Elköltöztünk!

Kedves Olvasóink!

2016. március 10.-én a blog új címre költözött. Bejegyzéseinket a www.hozamvadasz.com oldalon követhetik.

A Hozam Vadász szerkesztői

Piaci áttekintő

Az elmúlt két hónapban kimondottan hektikusan viselkedtek a piacok, ezért úgy gondoltam, hogy megpróbálom kicsit leegyszerűsíteni a képet, és valami érdemleges következtetést levonni. A januári hónapban látottak alapján két megközelítés él a befektetők fejében. Vannak, akik már a „várva várt” nagy esés előszeleként értelmezik a mostani általános piaci gyengeséget, de vannak, akik ezzel szemben természetes korrekcióról beszélnek.

A helyzet az, hogy nehéz bármelyik oldalra is egyértelműen letenni a voksomat. Nem jut eszembe olyan alkalom, amikor egy válság úgy kezdődött volna, hogy a befektetők teljes bizonyossággal számítottak rá. Itt viszont fontos megemlíteni azt a híres szállóigét, miszerint „a piac önbeteljesítő.” A két megközelítést talán metaforikusan közelebb lehet hozni egymáshoz: „ A golyó már a csőben, a kérdés csak az, hogy valaki meghúzza-e a ravaszt vagy sem.”

A ravaszon jelenleg több tényező tartja a láthatatlan ujját.

Európában nyoma sincs az inflációnak

Az EKB március 10-én fogja tartani a soron következő monetáris ülését, ahol a piaci szereplők várakozásai szerint Mario Draghi további lazításokat vezethet be mind konvencionális, mind nem-konvencionális oldalon egyaránt. A negatív betéti kamatok további csökkentése mellett a jelenleg 60 milliárd értékű havi eszközvásárlási programjának is kibővítheti mennyiségi és minőségi korlátait, annak érdekében, hogy a fogyasztások és a beruházások emelkedésén keresztül sikeresen elérjék a középtávú 2 százalékos inflációs célt.

Brexit

A legfrissebb hírek szerint a britek június 23-án fognak dönteni arról, hogy továbbra is az Unió tagjai akarnak-e maradni vagy sem. Ez a tényező nem csak gazdaságilag, de politikailag is komoly nyomást helyez az Unióra. A folyamatos geopolitikai feszültségek – legyen szó az oroszokról, a görög válságról, terrortámadásról, menekültkérdésről – állandó fejtörést okoznak Európának. Ilyen események közepette már csak hab lenne a tortán, ha a britek a kilépés mellett döntenének.

Fürdünk az olajban

Igaz a kitermelés továbbra sem csökkent, de a legnagyobb kitermelők (OPEC, Oroszország, Irán) megállapodtak, hogy a kitermelést a januári szinteken befagyasztják – ezt már egy fél sikernek is el lehet könyvelni. A kínálati oldalon pozitívumként hozható fel, hogy az amerikai olajfúró tornyok száma hétről-hétre folyamatosan csökken, de ezzel együtt az olajkészletek rekordszintű, 505 millió hordós mennyisége lefelé mutató kockázatot jelent.

Kína növekedésének kilátásai

Továbbra is nagy kérdés, hogy mennyire lesz eredményes a kínai „puha földet érés”. A előző éves 6,9 százalékos bővülés után, a gazdaság strukturális átalakulása miatt Kína növekedési üteme egészen 6,2 százalékig csökkenhet. Ez a szerényebb növekedés mindenképp kockázati forrás a világgazdaságra nézve, mivel ennek a lassulásnak legnagyobb hányadát azok a nehézipari szektor szereplők teszik ki, akik eddig a legnagyobb importigénnyel rendelkeztek.

Bajban lehetnek a bankok

A bankok az alacsony irányadó kamatok, illetve a vergődő olaj- és a gázszektor miatt is egyre nehezebb helyzetben találják magukat. Érdemes szem előtt tartani, hogy az olaj árának drasztikus csökkenése komolyan redukálja az olaj- és gázszektor jövedelmezőségét. Ennek két vonzata van: a meglévő hitelek visszafizetése nehézkessé válhat a szektor szereplői számára, ami növeli a bankok portfóliójában lévő szereplők default rátáját, vagyis csökkennek a bankok bevételei, illetve a kevésbe kecsegtető üzlet láttán a bankok már magasabb költségek mellett hajlandóak megfinanszírozni az olajpiachoz köthető vállalatok tevékenységét. Mind a két vonal csökkenő banki ügyfélkört, ebből kifolyólag alacsonyabb nyereséget jelent.

A FED-ról már nem is beszélve...

Igaz, hogy az amerikai gazdaság ereje szemmel látható – lehet itt gondolni a munkaerőpiac helyzetére - de ettől függetlenül ott is vannak törékeny pontok.  A bizalmi indexek alapján közel sem olyan acélos a helyzet, de ezt tovább lehet fokozni az infláció jelenlegi szintjével. Igaz, hogy a legutóbb közölt januári adatok felülmúlták a várakozásokat, de továbbra is jelentősen elmaradnak a kitűzött 2 százalékos céltól. Az amerikai jegybanknak természetesen a saját gazdaságának teljesítménye mellett a többi ország szereplését is figyelemmel kell kísérnie, és nem függetlenítheti magát a világgazdasági történésektől. Ezek alapján pedig könnyen belátható, hogy az idei évre jósolt négy kamatemelés helyett elképzelhető, hogy csak 1-2 fog megvalósulni. (vagy egy sem!) A következő monetáris ülés március 16-án esedékes, meglátjuk, hogy a döntéshozók hogyan vélekednek a piaci mozgásokról.

A piaci hangulat attól függ, hogy az említett tényezők alakulására a befektetők hogyan fognak reagálni. Elképzelhető, hogy Draghi egy nagy volumenű, kiterjesztett monetáris politikát vezet be, a britek nemmel szavaznak, az olaj árfolyama stabilizálódik/emelkedik, a kínai növekedési félelmek csökkennek, a bankok alkalmazkodnak, és a FED megfelelően alkalmazza a monetáris eszköztárát. Ezzel szemben az a szcenárió is szóba jöhet, hogy a felsorolt események egyike elcsúszik és meghúzza azt a bizonyos ravaszt.

A jelenlegi fundamentumok és a grafikonok (részletes elemzése nélkül) alapján összefoglalom, hogy mire számítok a következő napokban-hetekben.

A korábbi heteket többek között a részvénypiacok gyengélkedése, a dollár leértékelődése, az arany szárnyalása, illetve az olaj nagymértékű volatilitása jellemezte. Pár napja ez a hangulat megváltozott és minden eszközben az ellentétes folyamatok játszódtak le.

Mik a várakozások?!

Az S&P 500 és a DAX Index grafikonjára támaszkodva úgy gondolom, hogy a részvénypiacon átmenetileg egy kisebb megálló következik. Mind a két index egy ellenállási zónába érkezett, aminek az áttöréséhez még egy újabb lélegzetvétel lesz szükséges, ami a napos és a négyórás chartokon is látható.

S&P 500 napos grafikon

S&P 500 négyórás grafikon

DAX napos grafikon

DAX négyórás grafikon

A piaci bizonytalanságnak és a nagyobb volatilitásnak köszönhetően az elmúlt hetek győztese az arany volt - a japán jen mellett, ami szintén komoly erősödést tudhat maga mögött - mint menedéket jelentő eszköz. Az arany árfolyamának az emelkedése azonban megtört és egy szimmetrikus háromszög szerint kezdett mozogni.

Arany napos grafikon

Arany négyórás grafikon

Nagy volatilitás mellett, de az olajnak(brent) sikerült áttörnie a tavaly november óta kialakult csökkenő trendvonalat, amit azóta vissza is tesztelt és lassan araszol észak fele. Komoly kihívást a 36 dollár környékén húzódó ellenállás fog jelenteni.

Brent napos grafikon

Az EUR/USD kereszten a dollárnak az euróval szemben sikerült ledolgoznia a korábban begyűjtött veszteségét, viszont most egy jelentősebb támaszzónához érkezett, ami átmenetileg megakaszthatja a dollár utóbbi időben látott erősödését.

EUR/USD napos grafikon

EUR/USD négyórás grafikon

A technika alapján, rövid távon gyengülést várok az említett indexekben (részvénypiacban), az arany árfolyama nem lesz képes újabb emelkedésre, az olaj árfolyama válaszút elé fog érkezni (képes lesz-e maga alá gyűrni a 36 dolláros szintet), a dollár pedig kisebb gyengülést fog mutatni.

A fundamentumok és az árak összehasonlítása alapján hosszabb távon én inkább optimista vagyok és úgy gondolom, hogy a megszokottnál kicsit csapkodósabb január után lecsillapodnak a kedélyekés a részvénypiacok ismét emelkedni, a dollár ismét erősödni fog, az olaj pedig szép lassan a drágulás útjára lép. A feszültség oldódásával az arany, illetve a japán jen inkább gyengülő tendenciát fog mutatni.

Árverseny

Az árversenyekről az első és legfontosabb, amit a kezdők is egyből bevágnak, hogy az a legrosszabb, ami történhet egy iparággal. Senki nem nyer rajta (legalábbis középtávon nem), valószínűleg lesz aki elvérzik, és igen bizonytalan helyzetet szül az egyes szereplőknek. Úgyhogy ez a legutolsó, amihez a szereplők nyúlnak. Nem kell aggódni, semmi OPEC vagy olaj nem lesz, ígéretemhez híven. Ellenben a jegybankokról és a bankszektorról ejtenék néhány szót. Amennyiben pusztán a fent írtakat vesszük alapul, azaz az árverseny bizonytalansága miatt ez az utolsó eszköz, úgy talán azoknak kell hinnünk, akik szerint valóban itt a vég.

Itt kis közbevágással megjegyezném, hogy nem óhajtok egy „örök medve” lenni. Sokan választják ezt a taktikát pályafutásuk során, talán így javul az olvasottság, mindenki szereti a rémtörténeteket, nem tudom, nem akarok találgatni. Ezek az emberek általában tízből negyven összeomlást aztán meg is jósolnak. Személyes meglátásom szerint egyenlőre a fent is említett instabil fázisban vagyunk, ahol még kétséges a végkimenetel… és lesz aki elvérzik. Egyenlőre a feltörekvő piacok ezt a szerepet nagylelkűen magukra vállalták, kérdéses, hogy fertőző lesz e a jelenség.

A fejlett piacokat tekintve azonban szintén beszélhetünk árháborúról, a devizák (és kamatok) közötti leértékelési versenyben értve mindezt. A vezető jegybankok infláció generálásának egyik eszköze a saját valuta alóli kamatok kivágása, melyekre a gazdasági szereplők más, carry devizák felé fordulnak. Azonban itt volt egy nagy fordulat az elmúlt években: divergencia az USA és a többi fejlett gazdaság között. A dollár erősödik, ez bántja a feltörekvő piacokat és nem mellesleg az USA gazdaságát is. Japán és Európa pedig egymás alá ígér kamatokban, így a szereplők máshol néznek hozamok után. A feltörekvő para miatt viszont az egyetlen jelenlegi megoldás az Egyesült Államok (és az Egyesült Királyság, ahol szintén épp kamatot terveztek emelni). El is készült az ördögi kör. A Fed természetesen látja ezt, és ha hihetünk a jelzéseknek, akkor meg is hátrálnak a további emelések elől. Az ördögi kör megszakad, de beindíthat egy másikat.

Amennyiben a helyzet nem javul kénytelen lesz a Fed is visszaszállni a pénznyomtatós, negatív kamatos buliba, ahol a devizapiaci erők egymást oltják ki. A vesztesek ebben a körben potenciálisan nem a nyersanyagkapcsolt, feltörekvő piacok lennének, hanem a fejlett bankrendszer. Ha a pénznyomtatások/alacsony kamatok miatt a hozamgörbék kilaposodnak, ez eleve nem jó a pénzügyi szektornak. Ezt még negatív rövid oldallal megfejelve a helyzet majdhogynem katasztrofális. Miért?

1.) A bankrendszer nem hárítja át a negatív kamatokat a betétesekre. Még ha rendszerszinten meg is történne, a készpénz még ott van alternatívának a betétes számára, így nem csak a piaci verseny az akadály. A negatív kamatok áthárítása egy klasszikus bankrohamot idézne elő, ahol mindenki ki akarja venni a pénzét. Ez bármely bank halálával egyenlő. Így a forrásoldalon nem tudja kompenzálni a rendszer a negatív bevételeket.


2.) Bevétel oldalon a helyzet nem csak a jegybanki tartalékoknál romlik. Rengeteg kihelyezett hitel bankközi kamatlábakhoz van kötve, így azok süllyedése magával húzza a reálgazdaságba kihelyezett eszközök hozamait is.

Ergo a negatív kamatok csökkentik a bevételeket, amiket kiadási oldalon nem lehet kompenzálni. Egészséges bankrendszer és tőkepiacok nélkül pedig, bármit is állítanak egyesek, nincs növekedés.

Amiért a fent felvázolt csöbörből vödörbe, kettős ördögi körös helyzetet nem tartom még az vég kezdetének: nem egyértelmű, hogy szükség van a Fed politikájának 180 fokos fordulatára. Elképzelhető, hogy elegendő egy, a tervezettnél lassabb kamatemelési ciklus. Másrészt van egy kevésbé fájdalmas megoldás, amivel még élhetnek a jegybankok, és nem kerül pénzbe senkinek. Ez az inflációs várakozások emelése.

A beruházási kedv a reálkamatoktól függ, amazokat a jegybanki iránymutatás formálja. Egyik oldalon a jegybank meghatároz egy nominális kamatot, másrészt egy inflációs várakozást, avagy célt. A kettő különbsége lesz a várt reálkamat. A jelenlegi nulla kamatkörnyezet és két százalékos inflációs cél mellett mínusz két százalékos a reálkamat várakozás. A csigalassúságú növekedés azt indikálja, hogy ez nem elég. Menjünk lejjebb, de ne a nominális kamatok vágásával és a bankrendszer, bocsánat, szivatásával. Abból nem lesz növekedés, csak újabb pénzügyi válság lehetősége. Emeljük meg az inflációs célt 3-4-5 százalékra helyette.


Azonban mindezek fényében rossz azt hallani Mario Draghi Európai parlamenti meghallgatásán, hogy tartják a két százalékos célt, azt is alulról szeretnék súrolni

A következő nagy ötlet

Imádom figyelni, ahogy a FinTech startupok havonta feltalálják a bankolást. Itt van nekünk például egy sor pénzküldő rendszer, amely a bankoknál olcsóbb, azoktól független megoldást ígér. A működési elv csupán annyi, hogy egyes országok között csupán a nettó összegeket küldik el .Például ha én utalok Németországba 100 eurót, illetve egy ismeretlen német utal Magyarországra 100 eurót azt a rendszer összepárosítja, és az én pénzem megy a magyar címzettnek, a német utalás pedig a másik németeknek. Ha országok közötti eltérés van. az valóban elutalják… banki csatornákon. Csak úgy mint a belföldit. Ne legyenek illúzióink, a pénzküldés gomb megnyomásával nem digitalizálódik pénzünk és nem száguldanak át a bitek fénysebességgel címzett tárcájába. (Ilyen is lesz, ez a BitCoin) A pénzküldők csupán a nemzetközi utalások egy részét spórolják meg, a pénz útja ugyan úgy számlákon keresztül vezet.

Miután a világ utalási problémáját egy hétvége alatt meg is oldották a jövő Steve Jobsai, Zuckerbergjei és Gatesei meg is volt a következő nagy ötlet: minek a bank a hitelezéshez? Elég egy csinos applikáció, amelyen egymásnak küldözgethetnek pénzt a megtakarítók és a hitelfelvevők.

Ragyogó ötlet, elvégre hitelbesorolást az utca végi Mari néni kisujjból elvégez, tisztában van az eszköz transzformáció fogalmával, és a kockázati felárakat is beárazza a füles foteléből. Persze túlzás, hiszen nem kell nekünk ehhez érteni, az a csinos kis app majd kiszámolja nekünk egy pusztán matematikai algoritmus segítségével kinek mennyiért biztonságos hitelt nyújtanunk. Például egy amerikai palaolaj termelő, aki még sosem késett a fizetéseivel, alacsony a margin kihasználtsága, van néhány ingatlanja és nem mellesleg fél éven belül csődbe megy, elég jó hitelkilátásokkal rendelkezik az algoritmusok alapján. Mi itt a probléma? A kvantitatív elemzés valóban fontos, de a visszatekintő számok legtöbbször semmit sem jelentenek.

Kis banküzemtan: az egyike a több eszköz transzformációknak a kockázati transzformáció, melyet a bank a betétek gyűjtése és hitelkihelyezés közben végez. A kamatfelárak egy része (válságosabb időben 100+ százaléka) províziókra megy el. Gazdasági fellendülésben könnyű belehinni a rendszer sikerességébe, de az első recesszív környezetben tömegek fognak elpártolni, amikor kénytelenek a tőkéjük jelentős részét leírni veszteségként. Bár az applikációk már rájöttek a diverzifikáció fontosságára, nem tudom, hogyan tudnak 0,1 százalékos nem teljesítést elérni (szinte kivétel nélkül 99,9 százalékos sikerrátával kecsegtetnek, százat mégis túlzás lenne írni), amikor a nagyobb (európai) bankok akár két számjegyű nem teljesítő hitelállomány rátával rendelkeznek. Persze majd mindenki jól meglesz sértődve, amikor elveszíti megtakarításait (az Egyesült Államokban már arra is biztatnak, hogy a nyugdíj takarékod is helyezd ki peer-to-peer hitelekbe), és a szabályozók hogy gondolták hogy nem léptek közbe. (Aki ebbe nem hisz nézze meg a kínai árnyék bankszektor esetét). Éljen a gazdasági Darwinizmus!

Érdekes várakozások

„A piac tovább maradhat irracionális, mint a befektető szolvens.” – Jim Rogers

Az elmúlt másfél-két évben az olajár zuhanásával párhuzamosan csökkentek a hosszú távú inflációs várakozások. Plusz bónuszt jelent, hogy a jelenlegi várakozások 1,6 százalékos éves inflációt jósolnak 2021 és 2026 közé, miközben a Fed hosszabb távú inflációs célja 2 százaléknál van.

A Feddel kapcsolatban: a félreárazás lehet a jegybank kredibilásában megrendült hit jele is. Nagy rákészülések után épp csak elindult a kamatemelési ciklus, majd a januári piaci zavarok után egyből „galamb” hangvételre váltottak a monetáris döntéshozók. A piaci árazások már csak egy kamatemelést várnak idén, a márciusi emelésre pedig már csak a befektetők 10 százaléka fogadna. A Fed könnyen eljátszhatja a Akhilleusz és a teknős történetét, amennyiben az első inflációs jelekre kamatot emel (mint tette ezt még decemberben). Hosszú távon ugyanakkor túlzásnak érzem a cél alábecslését, mivel devizát gyengíteni végtelen mértékben tud egy jegybank, erősíteni csak korlátozottan (mint ezt a legtöbb ázsiai ország jegybankja tapasztalja épp).

Az olajjal kapcsolatban: itt nem is az árazott infláció mértéke, mint inkább a korreláció, ami gyanússá teszi számomra a piac árazásait. Folyamatosan csökkenő nyersanyag árak valóban csökkentik a pénzromlást, de csak rövid távon. Hosszabb távon ugyanakkor az alacsony bázis miatt épp fordított korrelációt feltételeznék a 2015-ös alacsony olajárak és a 2021-es infláció között. A korreláció egyetlen esetben lehet mérvadó: amennyiben a jelenlegi árupiaci összeomlás olyan recessziót generál, amiből még 10 év múlva sem mászott ki az amerikai gazdaság. Ez az USA gazdaságának zártsága, bankszektorának izoláltsága, és nettó olajimportőr szerepe miatt nem valószínűsíthető.

Persze felmerülhet a kérdés, hogy hogy kerül a blog oldalaira ilyen abszurd mérés, mint az 5 éves 5 évre előretekintő infláció? Bármennyire bonyolultnak hangzik, kereskedése igen egyszerű, long 5 éves amerikai államkötvény, short 10 éves.

Jogi nyilatkozat

A hozamvadasz.blogspot.hu–n (továbbá az oldalon) található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. Az oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bekezdés 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

Az előbb írtakra tekintettel az oldal üzemeltetői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.

A kínai nagy fal

„Elnézést Virág elvtárs, ez az ítélet”

Körül belül egy fél éve történhetett, hogy egy ismerősöm tőzsdei manipulációkkal kapcsolatos tanulmányába fogott, melynek készítésébe, elhanyagolható hányadban ugyan, de volt szerencsém nekem is belefolyni. Az említett ismerős svéd származású, így szerencsétlenségére nem láthatta a Tanú című filmet, és a koncepciós perek fogalma is csak távolról volt ismerős neki.

Említett tanulmányhoz keresett forrásokat és egyik nap örömmel mesélte, hogy az internet egy nem is annyira rejtett bugyrában aranybányára akadt: a 2015 júniusi kínai részvénypiaci összeomlást követően csak úgy hemzsegett a piac a manipulátoroktól. Hát igen, kommunista (legalábbis politikailag) berendezkedésű államban akkor is találnak felelőst, ha nem volt. Egy az állam által közvetetten gerjesztett (2014 novemberében még mindenkit tőzsdézésre biztattak) buborékot mégsem lehet beismerni.

A történet idén januárban folytatódik, csak épp a jüannal. Kúszó leértékelés van, minden bizonnyal erősen kozmetikázzák a növekedési számokat, a külkereskedelem zuhanó repülésben (habár a többlet stagnál, ami fundamentálisan erősítené a jüant!), az állami cégek csak segítséggel maradnak életben, a tőzsdei összeomlásokról pedig ne is beszéljünk. Elemzői számítások szerint reálisabb a 4-4,5 százalékos bővülés 2015 utolsó negyedévében, de hivatalosan minden rendben van.

A fundamentumok csak úgy kiabálnak a jüan részéről, hogy shortolásra érett. Ezt próbálva kompenzálni a kínai vezetés verbális intervencióval próbálkozik, és az állam ellenségeinek nevezi, aki a szomorú valósággal fenyeget: a fizetőeszköznek esnie kell.

De miért fáj ez ennyire? 2015 során rekord mennyiségű ~500 milliárd dollárral apad a kínai devizatartalék (jelenleg 3 330 milliárd dolláron áll a megmaradt tartalékok szintje), amelynek egyik legfőbb oka a tőke menekülése a gazdaságból. Aki vagyona elértéktelenedésétől tart az még inkább menekítené pénzét, további eladói nyomás alá helyezve a jüant, és kész is egy ördögi kör. Politikai okok szintén lehetnek, hiszen a kínai kormány valamit megmond, annak úgy kell lennie, rosszul venné ki magát, ha akaratuk ellenére gyengülne a valutájuk.

További probléma, hogy Kína, mint sok más gazdaság már a történelemben, próbálkozik a lehetetlen szentháromság (impossible trinity) (nyitott tőkepiacok mellett a kamatszintek ÉS a devizakereszt szabályozása) feloldásával. Minden gazdaságnak jól megy a dolog, amíg devizája erősödne, hiszen a kamatokat szabályozza, külföldre meg végtelen mértékben képes pénzt nyomni, hogy kielégítse a kereslete. Az első gazdasági zökkenőnél azonban a devizatartalékok felemésztésére kényszerülnek a saját valutájuk védelmének érdekében, azonban külföldi tartalék csak véges áll rendelkezésre.

Jelenleg Kína is hasonló cipőben jár: a belső fogyasztás ösztönzése érdekében lazítani kellene a monetáris feltételeken, ez azonban leértékelődéssel jár. Eddigi megoldás volt a tartalékok égetése, plusz a jegybanki repo programon keresztüli likviditás pumpálás a bankrendszerbe; ám ezek egymásnak feszülő erők, így a kettőt nem lehet sokáig tartani. Legalábbis nem nyitott tőkepiaccal.

Személy szerint elképzelhetőnek tartom, hogy a szentháromság feloldása érdekében a nyitottság lesz az, amit felad a távol-keleti ország, eleinte szigorúbb tőkekorlátozásokkal, esetlegesen a teljes piac lezárásával. Ezzel egy több éves politikai ambíciót, a jüan világpénzzé tételét kellene feladni; ám könnyen hihető, hogy a belső politikai stabilitás érdekében ezt lelkiismeret-furdalás nélkül készek feladni.

Az elképzelésem nem csak ’mi lenne ha’ alapon léteznek, egyes szigorító korlátozások már most megjelentek: Kína kapujának számító Hong Kongban a bankoknak már tilos jüan kölcsönöket adni, így elvágva a shortolási lehetőséget a spekulánsoktól. Ezt likviditás hiányt az offshore jüan piac már hűen tükrözi.

Egy korszak vége

A 2015 év minden második híre, elemzése, ábrája, bejegyzése olaj, vagy legalábbis nyersanyag kapcsolt volt. A korszak vége kifejezés nem csak a nyersanyag szuperciklus végét jelöli, de amennyiben nem lő vissza 80 dollárig a fekete arany árfolyama, úgy személyesen én sem érzem értelmét több szót pazarolni a témára.

Egyszóval egy korszak lezárult, és kezdünk egy újat. A piaci árazás korszaka köszöntött be, hála a Szaúdi/kartell intervenciónak, és ha valaki ebben iróniát érez, nincs egyedül. A kartellek akkor működnek hatékonyan, ha ők a kizárólagos ellátói a piacnak. Az amerikai palaolaj forradalom, orosz, ausztrál, brazil, távol-keleti olajkitermelés miatt ez aligha igaz az OPEC szervezetére. Épp a piaci részesedés (~40 %) növelése miatt kezdtek árversenybe a tagok, amit nem csak a világgal, de önmagukkal is folytatnak.

Az elképzelésben van azonban egy kisebb szépséghiba, ami miatt az ábrán látható kompetitív időszak valóban beköszönthet. Az árfolyam esések hatására mind a palaolaj, mind a konvencionális forrásokból származó kitermelők növelték hatékonyságukat. Egy tartós olajár visszapattanás esetén meglenne az a technológia, amivel újra érdemes lenne megnyitni a csapokat egyes, most veszteségesen működő régiókban. Ez rakhat egy cap-et, azaz felső korlátot a hosszú távú egyensúlyi olajárra.

Az olajár szuperciklus vége a nyersolaj piacának méretét is megviseli, és ez az igazán fájó pont. A beruházások/petrodollárok/kötvények és osztalékok kifizetését az akadozó dollárbevételek mind lassítják, ez gyakorolja a negatív hatást a világgazdaságra és a tőkepiacokra. Amíg ezen a téren nem jön tisztulás (kötvény és vállalati csődök, banki leírások, devizák beárazása, szuverén alapokból történő nettó tőkekivonás megszűnése), addig az eladói nyomás is megmarad a piacokon.