Elköltöztünk!

Kedves Olvasóink!

2016. március 10.-én a blog új címre költözött. Bejegyzéseinket a www.hozamvadasz.com oldalon követhetik.

A Hozam Vadász szerkesztői

Piaci áttekintő

Az elmúlt két hónapban kimondottan hektikusan viselkedtek a piacok, ezért úgy gondoltam, hogy megpróbálom kicsit leegyszerűsíteni a képet, és valami érdemleges következtetést levonni. A januári hónapban látottak alapján két megközelítés él a befektetők fejében. Vannak, akik már a „várva várt” nagy esés előszeleként értelmezik a mostani általános piaci gyengeséget, de vannak, akik ezzel szemben természetes korrekcióról beszélnek.

A helyzet az, hogy nehéz bármelyik oldalra is egyértelműen letenni a voksomat. Nem jut eszembe olyan alkalom, amikor egy válság úgy kezdődött volna, hogy a befektetők teljes bizonyossággal számítottak rá. Itt viszont fontos megemlíteni azt a híres szállóigét, miszerint „a piac önbeteljesítő.” A két megközelítést talán metaforikusan közelebb lehet hozni egymáshoz: „ A golyó már a csőben, a kérdés csak az, hogy valaki meghúzza-e a ravaszt vagy sem.”

A ravaszon jelenleg több tényező tartja a láthatatlan ujját.

Európában nyoma sincs az inflációnak

Az EKB március 10-én fogja tartani a soron következő monetáris ülését, ahol a piaci szereplők várakozásai szerint Mario Draghi további lazításokat vezethet be mind konvencionális, mind nem-konvencionális oldalon egyaránt. A negatív betéti kamatok további csökkentése mellett a jelenleg 60 milliárd értékű havi eszközvásárlási programjának is kibővítheti mennyiségi és minőségi korlátait, annak érdekében, hogy a fogyasztások és a beruházások emelkedésén keresztül sikeresen elérjék a középtávú 2 százalékos inflációs célt.

Brexit

A legfrissebb hírek szerint a britek június 23-án fognak dönteni arról, hogy továbbra is az Unió tagjai akarnak-e maradni vagy sem. Ez a tényező nem csak gazdaságilag, de politikailag is komoly nyomást helyez az Unióra. A folyamatos geopolitikai feszültségek – legyen szó az oroszokról, a görög válságról, terrortámadásról, menekültkérdésről – állandó fejtörést okoznak Európának. Ilyen események közepette már csak hab lenne a tortán, ha a britek a kilépés mellett döntenének.

Fürdünk az olajban

Igaz a kitermelés továbbra sem csökkent, de a legnagyobb kitermelők (OPEC, Oroszország, Irán) megállapodtak, hogy a kitermelést a januári szinteken befagyasztják – ezt már egy fél sikernek is el lehet könyvelni. A kínálati oldalon pozitívumként hozható fel, hogy az amerikai olajfúró tornyok száma hétről-hétre folyamatosan csökken, de ezzel együtt az olajkészletek rekordszintű, 505 millió hordós mennyisége lefelé mutató kockázatot jelent.

Kína növekedésének kilátásai

Továbbra is nagy kérdés, hogy mennyire lesz eredményes a kínai „puha földet érés”. A előző éves 6,9 százalékos bővülés után, a gazdaság strukturális átalakulása miatt Kína növekedési üteme egészen 6,2 százalékig csökkenhet. Ez a szerényebb növekedés mindenképp kockázati forrás a világgazdaságra nézve, mivel ennek a lassulásnak legnagyobb hányadát azok a nehézipari szektor szereplők teszik ki, akik eddig a legnagyobb importigénnyel rendelkeztek.

Bajban lehetnek a bankok

A bankok az alacsony irányadó kamatok, illetve a vergődő olaj- és a gázszektor miatt is egyre nehezebb helyzetben találják magukat. Érdemes szem előtt tartani, hogy az olaj árának drasztikus csökkenése komolyan redukálja az olaj- és gázszektor jövedelmezőségét. Ennek két vonzata van: a meglévő hitelek visszafizetése nehézkessé válhat a szektor szereplői számára, ami növeli a bankok portfóliójában lévő szereplők default rátáját, vagyis csökkennek a bankok bevételei, illetve a kevésbe kecsegtető üzlet láttán a bankok már magasabb költségek mellett hajlandóak megfinanszírozni az olajpiachoz köthető vállalatok tevékenységét. Mind a két vonal csökkenő banki ügyfélkört, ebből kifolyólag alacsonyabb nyereséget jelent.

A FED-ról már nem is beszélve...

Igaz, hogy az amerikai gazdaság ereje szemmel látható – lehet itt gondolni a munkaerőpiac helyzetére - de ettől függetlenül ott is vannak törékeny pontok.  A bizalmi indexek alapján közel sem olyan acélos a helyzet, de ezt tovább lehet fokozni az infláció jelenlegi szintjével. Igaz, hogy a legutóbb közölt januári adatok felülmúlták a várakozásokat, de továbbra is jelentősen elmaradnak a kitűzött 2 százalékos céltól. Az amerikai jegybanknak természetesen a saját gazdaságának teljesítménye mellett a többi ország szereplését is figyelemmel kell kísérnie, és nem függetlenítheti magát a világgazdasági történésektől. Ezek alapján pedig könnyen belátható, hogy az idei évre jósolt négy kamatemelés helyett elképzelhető, hogy csak 1-2 fog megvalósulni. (vagy egy sem!) A következő monetáris ülés március 16-án esedékes, meglátjuk, hogy a döntéshozók hogyan vélekednek a piaci mozgásokról.

A piaci hangulat attól függ, hogy az említett tényezők alakulására a befektetők hogyan fognak reagálni. Elképzelhető, hogy Draghi egy nagy volumenű, kiterjesztett monetáris politikát vezet be, a britek nemmel szavaznak, az olaj árfolyama stabilizálódik/emelkedik, a kínai növekedési félelmek csökkennek, a bankok alkalmazkodnak, és a FED megfelelően alkalmazza a monetáris eszköztárát. Ezzel szemben az a szcenárió is szóba jöhet, hogy a felsorolt események egyike elcsúszik és meghúzza azt a bizonyos ravaszt.

A jelenlegi fundamentumok és a grafikonok (részletes elemzése nélkül) alapján összefoglalom, hogy mire számítok a következő napokban-hetekben.

A korábbi heteket többek között a részvénypiacok gyengélkedése, a dollár leértékelődése, az arany szárnyalása, illetve az olaj nagymértékű volatilitása jellemezte. Pár napja ez a hangulat megváltozott és minden eszközben az ellentétes folyamatok játszódtak le.

Mik a várakozások?!

Az S&P 500 és a DAX Index grafikonjára támaszkodva úgy gondolom, hogy a részvénypiacon átmenetileg egy kisebb megálló következik. Mind a két index egy ellenállási zónába érkezett, aminek az áttöréséhez még egy újabb lélegzetvétel lesz szükséges, ami a napos és a négyórás chartokon is látható.

S&P 500 napos grafikon

S&P 500 négyórás grafikon

DAX napos grafikon

DAX négyórás grafikon

A piaci bizonytalanságnak és a nagyobb volatilitásnak köszönhetően az elmúlt hetek győztese az arany volt - a japán jen mellett, ami szintén komoly erősödést tudhat maga mögött - mint menedéket jelentő eszköz. Az arany árfolyamának az emelkedése azonban megtört és egy szimmetrikus háromszög szerint kezdett mozogni.

Arany napos grafikon

Arany négyórás grafikon

Nagy volatilitás mellett, de az olajnak(brent) sikerült áttörnie a tavaly november óta kialakult csökkenő trendvonalat, amit azóta vissza is tesztelt és lassan araszol észak fele. Komoly kihívást a 36 dollár környékén húzódó ellenállás fog jelenteni.

Brent napos grafikon

Az EUR/USD kereszten a dollárnak az euróval szemben sikerült ledolgoznia a korábban begyűjtött veszteségét, viszont most egy jelentősebb támaszzónához érkezett, ami átmenetileg megakaszthatja a dollár utóbbi időben látott erősödését.

EUR/USD napos grafikon

EUR/USD négyórás grafikon

A technika alapján, rövid távon gyengülést várok az említett indexekben (részvénypiacban), az arany árfolyama nem lesz képes újabb emelkedésre, az olaj árfolyama válaszút elé fog érkezni (képes lesz-e maga alá gyűrni a 36 dolláros szintet), a dollár pedig kisebb gyengülést fog mutatni.

A fundamentumok és az árak összehasonlítása alapján hosszabb távon én inkább optimista vagyok és úgy gondolom, hogy a megszokottnál kicsit csapkodósabb január után lecsillapodnak a kedélyekés a részvénypiacok ismét emelkedni, a dollár ismét erősödni fog, az olaj pedig szép lassan a drágulás útjára lép. A feszültség oldódásával az arany, illetve a japán jen inkább gyengülő tendenciát fog mutatni.

Árverseny

Az árversenyekről az első és legfontosabb, amit a kezdők is egyből bevágnak, hogy az a legrosszabb, ami történhet egy iparággal. Senki nem nyer rajta (legalábbis középtávon nem), valószínűleg lesz aki elvérzik, és igen bizonytalan helyzetet szül az egyes szereplőknek. Úgyhogy ez a legutolsó, amihez a szereplők nyúlnak. Nem kell aggódni, semmi OPEC vagy olaj nem lesz, ígéretemhez híven. Ellenben a jegybankokról és a bankszektorról ejtenék néhány szót. Amennyiben pusztán a fent írtakat vesszük alapul, azaz az árverseny bizonytalansága miatt ez az utolsó eszköz, úgy talán azoknak kell hinnünk, akik szerint valóban itt a vég.

Itt kis közbevágással megjegyezném, hogy nem óhajtok egy „örök medve” lenni. Sokan választják ezt a taktikát pályafutásuk során, talán így javul az olvasottság, mindenki szereti a rémtörténeteket, nem tudom, nem akarok találgatni. Ezek az emberek általában tízből negyven összeomlást aztán meg is jósolnak. Személyes meglátásom szerint egyenlőre a fent is említett instabil fázisban vagyunk, ahol még kétséges a végkimenetel… és lesz aki elvérzik. Egyenlőre a feltörekvő piacok ezt a szerepet nagylelkűen magukra vállalták, kérdéses, hogy fertőző lesz e a jelenség.

A fejlett piacokat tekintve azonban szintén beszélhetünk árháborúról, a devizák (és kamatok) közötti leértékelési versenyben értve mindezt. A vezető jegybankok infláció generálásának egyik eszköze a saját valuta alóli kamatok kivágása, melyekre a gazdasági szereplők más, carry devizák felé fordulnak. Azonban itt volt egy nagy fordulat az elmúlt években: divergencia az USA és a többi fejlett gazdaság között. A dollár erősödik, ez bántja a feltörekvő piacokat és nem mellesleg az USA gazdaságát is. Japán és Európa pedig egymás alá ígér kamatokban, így a szereplők máshol néznek hozamok után. A feltörekvő para miatt viszont az egyetlen jelenlegi megoldás az Egyesült Államok (és az Egyesült Királyság, ahol szintén épp kamatot terveztek emelni). El is készült az ördögi kör. A Fed természetesen látja ezt, és ha hihetünk a jelzéseknek, akkor meg is hátrálnak a további emelések elől. Az ördögi kör megszakad, de beindíthat egy másikat.

Amennyiben a helyzet nem javul kénytelen lesz a Fed is visszaszállni a pénznyomtatós, negatív kamatos buliba, ahol a devizapiaci erők egymást oltják ki. A vesztesek ebben a körben potenciálisan nem a nyersanyagkapcsolt, feltörekvő piacok lennének, hanem a fejlett bankrendszer. Ha a pénznyomtatások/alacsony kamatok miatt a hozamgörbék kilaposodnak, ez eleve nem jó a pénzügyi szektornak. Ezt még negatív rövid oldallal megfejelve a helyzet majdhogynem katasztrofális. Miért?

1.) A bankrendszer nem hárítja át a negatív kamatokat a betétesekre. Még ha rendszerszinten meg is történne, a készpénz még ott van alternatívának a betétes számára, így nem csak a piaci verseny az akadály. A negatív kamatok áthárítása egy klasszikus bankrohamot idézne elő, ahol mindenki ki akarja venni a pénzét. Ez bármely bank halálával egyenlő. Így a forrásoldalon nem tudja kompenzálni a rendszer a negatív bevételeket.


2.) Bevétel oldalon a helyzet nem csak a jegybanki tartalékoknál romlik. Rengeteg kihelyezett hitel bankközi kamatlábakhoz van kötve, így azok süllyedése magával húzza a reálgazdaságba kihelyezett eszközök hozamait is.

Ergo a negatív kamatok csökkentik a bevételeket, amiket kiadási oldalon nem lehet kompenzálni. Egészséges bankrendszer és tőkepiacok nélkül pedig, bármit is állítanak egyesek, nincs növekedés.

Amiért a fent felvázolt csöbörből vödörbe, kettős ördögi körös helyzetet nem tartom még az vég kezdetének: nem egyértelmű, hogy szükség van a Fed politikájának 180 fokos fordulatára. Elképzelhető, hogy elegendő egy, a tervezettnél lassabb kamatemelési ciklus. Másrészt van egy kevésbé fájdalmas megoldás, amivel még élhetnek a jegybankok, és nem kerül pénzbe senkinek. Ez az inflációs várakozások emelése.

A beruházási kedv a reálkamatoktól függ, amazokat a jegybanki iránymutatás formálja. Egyik oldalon a jegybank meghatároz egy nominális kamatot, másrészt egy inflációs várakozást, avagy célt. A kettő különbsége lesz a várt reálkamat. A jelenlegi nulla kamatkörnyezet és két százalékos inflációs cél mellett mínusz két százalékos a reálkamat várakozás. A csigalassúságú növekedés azt indikálja, hogy ez nem elég. Menjünk lejjebb, de ne a nominális kamatok vágásával és a bankrendszer, bocsánat, szivatásával. Abból nem lesz növekedés, csak újabb pénzügyi válság lehetősége. Emeljük meg az inflációs célt 3-4-5 százalékra helyette.


Azonban mindezek fényében rossz azt hallani Mario Draghi Európai parlamenti meghallgatásán, hogy tartják a két százalékos célt, azt is alulról szeretnék súrolni

A következő nagy ötlet

Imádom figyelni, ahogy a FinTech startupok havonta feltalálják a bankolást. Itt van nekünk például egy sor pénzküldő rendszer, amely a bankoknál olcsóbb, azoktól független megoldást ígér. A működési elv csupán annyi, hogy egyes országok között csupán a nettó összegeket küldik el .Például ha én utalok Németországba 100 eurót, illetve egy ismeretlen német utal Magyarországra 100 eurót azt a rendszer összepárosítja, és az én pénzem megy a magyar címzettnek, a német utalás pedig a másik németeknek. Ha országok közötti eltérés van. az valóban elutalják… banki csatornákon. Csak úgy mint a belföldit. Ne legyenek illúzióink, a pénzküldés gomb megnyomásával nem digitalizálódik pénzünk és nem száguldanak át a bitek fénysebességgel címzett tárcájába. (Ilyen is lesz, ez a BitCoin) A pénzküldők csupán a nemzetközi utalások egy részét spórolják meg, a pénz útja ugyan úgy számlákon keresztül vezet.

Miután a világ utalási problémáját egy hétvége alatt meg is oldották a jövő Steve Jobsai, Zuckerbergjei és Gatesei meg is volt a következő nagy ötlet: minek a bank a hitelezéshez? Elég egy csinos applikáció, amelyen egymásnak küldözgethetnek pénzt a megtakarítók és a hitelfelvevők.

Ragyogó ötlet, elvégre hitelbesorolást az utca végi Mari néni kisujjból elvégez, tisztában van az eszköz transzformáció fogalmával, és a kockázati felárakat is beárazza a füles foteléből. Persze túlzás, hiszen nem kell nekünk ehhez érteni, az a csinos kis app majd kiszámolja nekünk egy pusztán matematikai algoritmus segítségével kinek mennyiért biztonságos hitelt nyújtanunk. Például egy amerikai palaolaj termelő, aki még sosem késett a fizetéseivel, alacsony a margin kihasználtsága, van néhány ingatlanja és nem mellesleg fél éven belül csődbe megy, elég jó hitelkilátásokkal rendelkezik az algoritmusok alapján. Mi itt a probléma? A kvantitatív elemzés valóban fontos, de a visszatekintő számok legtöbbször semmit sem jelentenek.

Kis banküzemtan: az egyike a több eszköz transzformációknak a kockázati transzformáció, melyet a bank a betétek gyűjtése és hitelkihelyezés közben végez. A kamatfelárak egy része (válságosabb időben 100+ százaléka) províziókra megy el. Gazdasági fellendülésben könnyű belehinni a rendszer sikerességébe, de az első recesszív környezetben tömegek fognak elpártolni, amikor kénytelenek a tőkéjük jelentős részét leírni veszteségként. Bár az applikációk már rájöttek a diverzifikáció fontosságára, nem tudom, hogyan tudnak 0,1 százalékos nem teljesítést elérni (szinte kivétel nélkül 99,9 százalékos sikerrátával kecsegtetnek, százat mégis túlzás lenne írni), amikor a nagyobb (európai) bankok akár két számjegyű nem teljesítő hitelállomány rátával rendelkeznek. Persze majd mindenki jól meglesz sértődve, amikor elveszíti megtakarításait (az Egyesült Államokban már arra is biztatnak, hogy a nyugdíj takarékod is helyezd ki peer-to-peer hitelekbe), és a szabályozók hogy gondolták hogy nem léptek közbe. (Aki ebbe nem hisz nézze meg a kínai árnyék bankszektor esetét). Éljen a gazdasági Darwinizmus!

Érdekes várakozások

„A piac tovább maradhat irracionális, mint a befektető szolvens.” – Jim Rogers

Az elmúlt másfél-két évben az olajár zuhanásával párhuzamosan csökkentek a hosszú távú inflációs várakozások. Plusz bónuszt jelent, hogy a jelenlegi várakozások 1,6 százalékos éves inflációt jósolnak 2021 és 2026 közé, miközben a Fed hosszabb távú inflációs célja 2 százaléknál van.

A Feddel kapcsolatban: a félreárazás lehet a jegybank kredibilásában megrendült hit jele is. Nagy rákészülések után épp csak elindult a kamatemelési ciklus, majd a januári piaci zavarok után egyből „galamb” hangvételre váltottak a monetáris döntéshozók. A piaci árazások már csak egy kamatemelést várnak idén, a márciusi emelésre pedig már csak a befektetők 10 százaléka fogadna. A Fed könnyen eljátszhatja a Akhilleusz és a teknős történetét, amennyiben az első inflációs jelekre kamatot emel (mint tette ezt még decemberben). Hosszú távon ugyanakkor túlzásnak érzem a cél alábecslését, mivel devizát gyengíteni végtelen mértékben tud egy jegybank, erősíteni csak korlátozottan (mint ezt a legtöbb ázsiai ország jegybankja tapasztalja épp).

Az olajjal kapcsolatban: itt nem is az árazott infláció mértéke, mint inkább a korreláció, ami gyanússá teszi számomra a piac árazásait. Folyamatosan csökkenő nyersanyag árak valóban csökkentik a pénzromlást, de csak rövid távon. Hosszabb távon ugyanakkor az alacsony bázis miatt épp fordított korrelációt feltételeznék a 2015-ös alacsony olajárak és a 2021-es infláció között. A korreláció egyetlen esetben lehet mérvadó: amennyiben a jelenlegi árupiaci összeomlás olyan recessziót generál, amiből még 10 év múlva sem mászott ki az amerikai gazdaság. Ez az USA gazdaságának zártsága, bankszektorának izoláltsága, és nettó olajimportőr szerepe miatt nem valószínűsíthető.

Persze felmerülhet a kérdés, hogy hogy kerül a blog oldalaira ilyen abszurd mérés, mint az 5 éves 5 évre előretekintő infláció? Bármennyire bonyolultnak hangzik, kereskedése igen egyszerű, long 5 éves amerikai államkötvény, short 10 éves.

Jogi nyilatkozat

A hozamvadasz.blogspot.hu–n (továbbá az oldalon) található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. Az oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bekezdés 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

Az előbb írtakra tekintettel az oldal üzemeltetői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.

A kínai nagy fal

„Elnézést Virág elvtárs, ez az ítélet”

Körül belül egy fél éve történhetett, hogy egy ismerősöm tőzsdei manipulációkkal kapcsolatos tanulmányába fogott, melynek készítésébe, elhanyagolható hányadban ugyan, de volt szerencsém nekem is belefolyni. Az említett ismerős svéd származású, így szerencsétlenségére nem láthatta a Tanú című filmet, és a koncepciós perek fogalma is csak távolról volt ismerős neki.

Említett tanulmányhoz keresett forrásokat és egyik nap örömmel mesélte, hogy az internet egy nem is annyira rejtett bugyrában aranybányára akadt: a 2015 júniusi kínai részvénypiaci összeomlást követően csak úgy hemzsegett a piac a manipulátoroktól. Hát igen, kommunista (legalábbis politikailag) berendezkedésű államban akkor is találnak felelőst, ha nem volt. Egy az állam által közvetetten gerjesztett (2014 novemberében még mindenkit tőzsdézésre biztattak) buborékot mégsem lehet beismerni.

A történet idén januárban folytatódik, csak épp a jüannal. Kúszó leértékelés van, minden bizonnyal erősen kozmetikázzák a növekedési számokat, a külkereskedelem zuhanó repülésben (habár a többlet stagnál, ami fundamentálisan erősítené a jüant!), az állami cégek csak segítséggel maradnak életben, a tőzsdei összeomlásokról pedig ne is beszéljünk. Elemzői számítások szerint reálisabb a 4-4,5 százalékos bővülés 2015 utolsó negyedévében, de hivatalosan minden rendben van.

A fundamentumok csak úgy kiabálnak a jüan részéről, hogy shortolásra érett. Ezt próbálva kompenzálni a kínai vezetés verbális intervencióval próbálkozik, és az állam ellenségeinek nevezi, aki a szomorú valósággal fenyeget: a fizetőeszköznek esnie kell.

De miért fáj ez ennyire? 2015 során rekord mennyiségű ~500 milliárd dollárral apad a kínai devizatartalék (jelenleg 3 330 milliárd dolláron áll a megmaradt tartalékok szintje), amelynek egyik legfőbb oka a tőke menekülése a gazdaságból. Aki vagyona elértéktelenedésétől tart az még inkább menekítené pénzét, további eladói nyomás alá helyezve a jüant, és kész is egy ördögi kör. Politikai okok szintén lehetnek, hiszen a kínai kormány valamit megmond, annak úgy kell lennie, rosszul venné ki magát, ha akaratuk ellenére gyengülne a valutájuk.

További probléma, hogy Kína, mint sok más gazdaság már a történelemben, próbálkozik a lehetetlen szentháromság (impossible trinity) (nyitott tőkepiacok mellett a kamatszintek ÉS a devizakereszt szabályozása) feloldásával. Minden gazdaságnak jól megy a dolog, amíg devizája erősödne, hiszen a kamatokat szabályozza, külföldre meg végtelen mértékben képes pénzt nyomni, hogy kielégítse a kereslete. Az első gazdasági zökkenőnél azonban a devizatartalékok felemésztésére kényszerülnek a saját valutájuk védelmének érdekében, azonban külföldi tartalék csak véges áll rendelkezésre.

Jelenleg Kína is hasonló cipőben jár: a belső fogyasztás ösztönzése érdekében lazítani kellene a monetáris feltételeken, ez azonban leértékelődéssel jár. Eddigi megoldás volt a tartalékok égetése, plusz a jegybanki repo programon keresztüli likviditás pumpálás a bankrendszerbe; ám ezek egymásnak feszülő erők, így a kettőt nem lehet sokáig tartani. Legalábbis nem nyitott tőkepiaccal.

Személy szerint elképzelhetőnek tartom, hogy a szentháromság feloldása érdekében a nyitottság lesz az, amit felad a távol-keleti ország, eleinte szigorúbb tőkekorlátozásokkal, esetlegesen a teljes piac lezárásával. Ezzel egy több éves politikai ambíciót, a jüan világpénzzé tételét kellene feladni; ám könnyen hihető, hogy a belső politikai stabilitás érdekében ezt lelkiismeret-furdalás nélkül készek feladni.

Az elképzelésem nem csak ’mi lenne ha’ alapon léteznek, egyes szigorító korlátozások már most megjelentek: Kína kapujának számító Hong Kongban a bankoknak már tilos jüan kölcsönöket adni, így elvágva a shortolási lehetőséget a spekulánsoktól. Ezt likviditás hiányt az offshore jüan piac már hűen tükrözi.

Egy korszak vége

A 2015 év minden második híre, elemzése, ábrája, bejegyzése olaj, vagy legalábbis nyersanyag kapcsolt volt. A korszak vége kifejezés nem csak a nyersanyag szuperciklus végét jelöli, de amennyiben nem lő vissza 80 dollárig a fekete arany árfolyama, úgy személyesen én sem érzem értelmét több szót pazarolni a témára.

Egyszóval egy korszak lezárult, és kezdünk egy újat. A piaci árazás korszaka köszöntött be, hála a Szaúdi/kartell intervenciónak, és ha valaki ebben iróniát érez, nincs egyedül. A kartellek akkor működnek hatékonyan, ha ők a kizárólagos ellátói a piacnak. Az amerikai palaolaj forradalom, orosz, ausztrál, brazil, távol-keleti olajkitermelés miatt ez aligha igaz az OPEC szervezetére. Épp a piaci részesedés (~40 %) növelése miatt kezdtek árversenybe a tagok, amit nem csak a világgal, de önmagukkal is folytatnak.

Az elképzelésben van azonban egy kisebb szépséghiba, ami miatt az ábrán látható kompetitív időszak valóban beköszönthet. Az árfolyam esések hatására mind a palaolaj, mind a konvencionális forrásokból származó kitermelők növelték hatékonyságukat. Egy tartós olajár visszapattanás esetén meglenne az a technológia, amivel újra érdemes lenne megnyitni a csapokat egyes, most veszteségesen működő régiókban. Ez rakhat egy cap-et, azaz felső korlátot a hosszú távú egyensúlyi olajárra.

Az olajár szuperciklus vége a nyersolaj piacának méretét is megviseli, és ez az igazán fájó pont. A beruházások/petrodollárok/kötvények és osztalékok kifizetését az akadozó dollárbevételek mind lassítják, ez gyakorolja a negatív hatást a világgazdaságra és a tőkepiacokra. Amíg ezen a téren nem jön tisztulás (kötvény és vállalati csődök, banki leírások, devizák beárazása, szuverén alapokból történő nettó tőkekivonás megszűnése), addig az eladói nyomás is megmarad a piacokon.

Érdemes lehet figyelni...

A német tőzsde index, illetve az olaj árfolyama is érdekes szinteken táncol. Mind a két termék esetében csak röviden felhívnám a figyelmet a lehetséges jövőbeli folyamatokra.

DAX Index

Szilveszter óta kimondottan negatív a hangulat a világ tőzsdéin. A fundamentumokban semmi sem változott, a sztorik ugyanazok: kínai lassulás, amerikai kamatemelés, szenvedő nyersanyagok és a geopolitikai konfliktusok sora.

Az újévben a német tőzsdeindex közel 10 százalékos esése után elképzelhető, hogy a következő napokban egy kisebb felpattanásnak lehetünk a szemtanúi. A shortosok zárhatták a pozícióikat, így ezeken a szinteken már érdemes lehet beszállni az indexbe.

Hetes időtávon látszik, hogy 2011 vége óta egy emelkedő trendvonal segíti a német index emelkedését. Amennyiszer az árfolyam megérintette ezt a trendvonalat, egy komolyabb erősödés következett be, amire most is nagy valószínűség van.

DAX - heti

 Napos időtávon szintén egy erős támasz zónát lehet azonosítani a 9760 és 10060 pont környékén. Amennyiben a jelenlegi támaszokról sikerülne felpattannia az árfolyamnak, akkor ismét a 11000 pontos szintek környékére juthatna a DAX.

DAX - napi

Olaj – Brent

Hát hova eshet még?! A fekete arany havi grafikonjára tekintve, látszik, hogy sorról-sorra törnek a szintek, semmi nem tudja megállítani az eladókat. Tavaly elesett az 1999 óta képződött emelkedő trendvonal, idén meg a 38,5 dollár környékén lévő támasz szint is letörésre került.

Brent - havi

Jelenleg a 32,7 dollárnál található támasz alatt táncol az árfolyam, ami ha szintén tartósan elesik, akkor valóban tapintható közelségbe kerülnek a 20-23 dolláros árak.

Nem olyan egyszerű az!!

Ha rálesünk a napi chartra, akkor észrevehetjük, hogy az RSI indikátor mozgása már nem követi az olaj árfolyamának az esését - ez a lemaradás már a havi távon is látható. Ezeken a szinteken a fekete arany erősen túladottá vált, függetlenül attól, hogy a fundamentumok mit mutatnak.

Brent - napi

Úgy vélem, a következő napokban egy kisebb korrekció történhet az olaj árfolyamában, amit többféleképpen lehet értelmezni. Egy kisebb emelkedést is jelenhet, ami egészen a 123 százalékos Fibonacci-vonal által kijelölt 36 dolláros árig tarthat, illetve az árak kis idejű stagnálása is már egy korrekcióval érhetne fel.

Összefoglalva, rövidtávon most nem ajánlom az eladási pozíciók felvételét, inkább kivárnék, ameddig nem történik egy kisebb megnyugvás az olaj árfolyamában. Később középtávon ismét el lehet gondolkodni a shortokon, egészen a 26 dolláros szintekig (168 százalékos Fibo-vonal mutat napi távon), illetve a hetes távon látható 23 dolláros árakig.

Ezek most inkább technikai jellegű ötletek, természetesen a piaci híreket, és a helyzet változását mindig érdemes figyelni, és ahhoz igazítani a terveket. Az olaj kereskedésének esetében a legújabb fontos info, hogy a Reuters forrása szerint az OPEC országai egy rendkívüli ülést terveznek a következő két-három hónapban, hogy megvitassák a stratégiájukat. Ki tudja mi lesz belőle...

Kínai vérfürdő

Négy nap alatt kétszer kellett felfüggeszteni a kereskedést a kínai börzéken, miután a napon belüli zuhanás elérte a 7 százalékos küszöb szintet. Az újév első csütörtökjén sikerült mindezt a fantasztikus teljesítményt a nyitástól számított negyed óra alatt elérni.

Az első, hétfői bungee jumping után, egy jó szocialista, tervutasításos vezetéshez hűen, a döntéshozók azonnal ígéreteket tettek az árfolyamok megtámasztására; ’mert a piac akkor is azt csinálja, amit mi mondunk’. Erre rákontrázva szerdán a leértékelték/hagyták leértékelődni belső fizetőeszközük árfolyamát a fixing rendszeren keresztül. Míg egyik oldalról nyugtatnak a szép ígéretekkel, addig a másikon pánikot keltenek, és elismerik a problémát a devizapiaci, ipart ösztönző intézkedésekkel. Ez a kettősség önmagában nem túl bizalomgerjesztő, de nem is célravezető.

Kínai onshore és offsore jüan relatív teljesítménye

forrás: Bloomberg

A leértékelés okai

A kínai gazdasági modell nem fenntartható. Anélkül, hogy túl sok szót ejtenénk az elcsépelt témáról a lényeg velősen: a külső exportra termelés már nem működtethető motor a gazdasági növekedéshez, a belső fogyasztás pedig nem tudja egyik napról a másikra átvenni az export húzó erejét. Ezt legjobban a vállalatok és vállalati profit marzsok fogják megérezni: túl kapacitás jött létre a gazdaságban a világgazdasági momentum növekedésére spekulálva. Ez a momentum épp lassulóban van. Ennek tetejében, az eszközárakban is globálisan defláció van, így a bevétel szűkül, miközben a kelleténél 

több eszköz törlesztését végzik a vállaltok.

Az egész jelenség a Minsky hitelciklus elmélettel könnyedén magyarázható: eleinte az üzlet fellendülőben van, az igények bővülését pedig hitelből tudom fedezni. Később, arra spekulálva, hogy a trend megmarad, veszek fel hitel, végül adósságspirálba/Ponzi sémába kerülök. Utána jöhet a pukkanás, avagy a Minsky pillanat.

Kínában épp egy ilyet folyamat játszódik le; túlzott hitelboom, a relatív kereslet pedig csökken a fent említett módon. A jüan leértékelés az deflációs nyomást hívatott tompítani, illetve a versenyképességet visszaállítani, hiszen a dollárt követve minden egyéb devizával szemben felértékelődik a kínai deviza.

Emellett egy tőkemenekítés is folyik, amely jelentős nyomást helyez a kínai fizetőeszközre. 2015 második felében a kínai jegybank igyekezett a devizatartalékok apasztásával csökkenteni a nyomást, de látszólag ezt a törekvését mostanra feladta.

Ami a siker útjában áll

A GDP 10 százalékával megegyező dollár hitel van a kínai vállalatoknál. A dollár kamatok emelkedése mellett így a tőketartozás is emelkedni fog (jüanban). A hitelköltségek emelkedését próbálja a jegybank likviditás pumpálással ellensúlyozni, így viszont a devizára helyez nyomást, egyszóval a gazdaság bekerült a lehetetlen háromszög és egy ezzel járó ördögi kör kellős közepébe.

forrás: Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS)

Ami a tőkekivonást illeti: a további leértékelődéstől tartva én még inkább ki akarnám menekíteni a vagyonom, ha gazdag kínai lennék. Plusz a reálgazdasági/politikai/környezeti tényezők sem szólnak a maradás mellett.

Az ingyen út sem fenékig tejfel

November folyamán lezárult a Budapesti Értéktőzsde akvizíciója, így az intézmény az MNB többségi tulajdonába került. Tegnap az éves közgyűlésre is sor került, így már az új vezetés is a helyére került, nincs hát technikai akadálya, hogy az új évvel a Nemzeti Bank dédelgetett álma is megvalósuljon.

A tervekről már sokszor szó volt gazdasági sajtóban, röviden: magasabb likviditás, több résztvevő cég, és a tőkepiacok sokéves pangásának megszüntetése, az aktivitás felpörgetése. Ehhez szeretne az új vezetés legalább évi 5 tőzsdei bevezetést (eleinte állami cégek kerülhetnek részben magán kezekbe), kis és középvállalatokat is a parkettre csábítani, valamint a lakossági befektetéseket is bátorítani.

Az eszközök is készen állnak: a vállalati oldalon, jogi, pénzügyi tanácsokkal látnák el a cégeket, akár ingyen, adókedvezményeket adnának a belépőknek, valamint befektetői oldalról is élne az adókedvezmények lehetősége.

A jól ismert befektetői botrányok miatt ugyanakkor a szabályozói oldal szigorodhat, ami jelenthet némi negatívumot a vállalati/bevezetői oldalon.

Ugyanakkor van egy ennél is lényegesebb faktor, ami miatt most a tervekkel kapcsolatos szkepticizmusomnak kell hangot adnom:

Ahol nincs érdemi beruházás, ott nem fognak befektetőket keresni. Hiába előnyös számomra a tőkebevonás, ha nincs rá szükségem. A változások sikerességéhez inkább kellene a kormányzat támogatása; különadók kivezetése, kiszámítható adópolitika, a munkaerő versenyképességének növelése az oktatási rendszer támogatásával, gazdasági liberalizáció, fair közbeszerzési eljárások, és talán a legfontosabb egy globalizált világban: a nemzetközi és európai izoláció megszüntetése.

A jelenlegi helyzettel kapcsolatban (karácsonyról lévén szó), a Reszkessetek betörők Frank bácsija jut eszembe: „Az ingyen út sem fenékig tejfel”. Csak azért, mert olcsó tőzsdére mennem, még nem biztos, hogy kell is.

Az érme két oldala

UPDATE:

Újabb ragyogó példája a korlátozásoknak. A Third Avenue (azaz Harmadik Sugárút) eszközkezelő múlt csütörtökön felfüggesztette a kifizetéseket; amely nyíltvégű alapról lévén szó, elég rendhagyó.

Az alap amerikai junk bondokat, azaz "szemét", befektetésre nem ajánlott spekulatív kötvényekbe fektetett. Az gyenge olajárfolyamok megrendítették a bizalmat a vállalati kötvénypiac iránt (sok palaolaj kitermelő jelen van), ami hirtelen tőkekivonást eredményezett, az árak pedig összeomlottak. Az alapból történő tőkekivonás azért nem egyszerű, mert ilyenkor a nem problémás kötvények is eladó sorba kerülhetnek, és a fürdővízzel együtt öntik a kádból a gyereket is.

Az alap már nem tudta kifizetni befektetőit anélkül, hogy (még jobban) bedöntse a piacot, ezért kellett a kifizetések felfüggesztése. Az viszont biztos, hogy ezek után a befektetők kétszer is meggondolják a közeljövőben, mielőtt vállalti kötvénybe fektetnek.

_________________________

Nyár óta viszonylag kevés, vagy talán semmilyen, figyelmet kaptak a görög bankok és betétek. A görög bankok közül ketten is képesek voltak tőkét bevonni piacról, részvénykibocsátással, illetve átváltható kötvények konvertálásával. A bankpapírok valóban elég olcsó szorzókon forognak, ráadásul kvázi EU garancia áll mögöttük, hiszen a mentőcsomag magába foglalta a feltőkésítéshez szükséges részt is. A nem-teljesítő hitelek aránya is javul a rendszerbe, tőkés is van, csak épp betétet nem találnak maguknak.

Nyáron a precedens nélküli tőkekiáramlás megfékezésének érdekében tőkekorlátozásokat vezetett be a görög döntéshozás. Ez, és az EU megállapodás, meg is hozta gyümölcsét, és a betét kivonások megálltak. És a pénz azóta sem vándorolt vissza.

Betétek és jegybanki támogatás nélkül hitelezni pedig nehéz, a befolyó tőke is szavatolásra megy el; hitel nélkül pedig nincs tartós növekedés. Az ehhez szabályozásoknak két oldala van: megállítja a vérzést, de ugyanakkor mérgez is. A betétesek attól tarthatnak, hogy ha visszarakják pénzüket a korlátozások mellett, akkor egy következő EU-para esetében ne tudják már kivonni.

A tanulság a gazdaság más területeire is igaz. A spanyolok az utóbbi négy évben komoly munkaerőpiaci reformokat vittek végbe, egyike volt az intézkedéseknek a végkielégítések csökkentése. A munkaadó inkább hajlandó felvenni új alkalmazottat, hogyha esetleges „bukó” esetén kisebb a költség.

Mi folyik az olaj piacán?

Az OPEC tagországai előző hét pénteken ültek össze, annak érdekében, hogy ismét döntést hozzanak az olaj kitermelésének ügyében. Az ülést megelőzően csak úgy repkedtek a nagy igazságok. Volt, aki biztos volt abban, hogy a kőolajexportáló országok csökkenteni fogják a napi kitermelési limitet és voltak, akik ennek a szöges ellentettjét állították. Nekik lett igazuk.

Az ülést követő közleményből kiderült, hogy az OPEC nemhogy csökkentette volna a kitermelést, hanem egyenesen 1,5 millió hordóval tovább növelte a napi limitet. A gyakorlatban ennek a lépésnek sok jelentősége nincsen, mivel az eddigi 30 millió hordós napi limitet már lassan több, mint másfél éve folyamatosan túllépte. A döntés inkább egy üzenet a piac számára, amivel tisztán kifejezte az OPEC, hogy esze ágában sincs meghátrálni.

Az olaj árfolyamának gyengélkedését több tényezőhöz lehet kötni:

1) Keresleti oldal:

A világgazdaság gyengélkedése egyértelműen negatívan hat a fekete arany árára. A legnagyobb felvevőpiacnak számító Kína jelenleg egy modellváltáson megy keresztül, ami egy lassúbb – remélhetőleg stabilabb – gazdasági növekedést eredményez, így az ázsiai ország olajkereslete is jelentősen csökken. (A héten közölt gyengébb kínai kereskedelmi adatok sem adnak okot a bizakodásra.)

2) Kínálati oldal:

Az olajkartell (élén Szaúd-Arábiával) célja, hogy visszaszorítsa az amerikai piacszerzést. Az amerikaiak az évek során a palaolaj-kitermelés technológiájának fejlesztésével komoly versenytárssá váltak, és ezzel növelni tudták az olajpiaci részesedésüket. Az OPEC tagországai erre a folyamatra reagálva döntöttek úgy, hogy „elárasztják” a világot olajjal.

A stratégia működik, mivel a palaolaj technológia sokkal magasabb olajárfolyam mellett tud csak nyereséget elérni, szemben a sivatagi kitermeléssel, ami jóval alacsonyabb költségekkel jár. Az olaj árfolyamának drasztikus esése térdre kényszerítette a palaolaj szektor több szereplőjét is, így a szektort ebben az évben a költségcsökkentések, összeolvadások, illetve a fúrótornyok leállása jellemezte.

A költségekkel kapcsolatos tévhiteket fontos letisztázni. Az alacsony olajár inkább az új beruházások megindítását tartja vissza, hiszen a kitermelést megelőző, előkészítési folyamatok számítanak igazán költségigényeseknek. A folyó áron történő termelésben már jóval kevesebb kárt okoz, ebben a szakaszban ugyanis már rendkívül alacsony olajár mellett is képesek fenntartani a kitermelést.

A jelenleg is rekordszinteken álló olajkészletek pedig csak tovább emelkednek, köszönhetően a fentebb vázolt keresleti és kínálati egyensúlytalanságoknak.

A szokásos kérdésre, miszerint mikor jöhet már a várt emelkedés nehéz válaszolni. Véleményem szerint a közeljövőben, semmiféle komolyabb áremelkedést nem fogunk tapasztalni ebben a szektorban. Az állítást két további tényezővel lehet magyarázni. Amennyiben decemberben a FED valóban nekiáll a kamatemelésnek, akkor a dollár egy újabb erősödési hullámba kezdhet, ami a dollárban jegyzett nyersanyagokat ismét nyomás alá fogja helyezni. A másik oldalon az iráni olajexport lassú megindulása szintén gátolja a fekete arany áremelkedését. A piacon azzal számolnak, hogy az embargó feloldásával a következő években az iráni olajexport közel a duplájára fog nőni. Ez hozzávetőlegesen napi 6 millió hordót jelentene. (Azt sem szabad elfelejteni, hogy jelenleg Irán rendelkezik a világ ötödik legnagyobb olajkészletével.)

De mégis mikor jöhet az áremelkedés?

Szaúd-Arábia teljesen érthetően elmondta mi a célja: Ki akarják szorítani a piacról az OPEC-en kívüli termelőket, azon belül is leginkább az amerikaiakat. Ebből kifolyólag kicsit átfogalmaznám azt a kérdést, hogy mikor jöhet a fordulat. A kérdés itt valójában az, hogy Szaúd-Arábia meddig lesz képes finanszíroznia a gazdaságát a csökkenő olajexport bevételei mellett.

Lehet arról olvasni, hogy Szaúd-Arábia folyamatosan fejleszt és próbálja magát függetleníteni az olajtól, de azért ne legyünk annyira naivak, az ország még mindig az olajexportból származó bevételekből él. Ezekből a pénzekből finanszírozza az luxus közszférát, a jóléti rendszerét, a szociális rendszert, egyszóval ebből él.

A szaúdi vezetők azzal számolnak, hogy a következő 1-2 évben meg fogja hozni a gyümölcsét az általuk alkalmazott stratégia. A kérdés, hogy ki fogja-e bírni a gazdaságuk. A szaúdi kormány kénytelen volt már a fiskális és a monetáris eszköztárát is alkalmaznia annak érdekében, hogy ellensúlyozni tudja az alacsony olajár által okozott hiányokat.

A szaúdi kormány több beruházást halasztott el, folyamatosan hozzányúl a megtakarításaihoz, illetve a devizatartalékait használja fel, hogy kompenzálja az alacsony olajár negatív hatásait.. Kiválóan látszik, hogy az olaj árfolyamának gyengülésével párhuzamos a szaúdi devizatartalékok nagysága is csökkennek. (Ez a trend több OPEC tagországnál is megfigyelhető.) A devizatartalékok csökkenése mellett, növekvő költségvetési hiánnyal és lassuló gazdasági növekedéssel lehet számolni az olajnagyhatalom esetében.

Azt nem lehet megmondani, hogy a szaúdi gazdaság meddig bírja cérnával, de ha arra a kérdésre keressük a választ, hogy mikor jöhet az olaj piacán a trendszerű fordulat, akkor ezek alapján a szaúdi gazdaság teljesítményét lesz érdemes figyelni. Egy biztos, a szaúdi politikai a végsőkig ki fog tartani annak érdekében, hogy visszaszerezze a piaci részesedését. Kerüljön az bármibe is.

Így megy egyetemre egy közgazdász

Egy újonnan megjelent Bloomberg cikk azt vizsgálja, milyen kilátásai lehetnek egy frissen végzett, európai gazdasági egyetemen tanult diáknak. A szektor szerinti, vagy épp földrajzi elhelyezkedések megoszlását is érdemes végig böngészni, én mégis három, ennél általánosabb mérésre fókuszálnék. A kezdő átlagfizetés 105 000 amerikai dollár, az elhelyezkedés esélye 3 hónappal a végzés után 86,5 százalék, míg az átlagos diákhitel, amellyel a diplomások távoznak, 27 372 dollárra rúg.

Gazdasági alapismeretek 1x1: egy projekt elméleti profitabilitása egyenlő a sikerdíj szorozva a siker esélyével, mínusz a költségek.

Ergo, jelen példával élve, 86,5 százalékos esélyem van a 105 ezer dolláros fizetésre (90 825 USD), amely 27 372 dollárba került nekem; így három és fél hónap alatt törlesztem a teljes tartozásom.

Ugyanakkor a cikkben az is látszik, hogy 60 000 dolláros fizetésem MBA program nélkül s lenne, így a hozzáadott érték már csak 45 000 dollár. Így kalkulálva 38 925 dollárt keresek egy év alatt 27 372 dollár befektetésével, még mindig megéri, egy évi tandíjat 8 és fél hónap alatt fizetek vissza.

Rengetegszer hallom, hogy ismerős nem tud elhelyezkedni, jelenleg meg nem nevezett diplomával. Pedig ő is kicsöngetett majd ugyan ennyit (nem Magyarország), és fel van háborodva, hogy az egyetem jól lehúzta. A különbség, hogy az elhelyezkedési esélyei, és későbbi hozzáadott értéke (amely alapján a fizetését is számolják) jóval alacsonyabb. Valahogy a kereslet még így is megmarad.

Ehhez kapcsolódóan: magyar felsőoktatás

A KSH adatai alapján ki lehet számítani, hogy mennyibe kerül egy felsőoktatási diák az államnak éves szinten. A helyzet a számoltnál még valamivel rosszabb is (drágább a magyar felsőoktatás), mivel ebben a statisztikában a tandíjat fizető diákok is benne vannak, akik közvetlenül hozzájárulnak saját oktatásukhoz.

Két tanulsága van a fenti ábrának. Egyrészt, nem véletlenül használtam a hozzájárul szót, hiszen az átlag magyar felsőoktatási tandíj nem fedezi a fent számolt költségeket. Ergo, ők is államilag támogatottan tanulnak, csak nem mindegy milyen mértékben.

Másrészt, a magyar megtérülés jóval gyorsabb, mint a nyugati példa. Jelenleg a fizikai és szellemi munkát vállalók közötti bérkülönbség 160 000 forint havonta, 1 920 000 forint évente (KSH: 2.1.36/2.1.37). Ezzel a hozzáadott értékkel körül belül fél évbe telne kifizetni a tandíjat, amennyiben nem az állam tenné helyettünk.

Ugyanakkor itt az állam fizet. A fent számított többletből végül 307 200 forint SZJA kerül az államhoz, így az államháztartás csupán két és fél év alatt látja viszont a befektetett összeget (Egyéb adókkal, járulékokkal nem számolunk, feltételezve, hogy azok valóban az egészségügyben, nyugdíjrendszerben, stb. kötnek ki).

Az elhelyezkedési esélyekről

Az itthoni számítás ugyanakkor 100 százalékos elhelyezkedést feltételez, így annak relatív olcsósága ([feltételezett] tandíj/hozzáadott érték éves alapon) ezzel magyarázható lenne. Vagyis, ha feltételezzük, hogy a piac racionális, és a két egyetemi diploma között szabadon választhat az ember, úgy az itteni 5,3 hónapnak meg kéne egyeznie a külföldi 8,5 hónappal.

Ez akkor lehetséges, ha itthon nem 100 százalékos elhelyezkedési aránnyal számolunk, csupán 62 százalékos esélye van az embernek képzettségének megfelelő munkát találni egy magyar diplomával. Az a tény, hogy a magyar diákok egyre nagyobb hányada választja a külföldi intézményeket két dolgot jelenthet: 1. az elhelyezkedési esélyek rosszabbak 62 százaléknál; 2. a piac irracionális.

Természetesen ez csak egy leegyszerűsített modell, amely tisztán közgazdasági elveket alkalmaz a felsőoktatás intézményére. A döntés meghozásában nyilván olyan faktorok is közre játszanak, hogy ki mennyire kalandvágyó, ki tudja megfizetni, milyen a diákok nyelvtudása, milyen a megszerzett munkabér vásárló ereje stb. Azonban aki gazdasági pályára készül, annak mindenképp érdemes eljátszani ezzel a gondolattal.

Olaj a tűzre

Emelkedő maginfláció, javuló beszerzési indexek és konjunktúra, az olajárak bázisának csökkenése, növekvő GDP, talpra álló periféria (kivéve görögök), mi kell még? Az Európai Központi Bank szerint még több pénz.

Mindig érdeklődve szemlélem a piacok viselkedését, van növekedés, a központi bank erre még rá is kontrázik csökkentett betéti rátával és fél évvel kitolt lazítási programmal, ami egy szűk fél milliárd euróval növeli a gazdasági övezet likviditását, és az indexek pánikszerű esésbe kezdenek a hírek hallatán. Persze már a kezdődő tőzsdézők is tudják, hogy a piac inkább várakozásokat áraz, mintsem tényeket, és jelenleg a bejelentés nem nőtt fel a várakozásokhoz. Szerepet játszhatott még néhány long pozíció automatikusan zárása, ráerősítve az esésre.

Két dolog hiányzott a befektetőknek: az árazások inkább -0,4 százalékos betéti rátát vártak, amit végül csak -0,3 százalékos mélységbe vágott a jegybank; illetve a mennyiségi lazítás havi keretének megemelése 60 milliárd euróról 75 milliárd euróra sem valósult meg.

Az euró ennek hatására gyors erősödésbe kezdett, ami lerántotta magával a részvényárakat is. 

Érdemes megnézni, hogy az elmúlt hetekben, egy két fejlődő piaci turbulenciától eltekintve, a kereskedők az EUR/USD egy az egyes mintájára adják-veszik az európai részvényeket. Ez éppen azért érdekes, mivel a gazdasági fellendülés elsődleges motorja a belső konjunktúra lehet, nem az export. Ha az európai fogyasztói bizalom megmarad, és a FED várható kamatemelése valóban mini recessziót okoz 2016 során a tengerentúlon úgy elég komoly félreárazások lehetnek majd az európai részvényekben. Érdemes lehet majd hosszú-távú beszállókat keresni.

Mérésekről

Az ábrán látható GDP számok negyedéves bővülést mérnek; a PMI azaz beszerzési menedzser index 50 pontos érték felett indikál bővülést (az ipar is bővül, csak lassabban, jelenleg az övezet 70 százalékát kitevő szolgáltatás szektor ábráját látjuk); a fogyasztói bizalom egy indexszám, így nem az érték a fontos, hanem a trend, az pedig erősen növekszik; míg a fogyasztási számok magukért beszélnek.

A központi bank lépését részben a gyenge inflációs adatokkal magyarázta, amelyek valóban kiábrándítóak. Ugyanakkor a maginfláció szilárdan 1-1,3 százalékos sávban mozog, és az olajárak bázishatása is kikerül lassan a mérőszámból.

A cikk elején nem véletlenül írtam likviditást pénz helyett, a pénz elég tág fogalom, a multiplikátor hatáson keresztül ebből a fél milliárdból könnyen lehet még dupla ennyi.

Az infláció mérését amúgy személy szerint elhibázott lépésnek tartom. Bár mellette szól, hogy könnyen mérhető, és a pénzmennyiség szabályozásán keresztül befolyásolható a stabilitása, de épp ez lehet a gyengéje is. A kúszó (1-4 százalékos) infláció valóban az egészséges gazdaság „tünete”, de amikor 42 fokos láz után veszek egy hűtőfürdőt, és bár fokkal kevesebbet mérek még nem mondanám magam gyógyultnak.

Itt Sam beszél! Itt meg hátszél fúj…

Pénzügyi zsargonban is többször megjelenik a hátszél, szembe szél (angol headwind/tailwind) kifejezés, mint a gazdasági fellendülést támogató, illetve hátráltató külső faktorok metaforái. A januári mennyiségi lazítás bejelentését követően több közgazdász, befektetési guru, és pénzügyi portál is optimizmusának adott hangot. Az euró leértékelődésével és a nyomott reálkamatok mellett létrejött ugyanis egy közgazdasági „szentháromság”: gyenge deviza, alacsony kamatkörnyezet, és (a Központi Banktól függetlenül) alacsony nyersanyag árak. Utóbbi az Eurózónára, mint nettó nyersanyag importőrre pozitív hatást jelent.

Ezek mind hátszélnek számítottak Európa gazdaságát tekintve, azonban az év későbbi szakaszaiban először a Görögország jövőjét övező bizonytalanság, majd nyár vége felé a kínai és feltörekvő piaci lassulástól való félelem némi szembe széllel szolgált.

Míg az Atlanti-óceán másik oldalán épp a kamatemelési ciklus veheti kezdetét decemberben, addig az öreg kontinensen épp további lazításról beszélnek. Felröppentek olyan híresztelések többek között, hogy az eddigi 60 milliárd helyett 75 milliárd euróra emeli a havi lazítási keretet, illetve hogy az eddig is negatív 0,2 százalékos betéti ráta tovább csökkenhet -0,3, -0,4 százalékra. Úgy néz ki, hogy az eddigi támogató faktorok nem bizonyultak elegendőnek. Személy szerint a támogató mivoltukat is részben vitatom. Vegyük hát sorra őket.

Alacsony nyersanyagárak: valóban nehéz vitatkozni azzal az érveléssel, hogy egy nettó importőr gazdasági blokk többen nyer, mint veszít az árak csökkenésén. Ugyanakkor érdemes a nyersanyagárak esésének okát is figyelembe venni. Az árak kétféle módon csökkenhetnek: fix kereslet(i görbe), és bővülő kínálat mellett, ekkor az árak csökkennek, de a volumen nő. A másik lehetőség a fix kínálat(i görbe) és csökkenő kereslet, mely esetben mind az árak, mind az eladott mennyiség csökkenést mutat.

Helyzetünkben elég vegyes a kép, de összességében (nem csak az olajat, de egyéb nyersanyagokat is tekintve), inkább a világpiaci kereslet csökkenése, és a világgazdasági növekedés lassulása okozza az árak összecsuklását. Ilyen helyzetben, amikor eleve a kereslet okoz fejfájást nehezen lehet feltételezni, hogy az alacsonyabb árak támogatóan hatnak, épp azok egyensúlyozzák ki az amúgy is törékenynek látszó egyensúlyt. Arról nem is beszélve, hogy Európa gazdaságát már nem az ipar, de a kevésbé nyersanyag igényes szolgáltatások dominálják.

Gyenge fizetőeszköz: a válságot követően valóban export orientálttá vált Európa összességében, és a leértékelt deviza valóban segíti ezt. Azonban a fent említett olcsó nyersanyagok pozitív hatásait (ha egyáltalán vannak) ez csak gyengíti.

 Forrás: Bloomberg, Yahoo Finance

Alacsony kamatkörnyezet: itt újfent megtaláljuk a kereslet hiányát. Az elmúlt években inkább az adósságok leépítése volt jellemző a gazdasági blokk egészére, így  ismét mondhatjuk, hogy az alacsonyabb „árak” csupán lekövetik a piacot, mintsem támogatják azt.

 forrás: Európai Központi Bank

További érdekesség, hogy a bankszektor majd négyszeresére növelte jegybanki betéti állományát, mióta 2014 júniusában negatív betéti rátát állapítottak meg. Ez érthető is volna a hitelezés felpörgését követően, hiszen a pénz mozgatásához, illetve a likviditási kockázatok fedezéséhez szükséges a magasabb jegybanki tartalék. Ahogy azonban a fenti ábrát is látjuk nincs szó ekkora fellendülésről.

forrás: Európai Központi Bank

Az alacsony kamatkörnyezet egy ponton azonban valóban kifejti hatását. A szuverén államok fiskális oldalról mozgásteret nyertek, hiszen kevesebbet kell kamattörlesztésre fordítaniuk, így a szűkös európai előírások mellett is képesek lehetnek gazdaságukat ösztönözni. Ennek a lehetőségnek ugyanakkor a fent említett 

előírások, és Brüsszeli kontroll miatt megvannak a maga korlátai.

Összességében tehát a „szentháromság” hátszele nem tombol, épp csak fújdogál, amit egy feltörekvő piaci lassulás könnyen kompenzálhat, vagy akár meg is fordíthat.