Érdemes lehet figyelni...

A német tőzsde index, illetve az olaj árfolyama is érdekes szinteken táncol. Mind a két termék esetében csak röviden felhívnám a figyelmet a lehetséges jövőbeli folyamatokra.

DAX Index

Szilveszter óta kimondottan negatív a hangulat a világ tőzsdéin. A fundamentumokban semmi sem változott, a sztorik ugyanazok: kínai lassulás, amerikai kamatemelés, szenvedő nyersanyagok és a geopolitikai konfliktusok sora.

Az újévben a német tőzsdeindex közel 10 százalékos esése után elképzelhető, hogy a következő napokban egy kisebb felpattanásnak lehetünk a szemtanúi. A shortosok zárhatták a pozícióikat, így ezeken a szinteken már érdemes lehet beszállni az indexbe.

Hetes időtávon látszik, hogy 2011 vége óta egy emelkedő trendvonal segíti a német index emelkedését. Amennyiszer az árfolyam megérintette ezt a trendvonalat, egy komolyabb erősödés következett be, amire most is nagy valószínűség van.

DAX - heti

 Napos időtávon szintén egy erős támasz zónát lehet azonosítani a 9760 és 10060 pont környékén. Amennyiben a jelenlegi támaszokról sikerülne felpattannia az árfolyamnak, akkor ismét a 11000 pontos szintek környékére juthatna a DAX.

DAX - napi

Olaj – Brent

Hát hova eshet még?! A fekete arany havi grafikonjára tekintve, látszik, hogy sorról-sorra törnek a szintek, semmi nem tudja megállítani az eladókat. Tavaly elesett az 1999 óta képződött emelkedő trendvonal, idén meg a 38,5 dollár környékén lévő támasz szint is letörésre került.

Brent - havi

Jelenleg a 32,7 dollárnál található támasz alatt táncol az árfolyam, ami ha szintén tartósan elesik, akkor valóban tapintható közelségbe kerülnek a 20-23 dolláros árak.

Nem olyan egyszerű az!!

Ha rálesünk a napi chartra, akkor észrevehetjük, hogy az RSI indikátor mozgása már nem követi az olaj árfolyamának az esését - ez a lemaradás már a havi távon is látható. Ezeken a szinteken a fekete arany erősen túladottá vált, függetlenül attól, hogy a fundamentumok mit mutatnak.

Brent - napi

Úgy vélem, a következő napokban egy kisebb korrekció történhet az olaj árfolyamában, amit többféleképpen lehet értelmezni. Egy kisebb emelkedést is jelenhet, ami egészen a 123 százalékos Fibonacci-vonal által kijelölt 36 dolláros árig tarthat, illetve az árak kis idejű stagnálása is már egy korrekcióval érhetne fel.

Összefoglalva, rövidtávon most nem ajánlom az eladási pozíciók felvételét, inkább kivárnék, ameddig nem történik egy kisebb megnyugvás az olaj árfolyamában. Később középtávon ismét el lehet gondolkodni a shortokon, egészen a 26 dolláros szintekig (168 százalékos Fibo-vonal mutat napi távon), illetve a hetes távon látható 23 dolláros árakig.

Ezek most inkább technikai jellegű ötletek, természetesen a piaci híreket, és a helyzet változását mindig érdemes figyelni, és ahhoz igazítani a terveket. Az olaj kereskedésének esetében a legújabb fontos info, hogy a Reuters forrása szerint az OPEC országai egy rendkívüli ülést terveznek a következő két-három hónapban, hogy megvitassák a stratégiájukat. Ki tudja mi lesz belőle...

Kínai vérfürdő

Négy nap alatt kétszer kellett felfüggeszteni a kereskedést a kínai börzéken, miután a napon belüli zuhanás elérte a 7 százalékos küszöb szintet. Az újév első csütörtökjén sikerült mindezt a fantasztikus teljesítményt a nyitástól számított negyed óra alatt elérni.

Az első, hétfői bungee jumping után, egy jó szocialista, tervutasításos vezetéshez hűen, a döntéshozók azonnal ígéreteket tettek az árfolyamok megtámasztására; ’mert a piac akkor is azt csinálja, amit mi mondunk’. Erre rákontrázva szerdán a leértékelték/hagyták leértékelődni belső fizetőeszközük árfolyamát a fixing rendszeren keresztül. Míg egyik oldalról nyugtatnak a szép ígéretekkel, addig a másikon pánikot keltenek, és elismerik a problémát a devizapiaci, ipart ösztönző intézkedésekkel. Ez a kettősség önmagában nem túl bizalomgerjesztő, de nem is célravezető.

Kínai onshore és offsore jüan relatív teljesítménye

forrás: Bloomberg

A leértékelés okai

A kínai gazdasági modell nem fenntartható. Anélkül, hogy túl sok szót ejtenénk az elcsépelt témáról a lényeg velősen: a külső exportra termelés már nem működtethető motor a gazdasági növekedéshez, a belső fogyasztás pedig nem tudja egyik napról a másikra átvenni az export húzó erejét. Ezt legjobban a vállalatok és vállalati profit marzsok fogják megérezni: túl kapacitás jött létre a gazdaságban a világgazdasági momentum növekedésére spekulálva. Ez a momentum épp lassulóban van. Ennek tetejében, az eszközárakban is globálisan defláció van, így a bevétel szűkül, miközben a kelleténél 

több eszköz törlesztését végzik a vállaltok.

Az egész jelenség a Minsky hitelciklus elmélettel könnyedén magyarázható: eleinte az üzlet fellendülőben van, az igények bővülését pedig hitelből tudom fedezni. Később, arra spekulálva, hogy a trend megmarad, veszek fel hitel, végül adósságspirálba/Ponzi sémába kerülök. Utána jöhet a pukkanás, avagy a Minsky pillanat.

Kínában épp egy ilyet folyamat játszódik le; túlzott hitelboom, a relatív kereslet pedig csökken a fent említett módon. A jüan leértékelés az deflációs nyomást hívatott tompítani, illetve a versenyképességet visszaállítani, hiszen a dollárt követve minden egyéb devizával szemben felértékelődik a kínai deviza.

Emellett egy tőkemenekítés is folyik, amely jelentős nyomást helyez a kínai fizetőeszközre. 2015 második felében a kínai jegybank igyekezett a devizatartalékok apasztásával csökkenteni a nyomást, de látszólag ezt a törekvését mostanra feladta.

Ami a siker útjában áll

A GDP 10 százalékával megegyező dollár hitel van a kínai vállalatoknál. A dollár kamatok emelkedése mellett így a tőketartozás is emelkedni fog (jüanban). A hitelköltségek emelkedését próbálja a jegybank likviditás pumpálással ellensúlyozni, így viszont a devizára helyez nyomást, egyszóval a gazdaság bekerült a lehetetlen háromszög és egy ezzel járó ördögi kör kellős közepébe.

forrás: Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS)

Ami a tőkekivonást illeti: a további leértékelődéstől tartva én még inkább ki akarnám menekíteni a vagyonom, ha gazdag kínai lennék. Plusz a reálgazdasági/politikai/környezeti tényezők sem szólnak a maradás mellett.

Az ingyen út sem fenékig tejfel

November folyamán lezárult a Budapesti Értéktőzsde akvizíciója, így az intézmény az MNB többségi tulajdonába került. Tegnap az éves közgyűlésre is sor került, így már az új vezetés is a helyére került, nincs hát technikai akadálya, hogy az új évvel a Nemzeti Bank dédelgetett álma is megvalósuljon.

A tervekről már sokszor szó volt gazdasági sajtóban, röviden: magasabb likviditás, több résztvevő cég, és a tőkepiacok sokéves pangásának megszüntetése, az aktivitás felpörgetése. Ehhez szeretne az új vezetés legalább évi 5 tőzsdei bevezetést (eleinte állami cégek kerülhetnek részben magán kezekbe), kis és középvállalatokat is a parkettre csábítani, valamint a lakossági befektetéseket is bátorítani.

Az eszközök is készen állnak: a vállalati oldalon, jogi, pénzügyi tanácsokkal látnák el a cégeket, akár ingyen, adókedvezményeket adnának a belépőknek, valamint befektetői oldalról is élne az adókedvezmények lehetősége.

A jól ismert befektetői botrányok miatt ugyanakkor a szabályozói oldal szigorodhat, ami jelenthet némi negatívumot a vállalati/bevezetői oldalon.

Ugyanakkor van egy ennél is lényegesebb faktor, ami miatt most a tervekkel kapcsolatos szkepticizmusomnak kell hangot adnom:

Ahol nincs érdemi beruházás, ott nem fognak befektetőket keresni. Hiába előnyös számomra a tőkebevonás, ha nincs rá szükségem. A változások sikerességéhez inkább kellene a kormányzat támogatása; különadók kivezetése, kiszámítható adópolitika, a munkaerő versenyképességének növelése az oktatási rendszer támogatásával, gazdasági liberalizáció, fair közbeszerzési eljárások, és talán a legfontosabb egy globalizált világban: a nemzetközi és európai izoláció megszüntetése.

A jelenlegi helyzettel kapcsolatban (karácsonyról lévén szó), a Reszkessetek betörők Frank bácsija jut eszembe: „Az ingyen út sem fenékig tejfel”. Csak azért, mert olcsó tőzsdére mennem, még nem biztos, hogy kell is.

Az érme két oldala

UPDATE:

Újabb ragyogó példája a korlátozásoknak. A Third Avenue (azaz Harmadik Sugárút) eszközkezelő múlt csütörtökön felfüggesztette a kifizetéseket; amely nyíltvégű alapról lévén szó, elég rendhagyó.

Az alap amerikai junk bondokat, azaz "szemét", befektetésre nem ajánlott spekulatív kötvényekbe fektetett. Az gyenge olajárfolyamok megrendítették a bizalmat a vállalati kötvénypiac iránt (sok palaolaj kitermelő jelen van), ami hirtelen tőkekivonást eredményezett, az árak pedig összeomlottak. Az alapból történő tőkekivonás azért nem egyszerű, mert ilyenkor a nem problémás kötvények is eladó sorba kerülhetnek, és a fürdővízzel együtt öntik a kádból a gyereket is.

Az alap már nem tudta kifizetni befektetőit anélkül, hogy (még jobban) bedöntse a piacot, ezért kellett a kifizetések felfüggesztése. Az viszont biztos, hogy ezek után a befektetők kétszer is meggondolják a közeljövőben, mielőtt vállalti kötvénybe fektetnek.

_________________________

Nyár óta viszonylag kevés, vagy talán semmilyen, figyelmet kaptak a görög bankok és betétek. A görög bankok közül ketten is képesek voltak tőkét bevonni piacról, részvénykibocsátással, illetve átváltható kötvények konvertálásával. A bankpapírok valóban elég olcsó szorzókon forognak, ráadásul kvázi EU garancia áll mögöttük, hiszen a mentőcsomag magába foglalta a feltőkésítéshez szükséges részt is. A nem-teljesítő hitelek aránya is javul a rendszerbe, tőkés is van, csak épp betétet nem találnak maguknak.

Nyáron a precedens nélküli tőkekiáramlás megfékezésének érdekében tőkekorlátozásokat vezetett be a görög döntéshozás. Ez, és az EU megállapodás, meg is hozta gyümölcsét, és a betét kivonások megálltak. És a pénz azóta sem vándorolt vissza.

Betétek és jegybanki támogatás nélkül hitelezni pedig nehéz, a befolyó tőke is szavatolásra megy el; hitel nélkül pedig nincs tartós növekedés. Az ehhez szabályozásoknak két oldala van: megállítja a vérzést, de ugyanakkor mérgez is. A betétesek attól tarthatnak, hogy ha visszarakják pénzüket a korlátozások mellett, akkor egy következő EU-para esetében ne tudják már kivonni.

A tanulság a gazdaság más területeire is igaz. A spanyolok az utóbbi négy évben komoly munkaerőpiaci reformokat vittek végbe, egyike volt az intézkedéseknek a végkielégítések csökkentése. A munkaadó inkább hajlandó felvenni új alkalmazottat, hogyha esetleges „bukó” esetén kisebb a költség.

Mi folyik az olaj piacán?

Az OPEC tagországai előző hét pénteken ültek össze, annak érdekében, hogy ismét döntést hozzanak az olaj kitermelésének ügyében. Az ülést megelőzően csak úgy repkedtek a nagy igazságok. Volt, aki biztos volt abban, hogy a kőolajexportáló országok csökkenteni fogják a napi kitermelési limitet és voltak, akik ennek a szöges ellentettjét állították. Nekik lett igazuk.

Az ülést követő közleményből kiderült, hogy az OPEC nemhogy csökkentette volna a kitermelést, hanem egyenesen 1,5 millió hordóval tovább növelte a napi limitet. A gyakorlatban ennek a lépésnek sok jelentősége nincsen, mivel az eddigi 30 millió hordós napi limitet már lassan több, mint másfél éve folyamatosan túllépte. A döntés inkább egy üzenet a piac számára, amivel tisztán kifejezte az OPEC, hogy esze ágában sincs meghátrálni.

Az olaj árfolyamának gyengélkedését több tényezőhöz lehet kötni:

1) Keresleti oldal:

A világgazdaság gyengélkedése egyértelműen negatívan hat a fekete arany árára. A legnagyobb felvevőpiacnak számító Kína jelenleg egy modellváltáson megy keresztül, ami egy lassúbb – remélhetőleg stabilabb – gazdasági növekedést eredményez, így az ázsiai ország olajkereslete is jelentősen csökken. (A héten közölt gyengébb kínai kereskedelmi adatok sem adnak okot a bizakodásra.)

2) Kínálati oldal:

Az olajkartell (élén Szaúd-Arábiával) célja, hogy visszaszorítsa az amerikai piacszerzést. Az amerikaiak az évek során a palaolaj-kitermelés technológiájának fejlesztésével komoly versenytárssá váltak, és ezzel növelni tudták az olajpiaci részesedésüket. Az OPEC tagországai erre a folyamatra reagálva döntöttek úgy, hogy „elárasztják” a világot olajjal.

A stratégia működik, mivel a palaolaj technológia sokkal magasabb olajárfolyam mellett tud csak nyereséget elérni, szemben a sivatagi kitermeléssel, ami jóval alacsonyabb költségekkel jár. Az olaj árfolyamának drasztikus esése térdre kényszerítette a palaolaj szektor több szereplőjét is, így a szektort ebben az évben a költségcsökkentések, összeolvadások, illetve a fúrótornyok leállása jellemezte.

A költségekkel kapcsolatos tévhiteket fontos letisztázni. Az alacsony olajár inkább az új beruházások megindítását tartja vissza, hiszen a kitermelést megelőző, előkészítési folyamatok számítanak igazán költségigényeseknek. A folyó áron történő termelésben már jóval kevesebb kárt okoz, ebben a szakaszban ugyanis már rendkívül alacsony olajár mellett is képesek fenntartani a kitermelést.

A jelenleg is rekordszinteken álló olajkészletek pedig csak tovább emelkednek, köszönhetően a fentebb vázolt keresleti és kínálati egyensúlytalanságoknak.

A szokásos kérdésre, miszerint mikor jöhet már a várt emelkedés nehéz válaszolni. Véleményem szerint a közeljövőben, semmiféle komolyabb áremelkedést nem fogunk tapasztalni ebben a szektorban. Az állítást két további tényezővel lehet magyarázni. Amennyiben decemberben a FED valóban nekiáll a kamatemelésnek, akkor a dollár egy újabb erősödési hullámba kezdhet, ami a dollárban jegyzett nyersanyagokat ismét nyomás alá fogja helyezni. A másik oldalon az iráni olajexport lassú megindulása szintén gátolja a fekete arany áremelkedését. A piacon azzal számolnak, hogy az embargó feloldásával a következő években az iráni olajexport közel a duplájára fog nőni. Ez hozzávetőlegesen napi 6 millió hordót jelentene. (Azt sem szabad elfelejteni, hogy jelenleg Irán rendelkezik a világ ötödik legnagyobb olajkészletével.)

De mégis mikor jöhet az áremelkedés?

Szaúd-Arábia teljesen érthetően elmondta mi a célja: Ki akarják szorítani a piacról az OPEC-en kívüli termelőket, azon belül is leginkább az amerikaiakat. Ebből kifolyólag kicsit átfogalmaznám azt a kérdést, hogy mikor jöhet a fordulat. A kérdés itt valójában az, hogy Szaúd-Arábia meddig lesz képes finanszíroznia a gazdaságát a csökkenő olajexport bevételei mellett.

Lehet arról olvasni, hogy Szaúd-Arábia folyamatosan fejleszt és próbálja magát függetleníteni az olajtól, de azért ne legyünk annyira naivak, az ország még mindig az olajexportból származó bevételekből él. Ezekből a pénzekből finanszírozza az luxus közszférát, a jóléti rendszerét, a szociális rendszert, egyszóval ebből él.

A szaúdi vezetők azzal számolnak, hogy a következő 1-2 évben meg fogja hozni a gyümölcsét az általuk alkalmazott stratégia. A kérdés, hogy ki fogja-e bírni a gazdaságuk. A szaúdi kormány kénytelen volt már a fiskális és a monetáris eszköztárát is alkalmaznia annak érdekében, hogy ellensúlyozni tudja az alacsony olajár által okozott hiányokat.

A szaúdi kormány több beruházást halasztott el, folyamatosan hozzányúl a megtakarításaihoz, illetve a devizatartalékait használja fel, hogy kompenzálja az alacsony olajár negatív hatásait.. Kiválóan látszik, hogy az olaj árfolyamának gyengülésével párhuzamos a szaúdi devizatartalékok nagysága is csökkennek. (Ez a trend több OPEC tagországnál is megfigyelhető.) A devizatartalékok csökkenése mellett, növekvő költségvetési hiánnyal és lassuló gazdasági növekedéssel lehet számolni az olajnagyhatalom esetében.

Azt nem lehet megmondani, hogy a szaúdi gazdaság meddig bírja cérnával, de ha arra a kérdésre keressük a választ, hogy mikor jöhet az olaj piacán a trendszerű fordulat, akkor ezek alapján a szaúdi gazdaság teljesítményét lesz érdemes figyelni. Egy biztos, a szaúdi politikai a végsőkig ki fog tartani annak érdekében, hogy visszaszerezze a piaci részesedését. Kerüljön az bármibe is.

Így megy egyetemre egy közgazdász

Egy újonnan megjelent Bloomberg cikk azt vizsgálja, milyen kilátásai lehetnek egy frissen végzett, európai gazdasági egyetemen tanult diáknak. A szektor szerinti, vagy épp földrajzi elhelyezkedések megoszlását is érdemes végig böngészni, én mégis három, ennél általánosabb mérésre fókuszálnék. A kezdő átlagfizetés 105 000 amerikai dollár, az elhelyezkedés esélye 3 hónappal a végzés után 86,5 százalék, míg az átlagos diákhitel, amellyel a diplomások távoznak, 27 372 dollárra rúg.

Gazdasági alapismeretek 1x1: egy projekt elméleti profitabilitása egyenlő a sikerdíj szorozva a siker esélyével, mínusz a költségek.

Ergo, jelen példával élve, 86,5 százalékos esélyem van a 105 ezer dolláros fizetésre (90 825 USD), amely 27 372 dollárba került nekem; így három és fél hónap alatt törlesztem a teljes tartozásom.

Ugyanakkor a cikkben az is látszik, hogy 60 000 dolláros fizetésem MBA program nélkül s lenne, így a hozzáadott érték már csak 45 000 dollár. Így kalkulálva 38 925 dollárt keresek egy év alatt 27 372 dollár befektetésével, még mindig megéri, egy évi tandíjat 8 és fél hónap alatt fizetek vissza.

Rengetegszer hallom, hogy ismerős nem tud elhelyezkedni, jelenleg meg nem nevezett diplomával. Pedig ő is kicsöngetett majd ugyan ennyit (nem Magyarország), és fel van háborodva, hogy az egyetem jól lehúzta. A különbség, hogy az elhelyezkedési esélyei, és későbbi hozzáadott értéke (amely alapján a fizetését is számolják) jóval alacsonyabb. Valahogy a kereslet még így is megmarad.

Ehhez kapcsolódóan: magyar felsőoktatás

A KSH adatai alapján ki lehet számítani, hogy mennyibe kerül egy felsőoktatási diák az államnak éves szinten. A helyzet a számoltnál még valamivel rosszabb is (drágább a magyar felsőoktatás), mivel ebben a statisztikában a tandíjat fizető diákok is benne vannak, akik közvetlenül hozzájárulnak saját oktatásukhoz.

Két tanulsága van a fenti ábrának. Egyrészt, nem véletlenül használtam a hozzájárul szót, hiszen az átlag magyar felsőoktatási tandíj nem fedezi a fent számolt költségeket. Ergo, ők is államilag támogatottan tanulnak, csak nem mindegy milyen mértékben.

Másrészt, a magyar megtérülés jóval gyorsabb, mint a nyugati példa. Jelenleg a fizikai és szellemi munkát vállalók közötti bérkülönbség 160 000 forint havonta, 1 920 000 forint évente (KSH: 2.1.36/2.1.37). Ezzel a hozzáadott értékkel körül belül fél évbe telne kifizetni a tandíjat, amennyiben nem az állam tenné helyettünk.

Ugyanakkor itt az állam fizet. A fent számított többletből végül 307 200 forint SZJA kerül az államhoz, így az államháztartás csupán két és fél év alatt látja viszont a befektetett összeget (Egyéb adókkal, járulékokkal nem számolunk, feltételezve, hogy azok valóban az egészségügyben, nyugdíjrendszerben, stb. kötnek ki).

Az elhelyezkedési esélyekről

Az itthoni számítás ugyanakkor 100 százalékos elhelyezkedést feltételez, így annak relatív olcsósága ([feltételezett] tandíj/hozzáadott érték éves alapon) ezzel magyarázható lenne. Vagyis, ha feltételezzük, hogy a piac racionális, és a két egyetemi diploma között szabadon választhat az ember, úgy az itteni 5,3 hónapnak meg kéne egyeznie a külföldi 8,5 hónappal.

Ez akkor lehetséges, ha itthon nem 100 százalékos elhelyezkedési aránnyal számolunk, csupán 62 százalékos esélye van az embernek képzettségének megfelelő munkát találni egy magyar diplomával. Az a tény, hogy a magyar diákok egyre nagyobb hányada választja a külföldi intézményeket két dolgot jelenthet: 1. az elhelyezkedési esélyek rosszabbak 62 százaléknál; 2. a piac irracionális.

Természetesen ez csak egy leegyszerűsített modell, amely tisztán közgazdasági elveket alkalmaz a felsőoktatás intézményére. A döntés meghozásában nyilván olyan faktorok is közre játszanak, hogy ki mennyire kalandvágyó, ki tudja megfizetni, milyen a diákok nyelvtudása, milyen a megszerzett munkabér vásárló ereje stb. Azonban aki gazdasági pályára készül, annak mindenképp érdemes eljátszani ezzel a gondolattal.

Olaj a tűzre

Emelkedő maginfláció, javuló beszerzési indexek és konjunktúra, az olajárak bázisának csökkenése, növekvő GDP, talpra álló periféria (kivéve görögök), mi kell még? Az Európai Központi Bank szerint még több pénz.

Mindig érdeklődve szemlélem a piacok viselkedését, van növekedés, a központi bank erre még rá is kontrázik csökkentett betéti rátával és fél évvel kitolt lazítási programmal, ami egy szűk fél milliárd euróval növeli a gazdasági övezet likviditását, és az indexek pánikszerű esésbe kezdenek a hírek hallatán. Persze már a kezdődő tőzsdézők is tudják, hogy a piac inkább várakozásokat áraz, mintsem tényeket, és jelenleg a bejelentés nem nőtt fel a várakozásokhoz. Szerepet játszhatott még néhány long pozíció automatikusan zárása, ráerősítve az esésre.

Két dolog hiányzott a befektetőknek: az árazások inkább -0,4 százalékos betéti rátát vártak, amit végül csak -0,3 százalékos mélységbe vágott a jegybank; illetve a mennyiségi lazítás havi keretének megemelése 60 milliárd euróról 75 milliárd euróra sem valósult meg.

Az euró ennek hatására gyors erősödésbe kezdett, ami lerántotta magával a részvényárakat is. 

Érdemes megnézni, hogy az elmúlt hetekben, egy két fejlődő piaci turbulenciától eltekintve, a kereskedők az EUR/USD egy az egyes mintájára adják-veszik az európai részvényeket. Ez éppen azért érdekes, mivel a gazdasági fellendülés elsődleges motorja a belső konjunktúra lehet, nem az export. Ha az európai fogyasztói bizalom megmarad, és a FED várható kamatemelése valóban mini recessziót okoz 2016 során a tengerentúlon úgy elég komoly félreárazások lehetnek majd az európai részvényekben. Érdemes lehet majd hosszú-távú beszállókat keresni.

Mérésekről

Az ábrán látható GDP számok negyedéves bővülést mérnek; a PMI azaz beszerzési menedzser index 50 pontos érték felett indikál bővülést (az ipar is bővül, csak lassabban, jelenleg az övezet 70 százalékát kitevő szolgáltatás szektor ábráját látjuk); a fogyasztói bizalom egy indexszám, így nem az érték a fontos, hanem a trend, az pedig erősen növekszik; míg a fogyasztási számok magukért beszélnek.

A központi bank lépését részben a gyenge inflációs adatokkal magyarázta, amelyek valóban kiábrándítóak. Ugyanakkor a maginfláció szilárdan 1-1,3 százalékos sávban mozog, és az olajárak bázishatása is kikerül lassan a mérőszámból.

A cikk elején nem véletlenül írtam likviditást pénz helyett, a pénz elég tág fogalom, a multiplikátor hatáson keresztül ebből a fél milliárdból könnyen lehet még dupla ennyi.

Az infláció mérését amúgy személy szerint elhibázott lépésnek tartom. Bár mellette szól, hogy könnyen mérhető, és a pénzmennyiség szabályozásán keresztül befolyásolható a stabilitása, de épp ez lehet a gyengéje is. A kúszó (1-4 százalékos) infláció valóban az egészséges gazdaság „tünete”, de amikor 42 fokos láz után veszek egy hűtőfürdőt, és bár fokkal kevesebbet mérek még nem mondanám magam gyógyultnak.