Nem
árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy a befektető és befektetések
legnagyobb ellensége nem más, mint az infláció. A legbiztosabb, bár kérdéses,
mennyire jövedelmező módja a pénzünk elértéktelenedésének meggátolására ha
olyan strukturált pénzügyi termékeket vásárolunk (legtöbbször kötvény formájában)
melynek hozama infláció bázisú. Általában havonta vagy negyedévente van
kamatmeghatározás ezen termékek esetében. Egyes esetekben olyan strukturált
terméknél, ahol mondjuk deviza mozgáshoz van kötve a kamat fizetése lehet hogy
naponta fizetnek kamatot a piac teljesítményét minél pontosabban lekövetve. Inflációnál
más a helyzet, ennyire extrémen trend követőek nem tudunk lenni, mivel az
inflációs adatokat képtelenség naponta leközölni. Negyedéves kamatperiódusokban
esélyünk van felül vagy alul teljesíteni a piacot, hiszen mint bármely egyéb
befektetés esetében, egy fix hozam mellett eltérő inflációs adatokkal kell
számolnunk.
Tegyük
fel, hogy a kötvény amit vásároltunk infláció + 3%-ot fizet (az egyszerűség
kedvéért évente, és feltételezzük, hogy éven belül stagnál az inflációs ráta).
Első évben 10% kapunk pénzünkre 7% infláció mellett, úgy, hogy kamataink után
25% adót fizetünk be. Ekkor a reál kamat 0,47 %. Második évben 3 % infláció
mellett 6% fizet nekünk a kibocsátó, így a reál kamat amennyiben az adózási
szabályok nem változnak 1,46 %. Harmadik évben stagflációt figyelhetünk meg, 3%
nominális kamat mellett 2,25% kamatot tehetünk zsebre.
Mint
ahogy a számítások mutatják ilyen termékek megvétele kizárólag alacsony
inflációs nyomás mellett éri meg, hacsak nem tudunk olyan ajánlatot találni
ahol a kamatprémium magas inflációs bázis mellett is messze meghaladja az
adókötelezettségeinket.
Hogyan számítjuk a reál kamatlábat?
Első lépésben levonjuk az adózott
részt a nominális értékből.
Másodjára (1+n) / (1+i) = 1+r
függvényt használjuk, ahol n a nettó kamat, i az inflációs ráta, r pedig a
reál kamatlábat jelöli.
