Gazdasági gyarmatosítás

A múlt vasárnapi görög időközi választásokon Ciprasz és a Sziriza újra elvitte a babérokat, bár a többség csak a Független Görögök bevonásával valósult meg. Ezzel új fejezet kezdődik a görög adóssághegy leküzdésében. Az év elején még lelkesen az „Európai gyarmatosítás” ellen küzdő Ciprasz júliusi pálfordulásával a német és francia döntéshozók egyik legmegbízhatóbb partnerévé vált.

A nyári megállapodás keretein belül a görög állam 86 milliárd eurós újabb segélycsomagot kapott. Az alap jelentős része a meglévő adósság törlesztésére megy el, vagy eleve egy korábbi csomag meghosszabbítását foglalja magába. A lényeg, gazdasági stimulusra keveset költenek a jelenlegi tervek szerint. Sőt, épp ellenkezőleg, a görög államnak kell takarékos üzemmódba kapcsolni, és 3 éven belül fokozatosan eljutni a 3,5 százalékos elsődleges (törlesztések előtti) államháztartási többlethez.

De mi is ez a gyarmatosítás, ami ellen fél éve még oly nagy erőfeszítéssel küzdöttek a görögök, sőt nálunk is sokszor előkerült az elmúlt néhány évben? Bár szerintem a kifejezés nem a megfelelő módon van használva, van benne ráció. Az, hogy ezek után ki milyen politikai és ideológiai célokra használja fel már egy másik kérdés, amivel jelen cikk nem foglalkozik.

Először is ismerkedjünk meg az alapfogalmakkal, ami a probléma megértéséhez szükséges. Folyó fizetési mérleg, illetve ennek hiánya vagy épp többlete. A folyó fizetési mérleg leegyszerűsítve az adott gazdaság külföldre értékesített nettó termékeit, nettó eladott munkaerejét, és befektetéseiknek nettó hozamát méri. Magyarul: ha eladok valamit (munkaerőm, árucikket), avagy ha külföldi befektetésem után kamatot kapok az mind hizlalja a bevételeimet és pénz folyik be a gazdaságba. Értelem szerűen ha külföldi árukat veszek, külföldi állampolgárt alkalmazok, aki hazaküldi bére egy részét, vagy kamatot fizetek külföldre az csökkenti a mérlegem.

A 2000-2008 közötti Magyarország igen hasonló problémákkal küzdött, mint a válság utáni Görögország küzdött és talán küzd a mai napig. A folyó fizetési mérlegén hiány mutatkozott, vagyis többet fogyasztott külföldről, mint amennyit külföldön értékesített (fontos, hogy itt a munkaerő is árucikként kezelendő).

Ha többet fogyasztok, mint megtermelek akkor azt egyéb módokon kell finanszíroznom. Ennek alapvetően két módja van. Vagy hitelt veszek fel külföldről, vagy meglévő ingóságaimat adom cserébe, gazdaságok esetén ez vállalatokat, termelő tőkét jelent. Így alakult ki mindkét gazdaságban magas államadósság. Fontos, nem elsősorban az állam, de a lakosság fogyasztása miatt!

Mi megúsztuk. Hogyan? A válságot követően több háztartás is kénytelen volt visszavágni fogyasztását. Ezáltal a külkereskedelmi mérleg (nettó export) képes volt többletet elérni. Felgyorsult a külföldre vándorlók és külföldön dolgozók számának növekedése is. A hazautalások egy főre jutó mennyisége az egyik legmagasabb a világban.

Görögországban mindez nem történt meg a válság után, és a lakosság egy része mai napig vonakodik mind a produktivitás növelésétől, mind a fogyasztás csökkentésétől. Míg a magyar gazdaság a befolyó pénzekből képes volt leépíteni a lakossági külső tartozásokat, illetve jobban önfinanszírozó állammá válnia, addig a görögök recesszióba süllyedtek.

Az új program, amely 50 milliárdos privatizációs alap megvalósítását is magába foglalja, többször volt a gyarmatosításhoz hasonlítva. A görögök nem képesek visszafizetni adósságukat, így a „bank” viszi a házat. Csak bank helyett franciák, németek vannak, és ház helyett szigetek, repterek és kikötők. De tudunk e valakit azért hibáztatni, mert vissza akarja kapni a kölcsönadott pénzét.

Én úgy látom tipikus tücsök és a hangya esetével állunk szemben. A tücsök csak hegedült, a hangya dolgozott (és áttételesen etette a tücsköt), majd amikor a hangya benyújtja a számlát a tücsök meg van sértődve, hogy fizetnie kell, és el kell adni hegedűjét.

Már csak egyet kell aludni...

Kevesebb, mint egy nap van hátra és választ kaphatunk a pénzügyi szektort leginkább foglalkoztató kérdésre, miszerint az amerikai jegybank valóban képes arra, hogy már holnap nekilásson az alapkamat emelésének.

A választ sajnos én sem tudom, mivel a piaci kommentek alapján semmilyen biztos következtetést nem lehet levonni, sőt a jósnőm is ezen a héten ment szabadságra. A bizonytalanságot jól tükrözi, hogy több nemzetközi intézmény is ellenkezően vélekedik a FED lehetséges kamatemeléséről és annak – egyelőre felmérhetetlen – jövőbeli hatásairól. A Világbank és az IMF közgazdászai aggályaikat fejezték ki a szeptemberi kamatemeléssel kapcsolatban, ellenben az OECD a legfrissebb előrejelzésében abszolút megfelelőnek tartja a szeptemberi időpontot.

Mik a tényezők?

Az amerikai jegybank az utóbbi hónapokban teljesen világosan lekommunikálta, hogy a kamatemelést a munkaerőpiac és az infláció alakulásától teszi függővé. A munkaerőpiac oldaláról vizsgálva az ügyet teljesen megalapozottnak tűnik az emelés, hiszen a 2010-ben látott 10 százalék körüli munkanélküliséget sikerült egészen 5,1 százalékra csökkenteniük az elmúlt négy évben.

US - Munkanélküliségi ráta

A probléma az inflációval van, ami úgy néz ki nagyon nem akar felpörögni. A ma publikált inflációs adatok sem mutattak semmilyen arra utaló jelet, hogy az elmúlt hónapban lendületesebben emelkedtek volna az árak. Éves alapon 0,2 százalékos drágulásról számoltak be, ami azonos a júliusban publikált éves alapú emelkedéssel. A maginfláció (energia és élelmiszeráraktól tisztított) még a várt 1,9 százalékot sem érte el, maradt a korábban látott 1,8 százalékos szinten. Egyértelműen látszik, hogy az amerikai jegybank által célul kitűzött 2 százaléktól jelenleg olyan messze van infláció, mint Makó Jeruzsálemtől.

US - Inflációs ráta

A gyenge teljesítményt mutató infláció miatt augusztusban Stanley Fischer, a FED alelnöke is hangot adott félelmeinek. Véleménye szerint a szeptemberi kamatemelés ilyen inflációs környezetben sok veszélyt hordozna magában.

Akkor most mi lesz?

Bármi is történik, holnap a piac fele fel fog kiabálni „hogy én megmondtam”. Nyilván a kérdésre sok különböző választ nem lehet adni, vagy emelnek, vagy nem.  Személy szerint úgy gondolom, hogy ha magyar idő szerint holnap este nyolc órakor azt látjuk mindenhol, hogy hét év után ismét kamatot emelt a FED az még nem feltétlenül hordoz magában sok mondanivalót. A hangsúly leginkább a mértéken van, illetve azon, hogy a sajtótájékoztatón Janet Yellen milyen jövőbeli kamatpályát vázol fel a nagyközönségnek. Ahogyan azt korábban már jelezték, ha meg is kezdik a kamatok emelését, azt lassan és körültekintően fogják végezni. Ebben az olvasatban úgy gondolom, hogy ha lesz is emelés az maximum egy 25 bázispontot jelenthet és könnyen elképzelhető, hogy ezzel az amerikaiak le is rendezték erre az évre ezt a storyt, folytatás 2016-ban.

A másik szcenárió, ami véleményem szerint a helyesebb megoldás lenne, ha az elmúlt hetek, hónapok piaci turbulenciáit szem előtt tartva egy későbbi időpontra halasztanák a kamatemelést. Egyrészt a kínai gazdaság mizériája, másrészt a nyomott olajárak miatt.

Igaz a kínaiak mindent bevetnek a jüan többszöri leértékelésétől kezdve, az alapkamat csökkentésén át, a bankok tartalékrátájának csökkentéséig, annak érdekében, hogy stabilizálják a gazdaságot. Azt viszont mindenképp érdemes belátni, hogy Kína márpedig lassul. A kínai lassulás pedig az amerikai gazdaság növekedését is könnyen visszavetheti a jövőben.

A másik oldalon az olaj ára egyáltalán nem úgy néz ki, hogy talpra fog állni. Az OPEC részéről nincsen semmilyen komolyabb erőfeszítés, hogy megtámasszák az olaj árát. A kínálat továbbra is bőven meghaladja a piac igényeit (itt a kínai lassulás megint visszaköszön, mert csökken az olaj iránti kínai kereslet is). Ameddig fundamentálisan nem következik be komoly változás, addig az olaj árfolyama nem fog a semmire elkezdeni emelkedni. Ez pedig annyit jelent, hogy a csökkenő nyersanyagárak tovább nehezítik az infláció megindulását.

Mi lehet a reakció?

Igazság szerint nem tudom, hogy a befektetők hogyan fognak holnap reagálni, ennek is kétféle kimenetele lehet. Az emelés mellett talán az szólhat, hogy ezzel a döntéssel a FED eltörölhetne egy csomó kérdőjelet, ami a piaci szereplők fejében ugrándozik és sikerülne csökkenteni a tisztán érezhető piaci bizonytalanságot.  Másfelől - kissé eltúlozva – elképzelhető, hogy egy erős piaci túlreagálást fogunk látni, a feltörekvő piacokról kiáramlik a tőke, a devizapiacon hatalmas lesz a volatilitás – általános dollárerősödéssel és ne feledkezzünk meg egy lehetséges kötvény sell-off-ról sem.

A végére egy kis technika!

Mi mást, ha nem az EUR/USD keresztet kéne egy kicsit jobban megvizsgálni. Jelen esetben csak a napi grafikonnal foglalkozom, mert alapvetően arra vagyok kíváncsi, hogy a holnapi döntés alapján merre mozdulhatunk.

Az árfolyam március közepén találata meg az alját. Azóta egy tisztán kivehető euró erősödés tapasztalható a charton. Ez az erősödés augusztus eleje óta azonban egy sebességgel feljebb kapcsolt és egy meredekebben emelkedő trendvonalra állt rá. Amennyiben az amerikai jegybank későbbre halasztja az emelést (tegyük fel decemberre, akár a következő évre), akkor az euró tovább folytathatja ezt az emelkedését. Igaz, hogy az 1,13 és az 1, 146 szintek között egy masszív ellenállási zóna található, de úgy gondolom, hogy az euró képes lehet ezeket az akadályokat áttörni és ismét eljutni az 1,17-es szinthez, ahova augusztus végén szúrt fel utoljára a kereszt.

A másik esetben, ha Janet Yellen bemondja, hogy emeltek egyet, akkor a dollár simán letörheti az augusztus eleje óta életben lévő meredekebb trendvonalat és a 100 napos mozgóátlagot. Ha ez bekövetkezik, akkor az árfolyam ismét tesztelheti a március óta kialakult laposabban emelkedő trendvonalat.

A holnapi döntéstől függően a két zölddel jelölt tartományt/szintet lesz érdemes figyelni a charton.

EUR/USD árfolyam

De addig se maradjunk zene nélkül, szóljon a The pointer sisters - I’m so excited muzsikája!:)

https://www.youtube.com/watch?v=8iwBM_YB1sE

FED és a nyersanyagok

Sokat használt közhely, hogy egy monetáris döntést meghozni olyan, mint félrerántani a kormányt az alapján amit a visszapillantóban látunk. Vagy épp nem látunk, mint például az áhított infláció. A döntéshozóknak azt kell mérlegelni, hogy milyenek lesznek a kondíciók egy, két, öt év múlva.

Mára túlságosan természetesnek vesszük, hogy egy jegybanknak inflációs célja van, és ez alapján határozza 

meg a kamatokat. Mindez nem is nyúlik olyan régre vissza, az első jegybank, aki meghatározott inflációs célt állított fel az Új-Zélandi Központi Bank volt 1990-ben. Hazánkba csak 2001-ben jutott el az újmódi, míg alig másfél évtizeddel később, ami monetáris történelemben rövid idő, már a piaci szereplők természetesnek veszik, sőt kissé meg is botránkoznak, ha a jegybank nem követi inflációs célját.

Ugyanakkor egyszerű közgazdasági szempontból a gazdaság deflációra van ítélve. Amennyiben a gazdaság egészségesen fejlődik úgy egyre kevesebb alapanyag, idő és energia felhasználásával tud előállítani egyre több terméket. Ez elkerülhetetlenül árversenyhez vezet, hiszen ha meglévő szereplők fenn is tartják az árszinteket a megnövekedett profit marzs új szereplőket vonz be a piacra.

Hasonló történt, történik a nyersanyagok, azon belül is az olaj piacán. Amikor körül belül egy éve rohamosan elkezdett süllyedni az olaj ára még viszonylag kevés negatívumot lehetett hallani. Sőt, gyakoriak voltak olyan vélemények, hogy ez csak egy túltermelési válság, a fogyasztók még jól is járnak az árcsökkenéssel, és a piaci tisztulással helyreáll a rend. Azonban az Egyesült Államokban gyakorlatilag havonta találnak ki új technikákat a palaolaj kitermelésére, így gazdaságossá tenni a kitermelést alacsonyabb árfolyam mellett is. 

Ennek következtében túlkínálat keletkezett a piac.

 

Forrás: Opec, Hozam Vadász

Az hordónkénti ár a tavalyi nagy esés után 45-50 dollár környékén stabilizálódott. Innen még egy 10-20 dolláros emelkedés következett, majd az iráni megállapodás és a kínai lassulás hírére újra lefelé vette az irányt a fekete arany árfolyama. A fenti grafikon fényében ez igen érdekes, a jelenlegi 40-50 dolláros sáv a 2008-as válság szintjére lökte az árfolyamot. Az utóbbi hetek zuhanása már inkább a keresleti oldal várható szűkülésével vannak összhangban. A 2009 utáni bővülést az Ázsiai régió adta, míg Nyugat-Európában és Észak-Amerikában inkább csökkent a kereslet az olaj és olajipari termékek iránt.

 

Forrás: Opec, Hozam Vadász

 

Forrás: Opec, Hozam Vadász

 

Visszatérve a deflációs témakörhöz, a kapacitás bővítések, piaci részesedésért folytatott árharc és Ázsiai lassulással kapcsolatos félelmek rányomják bélyegüket az energia és nyersanyag piacra. Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni róla, hogy az infláció egy relatív mérték, mely nagyban függ a bázisától. 

 

Forrás: Opec, Hozam Vadász

Habár a kínai lassulás, deviza leértékelések, és konjunktúra csökkenés beárazása még nyomás alatt tarthatja az árszinteket a csökkenő bázis stabilizálná az energiahordozó deflációját az év végére, feltéve, hogy a fekete arany képes lesz tartani a jelenlegi szinteket.

Van e új a nap alatt…

… vagy csak szarakodunk itt? Utóbbi Mel Brooks Fényes nyergek c. művéből átvett örökérvényű mondás. Őszintén szólva én csak kapkodom sokszor a fejem, amikor a szaksajtóban több millió vagy épp már milliárd dollár értékeltségű startupokról számolnak be. Valóban ennyi jó ötlet születik a világban, vagy ez csak egy modern aranyláz/buborék?

Személyes tapasztalatom szerint az ötletek három nagyobb csoportba sorolhatóak:  meglévő ötletek új megközelítése, avagy a már létező dolgok digitalizálása; a meglévő digitális megoldások fejlesztése, és az olyan ötletek megvalósítása, melyhez a távlatot valóban a digitalizáció nyitotta meg.

Gazdasági szaksajtóban, értelem szerűen, leginkább a pénzügyi szolgáltatást nyújtó, vagy ehhez kapcsolódó termékekkel foglalkoznak. A továbbiakban én is csak ezekkel foglalkoznék, és nem mutatom be a legújabb személyi edző alkalmazást, amely kiszámítja hány kalóriát futottam le. Ennek oka: ezekre több rálátásom van, illetve nyilván az olvasót is talán ez érdekli jobban.

Amiket gyakorlatilag naponta ki lehet vesézni: új pénzküldő szolgáltatások, „közösségi” finanszírozás, vagyon és kockázat kezelési alkalmazások. Vegyük szépen sorra.

Pénzküldés. Új dolog? Nem. Digitalizáció? Nekem már a netbankolás is elég digitálisnak tűnt. Akkor hol rejlik az ereje? Gyakorlatilag minden ilyen applikáció arra hivatkozik, hogy talált egy a banki szolgáltatásoknál olcsóbb módszert a pénzküldésre.

A megvalósítások gyakori alapjai: bankon és gyűjtőszámlákon keresztül, ezzel igazából csupán a nagytétel olcsóságát használták ki, ügyes, de én nem nevezném innovatívnak. Másodjára, mindenkit mindenkivel összekötő hálózat. Vagyis mindenki vezet számlát mindenki másnál, nem áll ott a bank mint egy elszámoló ház középen. Ezzel az egyetlen gond, hogy nem ugyan azt a szolgáltatást nyújtja. Miért? Mert kockázatosabb. Mi van ha a nekem tartozó ügyfél számláján likviditási problémák merülnek fel. Magyarul nem tud fizetni. Ki jár utána? A harmadik módszer: a benyújtott fizetési igények nettó teljesítése. Azonban a pénzmozgások volumenének csökkenése (pláne deviza piacokon) megnöveli a likviditási kockázatokat, így végső soron a volatilitást is. Plusz, az tisztázatlan, hogy ki állja a deviza konverzió kockázatát.

Pénzküldésnél van egy alkategória, mégpedig a bankkártyás és egyéb eszközt (például mobilt) felhasználó módszerek. Itt valóban új módszerekről van szó, nem csak egy ötlet új alkalmazásáról. Azonban sokszor ezek is még kiforratlanok. A minap olvastam egy olyan eljárásról, ahol az irányító számom és email címem segítségével fizetek. Ezeket gyakorlatileg bárki tudhatja, így egy algoritmus gondoskodik a biztonságról: megjegyzi a vásárlási szokásaimat, és ha eltérő mintát tapasztal letiltja a terhelést. Mi van ha épp külföldön akarok fizetni?

Közösségi finanszírozás. Új dolog? Gratulálok, kitaláltátok a bankot. Egy alig pár évszázados technikát. Sokszor komolyan nem értem ki mibe látja bele az innovációt. A lényeg általában, hogy a felhasználóktól összegyűjtött betéteket az alkalmazás kihelyezi a hitel igénylőihez. Ezt megelőzi egy hitel minősítés, amit saját algoritmus alapján végeznek.

Azon túl, hogy meglévő ötletet bujtatnak új köntösbe, valóban van egy újdonság. Egy fél éve volt szerencsém részt venni a Glasgow-i Közgazdasági Fórumon, ahol az előadók között szerepelt egy brit startup alapító is, hasonló profilú céggel. Az illető arról próbálta meggyőzni a hallgatóságot, hogy a bakoknak gyakorlatilag befellegzett, ilyen applikációk átveszik a banki hitelezés funkcióját a gazdaságban. Némileg kétkedve hallgattam az urat, majd az előadás végén, amikor volt lehetőség kérdezni a következő felől érdeklődtem: ki viseli a kockázatot? A betétesek, természetesen; kaptam a választ.

Ezen elkerekedett a szemem, és mielőtt az asszisztens hölgy kikapta volna a kezemből a mikrofont gyorsan kérdeztem még egyet. Mi van ha én nem akarok kockázatot vállalni? Nem megyek rá a rizikós 8 százalékra, adják oda a biztos 4-et. Ezt az előadó nem értette, miért ne akarnék 8-at keresni?

Bizony a bank azért keres többet, mivel azzal kalkulál, hogy például a kihelyezett hitelek 4 százaléka nem térül meg. Ezt, példánkban, ráterheli a maradék 96 százalékra. És ne próbálják azt se elmagyarázni, hogy az ő algoritmusuk tökéletesen szűri a hitelképességet. De milyen jó lesz, ha egy válság esetében a +8 százalékból hirtelen – 40 százalék lesz. Arról nem is beszélve, hogy valószínűleg ennek következtében a hitelezési hajlandóság még lejjebb ülne, mint banki rendszer esetében.

Vagyon és kockázat kezelési applikáció. Itt valóban van némi újdonság, hiszen a digitalizáció megnyitotta a távlatokat a gyors, egyszerű és pontos kalkuláció felé. Az egyetlen gondot talán az jelenti, ha a vagyon kezelése is megmarad matematikai szinten. Nem sok technikai kereskedésből meggazdagodott milliárdost ismerni, fundamentálisat viszont annál többet; így ha ezt a helyzet áll fent egy alkalmazásnál, akkor ezt én a fogyasztó megtévesztésének tekinteném. Azonban marketing fogásnak nem rossz.

Hova tovább olaj?! (2)

Tartozom egy gyors helyzetjelentéssel. Az előző cikkemben, amiben az olaj árfolyamának alakulásával foglalkoztam beérett, és már meg is hozta a gyümölcsét. A WTI és a Brent pozíciót is sikerült szép pluszban zárni. Végül mind a két típusú olajnál a shortolási lehetőség lépett életbe, de nézzük is meg mi történt pontosan!

WTI típusú olaj

A WTI árfolyama augusztus 17-én a 42 dolláros szint alatt zárt, így rá is nyitottam egy short pozit. Pont egy hétre rá már majdnem megérintette az általam említett soron következő támaszzónát, de pár centtel a cél előtt jött egy kisebb bizonytalanság, majd a jól látható közel 30 százalékos rally. Szerencsére az RSI indikátor időben jelzett, mivel egyrészt kitért a túladott zónából, másrészt áttörte az indikátor grafikonján látható ellenállást. Ennek köszönhetően a pozíciót a 38,5 dolláros szinten sikerült zárni, amivel közel 8 százalékos eredményt lehetett elérni.

Brent típusú olaj

Nem meglepő, de elég hasonló a helyzet. Ennél a terméknél is rövid voltam, mivel augusztus 19-én a 47,80 dolláros támasz alatt zárta a napot az árfolyam. Rá három napra már az előző cikkben írt támaszzóna közelében táncolt a Brent, de végül itt sem zuhant bele a várt piros tartományba. Öröm az ürömben, hogy ennek ellenére itt is sikerült több mint 7 százalékos profitot realizálni. A pozi  43,50 dolláron lett végül zárva két okból kifolyólag. Először is - jó cimborám J - az RSI jelezett a csökkenő trend törésével, másodszor pedig két egymást követő kisebb emelkedő nap után biztosabbnak láttam végleg zárni és inkább bebiztosítani az addig szerezett profitot.

Ezzel a pozíciózárással természetes nincs vége semminek, a jövőben továbbra is aktívan figyelem az olaj teljesítményét, és a fontosabb szinteken ismét jönni fognak az elemzések! (remélem hasonló sikerekkel J )

Ezért kell nekünk annyira az infláció

A kínai gazdaság súlyát a világgazdaságban nehéz nem szignifikáns faktorként látni. A növekedéshez Kína a rendszerváltás óta átlagban évi 0,5 százalékot adott hozzá, és jelenleg ez sem fog elvaporizálódni, csupán a 7  százalék helyett 6, esetleg 5 százalékos bővülés lesz. Egy 10 ezer milliárdos gazdaságnál ez még mindig lenyűgöző, azonban a piacok nem ezt árazták, így jelenleg a halotti tor farsangi bálnak számít a piaci hangulathoz képest.

 

 Forrás: WorldBank, Hozam Vadász

De miért is írom most mindezt? Már épp elkezdett hinni a piac a szeptemberi kamatemelésben (50 százalékos esélyt jóslova neki, ami visszatekintőleg rekord volt), amikor elindult a kínai para. Jó végre nem a görög jelzőt használni.

Sokak szerint így már kevésbé esélyes a szeptemberi kamatemelés, hiszen a kínai események a nyersanyag áraknak is adtak egy pofont, így a manna ként áhított infláció újfent csak váratni fog magára. De miért figyeli ezt a jegybank? És miért jó nekünk az infláció?

Egyesek talán egyből felkiáltottak, hogy „hát a fogyasztás ösztönzésére, mi másra?”. Hiszen minek vásároljak most, ha jövőre megspórolhatok X százalékot? Valóban része az intertemporális (időben eltolt) fogyasztási modellnek az infláció, de az csak az egyik fele. A másik fele a nominális kamat, amely kettő adja a reálkamatot. És a kamatok bizony jöttek le szépen az inflációval együtt, az európai reálkamatok többsége például már negatív tartományban van.

A válasz ennél kissé komplikáltabb. Én két fontos fakrort látok. A bérek, és az adósságok.

Bérek: a munkavállalók, habár a közgazdaságtan mást állít, hajlamosak csupán a nominális béreket figyelembe venni. Azok egyszerűbben átláthatóak, és természetünkből adódóan szeretünk minél nagyobb számjegyeket látni a fizetési csekkünkön. Azt sokszor már nem veszik figyelembe, hogy mennyit hagynak ott a benzinkútnál, kisboltban, nyaraláskor, vagy a közmű szolgáltatónál.

Ezzel ellentétben a munkáltató inkább a reálbéreket nézi; minek fizessem ki neki 10 mosógép árát, ha ő egy hónap alatt csak 5-öt ad el? Az infláció, mint egy láthatatlan kéz segít megoldani ezt az összeférhetetlenséget, hiszen a számjegy tud növekedni a fizetési csekken, míg a reálbér csökken, nő, vagy épp stagnál.

Hitelek tartozások: bár a kisboltos példát lehet nem veszi észre a munkavállaló, de a havi jelzálog törlesztőrészletet biztosan. A lakossági, vállalati hitelek és kamataik rögzítve vannak felvételkor, így hiába lesz a tej olcsóbb, nekem ugyan annyit kell törlesztenem. Közgazdaságtan egyszer egy: az infláció a kölcsön adótól osztja újra a javakat a kölcsön felvevőjéhez, míg a defláció épp az ellenkezőt teszi.

Az első kérdéshez visszatérve: a bérezésnél defláció esetében a munkáltató bér csökkentés helyett kénytelen más eszközökhöz nyúlni, munkaórák csökkentése, vagy a személyzeti állomány csökkentése. Előbbire jó jelenkori példa a WalMart, egy amerikai kiskereskedelmi behemót, akinek közel fél millió alkalmazottja van minimálbéren. Az ő fizetésüket emelte meg 10-12 százalékkal a cég. Ja, és a munkaóráikból is lefaragott ugyan ennyit. Az adósság reálértékének változása inkább a fogyasztással hozható kapcsolatba. Aki küszködik, hogy visszafizesse a tartozását nem fog új autót venni.

A FED központi problémája a kezdetektől a munkaerőpiac helyreállítása volt, és a fent felvázolt kapcsolatok miatt az inflációs mutatót sem hagyhatja figyelmen kívül annak vizsgálatakor. Bár a kommunikáció hivatalosan az, hogy az egészséges munkaerőpiac vezet inflációhoz, meglátásom szerint az infláció is vezethet egészséges munkaerőpiachoz. Amennyiben a döntéshozók a hivatalos álláspontot követik nem látom miért ne emelhetnének szeptemberben; a munkaerőpiac rendben van, megtették amit lehetett. Utóbbi szempontból már aggályos a kérdés.