Modern kamat politika – a Japán betegség

                Egyik korábbi cikkünkben már rávilágítottunk a távol-keleti szigetországot fenyegető egyik legnagyobb veszélyre, ami egész egyszerűen a nominális kamatok megemelkedése. Ezt a veszélyt nem más idézi elő, mint a „sikeres” monetáris politika. Az infláció megemelkedése magával húzza a nominális kamatokat, a reál kamatok szintet tartásának érdekében, ezzel plusz terhet róva a kormány költségvetésére. Japánban olyannyira komoly a helyzet, hogy ha elérik a megcélzott 2% inflációs rátát a megemelkedett hozamok a költségvetés 100% emésztenék fel! A válságot követően azonban nem csak a Japán, de nyugati gazdaságok is hasonló csapdába estek.

Miért kellett igazán a lazítás?

                Persze a jegybankárok és politikusok szeretnek arra rámutatni, hogy a megnövekedett pénzkínálat a fogyasztás és hitelezés beindítását szolgálja, ami kétség kívül fontos szempont, de van egy, még ennél is fontosabb faktor. Ez nem más mint a kormányok költségvetésének kordában tartása. A válságot követően a termelés visszaesésének következményeként a költségvetési keret is megcsappant, épp amikor a legnagyobb szükség lett volna rá az állami intervenciók véghezviteléhez. Ezt az apró problémát, és az elkövetkező évek hitelfelvételeinek problémáját orvosolták többek között a hozamok nevetségesen alacsonyra nyomásával. Így a kormányok továbbra is fenn tudták tartani a megszokott kiadási szinteket, illetve olcsón jutottak forráshoz a válság kezeléséhez is.

 

                Az egyetlen probléma, hogy az adósság halmozásánál a kamatok változásának hatása (csak úgy, mintha piaci tőkeáttételről beszélnénk) multiplikálódik. Úgy lehet ezt legkönnyebben elképzelni, mintha egy magas falú alacsony alapterületű edényt kellene megtöltenünk. Ha alacsonyabbra vesszük a falat ugyan annyi folyadékkal szélesebb edényt is megtölthetünk. A gond ott kezdődik, amikor a falat (kamatszintek) már nem tudjuk tovább csökkenteni, az alapterület (felvett tőkeösszeg) pedig már óriásira nőtt. Ez az alacsony kamatszint ugyanakkor az inflációt is felpörgeti előbb-utóbb, amikor is a kamatszintek emelésére lesz szükség. Ám egy nagy alapterületű edénynél a fal kis emelése mellett is rengeteg folyadékra van szükség, hogy feltöltsük a kívánt szintig edényünket (visszafizessük tartozásunk).

                A japán piacon kívül ugyan ezekkel a kihívásokkal szembesül az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság is. Mindkét ország jegybankjának monetáris tanácsában előkerült már a kamat emelésének kérdése (az Egyesült Királyságban az ingatlan piac húzza magával az inflációs rátát, míg az USA-ban inkább a béremelkedések dominálnak az egyenletben). Az egyetlen hátulütő az utóbbi bő fél évtizedben felhalmozott óriási adóssághegy lehet, melynek költségeinek emelkedése óriási terheket róhat a köz és magánszférára egyaránt.

Az adósságszerkezetek és az infláció

Szerkesztőségünk nemrégiben futott bele egy Fanacial Times tanulmányba, ahol a szerzők hosszasan taglalták a modern monetáris politika tehetetlenségét, a legyőzhetetlennek tűnő deflációs, vagy legalábbis túlzottan alacsony inflációs nyomást, a kamatpolitika lassú hatását. A tanulmány készítője egy igen egyszerű közgazdasági példával próbálta jellemezni a helyzet általa legsúlyosabb aspektusát, ami nem más volt, mint az adósságok reálértéken változása az infláció függvényében.

                A képlet rendkívül egyszerű és profán. Az kölcsönzőnek a defláció a kedvezőbb a futamidő alatt, hiszen így pénze reál értéke növekszik, a futamidő végén több jószágot vehet ugyan azon az összegen az árak csökkenésének köszönhetően. A kölcsön felvevőjének épp az ellenkező eset kedvez; infláció mellett adósságának reál értéke folyamatosan csökken, így áruban (pl. munkaidő) kifejezve kevesebbet kell visszafizetnie, mint amennyit felvett. Alapvető közgazdasági tétel továbbá, hogy zárt gazdaságon belül az ebből adódó össz előny nulla, hiszen az egyik oldal épp annyit veszít amennyit a másik nyer az ügyleten. Reméljük közgazdaságban jártasabb olvasóink nem vették zokon a rövid ismétlést.

                A FT tanulmány írója elsősorban az EKB, FED és BoJ monetáris intézkedéseket emelte ki, illetve az ezekhez a központi bankokhoz tartozó devizák és gazdaságok teljesítményét, majd univerzális megállípítást tett: a világpénzek értékének erősödése rendkívül káros, mivel kormányaik növekvő terhekkel szembesülnek. Ezen kijelentést szeretnénk cikkünkben némileg pontosítani, kiegészíteni. A tanulmány ugyanis figyelmen kívül hagy egy igen fontos világgazdasági tényezőt, ami nem más, mint az ismétlésben említett közgazdasági tétel, miszerint az adós nyeresége a kölcsönző vesztesége és fordítva. A világgazdaság immáron olyannyira összefonódott a szabad tőkeáramlásoknak köszönhetően, hogy tekinthető egyetlen közös piacnak. Ezen esetben az államok „vesztesége” a kölcsönzők (magánemberek, alapok, bankok) nyereségének, akár egy újabb gazdaság élénkítő módszernek tekinthető. Itt azonban le kell hogy szögezzük, ez a gazdaság élénkítő hatás, melyet többször emlegettünk már a blog lapjain vagyonosodási hatásként, defláció esetében meg kell haladnia annak negatív, fogyasztás késleltető hatását a sikerességhez. Ugyancsak érdemes megjegyezni, hogy a pozitívan kifejtett hatás csupán egy szűk réteget, a kölcsönzőket érinti. Mindezek ellenére úgy gondoltuk érdemes felhívni a figyelmet ezen pontatlanságra.

A sikeres kötvény portfolio titka

Mostani cikkünk, mint egy második részként tekinthető a március végi Rövid vs Hosszú kötvények írásunkhoz. Aki esetleg nem olvasta, a hosszú illetve rövid lejáratú kötvények közötti alapvető volatilitásbeli eltérés okát vizsgáltuk, mely egyszerűen a jelenérék vagy diszkontár számítás elméletével köthető össze. Érthetőbben: jelenérték számításnál az idő változó eltéréséből adódik.

100 / ( 1 + [ r * t ] ) = V

, ahol „r" az évesített nominális kamatot, „t” a hátralévő időt jelöli évben megadva; V pedig az angol value azaz érték szót jelöli. Cikkünk következtetése elsősorban a volt, hogy bizonytalan időkben jobban megéri rövid lejáratú kötvényeket vásárolni, mivel a hozamok emelkedését az idő tényező gyors százalékban mért változása ellensúlyozhatja. Most a kockázatosság szempontjából fogjuk megvizsgálni a két kategóriát.

Itt az alapvető eltérést a piaci várakozások és biztonságérzet fogja teremteni, sokkal inkább pszichológiai mint sem matematikai alapokat kell figyelembe venni. Pozitív piaci környezetben a befektetők természetesen sokkal jobban favorizálják a magasabb kockázatú és hozamú befektetéseket, ezzel igen alacsonyra nyomva a hozamokat, mely nem mást jelent, mint hogy a piac alacsony kockázati felárat árazott be. Ez a „risk on” hangulat  lehet pusztán a tömegpszichózis jele, változatlan fundamentumokkal. A hangulat romlásakor (risk off) sokan visszamenekülnek a biztonságos befektetésekhez, mely esetben az alacsonyabb hozamú biztonságos (rövid) kötvényeket vásárolják. Ezzel a két folyamattal még nem árultunk el nagy titkot.

            A cél a portfolio megfelelő diverzifikációja, illetve a megfelelő arány megtalálása. A cél ugyanis: jó piaci környezetben a rövid felől a hosszú papírok felé folyhat a tőke, ekkor a volatilisebb papír ára felfelé, a kevésbé volatilis rövid kötvények ára pedig enyhén lefelé, egy helyben vagy kúszva felfele is mehet (a gyors idő tényező változás miatt). Itt nincs semmi komplikáció, rendkívül egyszerű bikapiaci helyzettel állunk szemben. A dolog ott kezd érdekessé válni, amikor a piac fedezékbe vonul. A rövid kötvények emelkednek, de alacsonyabb volatilitásuk miatt nem feltétlenül tuják ellensúlyozni a hosszú kötvények magas volatilitású eséseit. A megfelelő arányok kialakításával ennek elejét lehet venni. Egyszerűen a jelenérték függvény felrajzolásával (akár excelben) leolvashatjuk az általunk kiválasztott papírok volatilitási értékeit; vagy egyszerűen következtethetünk a múltbeli trendekből is. Utána ezen értékek birtokában egyszerűen matekozzuk ki, hogy milyen részarányban legyen portfolionkban a két típusú papír, hogy kedvezőtlen helyzetben se jöjjünk ki rosszul?

Miért ne kövessük pusztán a piacot?

Joggal kérdezheti az olvasó, hogy nem lenne egyszerűen a piaci trendeket követni a vásárlással? A válasz: most nem. A kötvény kereskedés más szabályokon és elveken alapszik, mint a részvények. Itt a vásárlás illetve eladás sokkal lassabb folyamat lehet, mind a tőzsdék esetében, ha és eladáskor beszorulhatunk egy pozícióba, ezzel kumulálva veszteségünk, vételkor pedig kimaradhatunk az emelkedésből. A másik érv az állandó tranzakciók ellen a díjak és jutalékok fizetése. Túl sok tranzakcióval nem magunknak, hanem brókerünknek keressük a pénzt.

CDS – egy kis trükk

Ha a fent említett okok miatt nem tudunk beszállni rövid kötvény vételbe jó alternatíva lehet a CDS vásárlása, mellyel kockázat mentessé tehetjük befektetésünk. A kamat prémium (kötvény kockázati felár) befizetése után nem csak a csőd ellen biztosítjuk magunkat, de alacsonyabb volatilitást is elérhetünk.

A megfelelő portfolio kialakításával és fenntartásával egy sikeres hosszú távú stratégiát alakíthatunk ki, melynél medve piac esetében állandó érték körül, bika piacnál pedig mérsékelten emelkedő hozamokat kapunk. Rövid távra a költségek, illetve a tény miatt, hogy lehet, hogy csak értékmegőrzést végeztünk kevésbé ajánlott ez a taktika.

Kereskedési kockázat kezelés

A következő cikkben néhány egyszerű kockázatkezelési technikát fogunk bemutatni. Tapasztaltabb kereskedők számára már ismerősök lehetnek ezek a fogások.

Nyereség-veszteség arány

                Hála a modern kereskedési rendszereknek könnyedén megadhatunk pozíciónkhoz kiegészítő megbízásokat, mint például a profit realizálása vagy a veszteség maximalizálása (stop loss). Kockázat kezelésnél mindkettőt figyelembe kell venni ,bár talán a veszteség maximalizálása fontosabb, ám a szint kiszámításánál érdemes figyelembe venni a potenciális nyereséget. A bevett számok 3:1-hez a nyereség-veszteség arány megadásánál illetve kockázat kedvelőbb kereskedők esetében 5:1-hez. Miért van erre szükség? Általános kereskedői hiba, hogy a veszteséget hagyjuk hízni, nem realizáljuk, inkább kivárunk amíg fordul a trend, míg a legkisebb mértékű nyereséget is azonnal realizáljuk, attól való félelmünkben hogy az elvész. Az ilyen megbízások épp az ilyen pszichológiai korlátokat kerülik ki, kvázi saját erkölcsi kockázatunkat fedezhetjük le velük. Használatukkal még 33% illetve 20% sikerrátánál sem veszíthetünk kereskedési tőkénkből.

Kúszó stop-loss

                Ennek a megbízásnak a segítségével nem egyszerűen egy bizonyos szintet adunk meg veszteségbe fordult pozíciónk zárására, hanem egy sávot, amely követi pozíciónk irányát amennyiben az számunkra kedvező irányba mozdult el. Segítségével az esetlegesen megszerzett profitot be lehet biztosítani, ezáltal csökkentve a veszteséges ügyletek számát, illetve maximalizálni nyereségünket.

Példa: 100 ponton vettünk egy értékpapírt, melyre 5 pontos követő (trailing) stop-loss megbízást adunk. Amennyiben az árfolyam 110-re emelkedik a stop loss szint 105 pontnál lesz, ám ha ezután 108-ra korrigál az árfolyam megbízásunk továbbra is 105-nél marad, biztosítva számunkra az elért profitot.

Saját szabályrendszer

                Veszteség korlátozó megbízásnál természetesen nem csak a potenciális nyereséget kell figyelembe vennünk. Saját korlátaink legalább ennyire fontosak. Ezek lehetnek nominális korlátok: mekkora összeg elvesztését tudom még elviselni anyagilag; illetve százalékos arányok is: pénzem mekkora részét bukhatom el, hogy önképem és önbizalmam ne sérüljön? Elsőre talán nevetséges hangzik ilyen kérdések feltevése, de számos pszichológiai zavar miatt okozhatunk magunknak további veszteségeket, tipikusan ilyen,a mikor pénzünk azonnali visszanyerésére törekszünk, és nem tudunk tiszta fejjel gondolkodni. Érdemes olyan szintet is megadni magunkban, hogy egy nap mekkora veszteség után hagyjuk abba a kereskedési arra a napra. Ezeket a tényezőket saját szabályrendszernek hívjuk. Ennek a rendszernek nem kell merevnek és örök értékűnek maradnia, tudásuk csiszolásával természetes ha változtatásunkat iktatunk be; az egyetlen akivel meg kell ebben egyeznünk saját magunk.

Volatilitási szintek

                A fenti néhány technikai lépés tervezésénél nem árt ha az adott termék volatilitási szintjével is tisztában vagyunk. Day-trade esetében például hiba lenne a 200 napos mozgóátlag szintjéra hagyatkozni, illetve többszörös tőkeáttételes részvény esetében valószínűleg célszerűtlen 0,5 % stop-loss megbízást adni, mivel az első kisebb trend nélküli kilengés kizárhat minket a pozícióból. Elsőként mindig szögezzük le, hogy milyen időtávban gondolkodunk, illetve tájékozódjunk a múltbeli trendekből, és a jelenlegi, témához kapcsolódó hírekből, hogy mekkora volatilitásra számíthatunk.

Kis kapaszkodó nívópontként: az amerikai blue-chip részvények átlagban 2-3% napi kilengést produkálnak; 1% stop-loss megfelelő érték lehet (ha összefér a kereskedő személyes korlátaival); a főbb amerikai tőzsdeindexek 1-1,5 % elmozdulásokat mutatnak, itt inkább 0,5% stop-loss-ra érdemes hagyatkozni.

Többszörös kitettség

                Előfordul, hogy a végtermék csak másik devizán keresztül érhető el, ekkor devizális kitettségünk is keletkezik, melyet lehet, hogy nem szívesen látunk portfoliónkban. Ezeket határidős, opciós vagy ellenirányú ügyletekkel érdemes kezelni, mely esetben a devizánkra tudunk egy fix jövőbeni árfolyamot. Első két technikánk előnye, hogy fix a díj, ám a lejárat is, és azt nem tudhatjuk biztosan, hogy elsődleges termékünk mikor fog számunkra kedvező értékeket mutatni. Utóbbinál az ár kumulálódik, ám végtelenítve el lehet nyújtani. A kumulálódó ár azonban sok esetben felélheti a realizált profitunkat mely esetben csak szolgáltatónknak keressük a pénzt.

Diverzifikáció

                Egyik korábbi cikkünkben már bemutattuk a diverzifikáció fontosságát. Röviden arról van szó, hogy nem „egy lapra tesszük fel minden pénzünk”; illetve ami talán cikkünk első feléhez kapcsolva még ennél is fontosabb: komplett portfolio esetén kialakíthatunk tetszésünk szerinti kockázati, hozam és volatilitási szinteket, ezáltal kereskedésünk legfőbb mutatóit személyre lehet szabni.

Dollár az árupiacokon – új spekulációs lehetőség?

                A cím kissé megtévesztő lehet sokak számára, a lehetőség nem új, mindig is létezett és megvolt. Az újdonság a dologban, hogy talán sokak figyelmét elkerülte, és fel sem merült bennük, hogy bizony a nyersanyag árak is tökéletes indikátorok lehetnek olyan világpénzek esetében mint például a dollár. Akik már próbálkoztak világpiaci kereskedéssel (spread betting vagy CFD termékeken keresztül) jól tudják, hogy a legtöbb árupiaci termék (fémek, élelmiszerek, energiahordozók) ára dollárban van jegyezve. Amikor egy nem dollárban jegyzett devizaszámláról kereskedünk ilyen eszközökkel a deviza keresztárfolyamot sem lehet figyelmen kívül hagyni. A cikkben azt vizsgáljuk, hogy árupiaci kereskedés során hogyan hat a két termék (deviza és mögöttes áru) relatív árfolyama egymásra, hogyan alakulhatnak ki új trendek általuk, és hogyan befolyásolja az egész folyamatot a közgazdaság egyensúlyra törekvő mechanizmusa.

Az árupiac kettős természete

                Ahhoz, hogy sikeresen tudjunk spekulálni az egyszerűbb elméletek megértése elengedhetetlen. Az árupiac kettős természetének köszönhetően két elmélettel is találkozhatunk. A kettős természet alatt azt értjük, hogy árupiaci eszközöket egyaránt lehet spekulációs illetve tényleges felhasználási célból venni, míg ez utóbbi értékpapírok esetében nem jellemző Viszonylag kevés olyan ember létezik, aki azért vesz MOL részvényt, hogy az emelkedő üzemanyag kiadásait lefedezze a cég profitabilitásának növekedésével.

Spekulációs célok

                Amennyiben a vételi/eladási tevékenység mögött pusztán a két ár közötti rés megszerzése a célunk érdemes úgy tekinteni az eszközre, mint egy külföldi piac értékpapírjára. A magasabb hozammal bíró termékek esetében megnövekszik a kereslet, ezáltal az értékpapír devizája iránt is áttételesen. Ekkor kettős érték növelésről beszélhetünk, melynek ellentettje eladási oldalon ugyan így igaz. Ha esik a várható hozam mindenki eladja a papírt és jó eséllyel devizáját is visszaváltja (ez automatikus ha kis szereplőként kereskedési platformon keresztül realizáljuk profitunkat). Ekkor a mögöttes termék (nálunk árupiaci eszköz) árfolyama befolyásolhatja a deviza értékét. Ceteris paribus (minden más tényezőt fixen tartva) ez azt jelenti, hogy ha például a Brent olaj piacán kitörésre számítanak a befektetők várhatóan a dollár iránti kereslet is meg fog növekedni. Érdemes tehát a devizával való kereskedés során a benne jegyzett egyéb termékek (részvények, indexek, államkötvények ÉS árupiaci termékek) hozamát figyelemmel kísérni, amennyiben fundamentális elemzés alapján akarunk kereskedni.

Felhasználási célok

Jelen helyzetben sokkal inkább az import/export mechanizmust kell figyelembe venni. Akkor fog vásárolni (import) a felhasználó, ha a termék relatíve olcsó (dollár gyenge a hazai devizához viszonyítva) és akkor eladni (export) ha a termék drága a piacokon (dollár erős a hazai devizáshoz viszonyítva). Itt érdemes megfigyelni, hogy az előzővel ellentétes logikai sorrendet követ a közgazdasági értelemben vett ügynök. A dollár árfolyamához igazítja az árupiaci tevékenységet, nem pedig a deviza követi le az áru értékének változását. Mivel leszögeztük, hogy ez nem spekulációs, hanem felhasználási célokat szolgál így külön beszélhetünk vevőkről és eladókról, nem valószínű, hogy a két szerepet betöltheti egy szereplő (egy gazdaság általában vagy előállítja vagy veszi ezeket a nyersanyagokat, bár ez nem törvény szerű).

Itt beszélhetünk a közgazdasági egyensúly elméletéről is. Amennyiben a dollár erős, a termék drága a világpiacon úgy az eladási kedv nő, növekszik a kínálat, amely csökkenti a termék árát. A gyenge dollár mellett a vásárlási kedv dominál elsősorban, amely a kereslet növekedése mellett felfele hajtja az árakat. Itt érdemes megfigyelni, hogy a termék tényleges ára változik, a deviza árfolyamra csekély hatással van a tranzakció, hiszen amíg az egyik fél a deviza piacon dollár vevő a másik ugyan ekkora összegben eladó.

Attól függően, hogy mire spekulálunk (deviza vagy árupiaci termék) érdemes a másik eszköz árfolyamát is nyomon követni, hisz az abban megbújó trendek lehetnek a mi spekulációnk tárgyának előrejelzői. Amire oda kell figyelni, hogy mikor melyik az ok és az okozat, illetve hogy mely piaci szereplők (spekulánsok, felhasználók) tranzakcióira érdemes odafigyelnünk.

Kereskedői hibák - veszteség hígítása

                Mostani cikkünkben nem egy bizonyos témával foglalkozunk, hanem igyekezni fogunk kicsit jobban elmerülni a tőzsdei kereskedés világában általánosan. A cikk témája, ahogy az a címből is kiderül, a veszteség hígítás nevű jelenség. Bár elsőre furán hangozhat, a jelenség megismerése után értelmet fog nyerni a kifejezés.

Mi az a veszteség hígítás?

                A jelenség nem más, mint hogy egy meglévő veszteség százalékos arányát csökkentjük, miközben a nominális veszteség növekszik. Ha kereskedőnk rosszul vett fel egy pozíciót, és a piac szembe ment vele, veszteség képződött a pozíción, a kereskedő emberi természete miatt igyekszik kiküszöbölni a csorbát. Általános hiba, hogy ezt úgy próbálja meg, hogy újabb és újabb pozíciókat vesz fel a trenddel szemben (összhangban az eredeti pozícióval), mivel arra számít, hogy előbb utóbb bejön a számítása és kedvező irányba fordul a trend. Kezdő tőzsdézők gyakran követik el ezt a hibát, melynek számos pszichológiai magyarázata lehet. Elsőként nézzük meg, hogy működik ez a gyakorlatban.

Példa: Kereskedőnk 100-as szintél adott megbízást egy értékpapírra, mely megbízással egy long pozíciót nyitott. Az árfolyam a vétel után nem sokkal esni kezd. 95 árfolyam mellett úgy méri fel, hogy ellenálláshoz ért az árfolyam, újabb vételi pozíciót nyit, azonos értékkel, annak reményében, hogy veszteséges (100-as) pozíciója csökken, illetve hogy új pozíciója nyereségével fedezni tudja megmaradt veszteségeit. Az árfolyam tovább csökken, és végül 92 árfolyamon áll meg az esés. Hogy áll most kereskedőnk? 100 pozícióján 8% bukott, míg 95-nél felvett pozíciója 3,16 % mínuszt mutat. Mivel ugyan akkora értékű a két pozíció az veszteségek átlaga 5,58%, mely jobban mutat a -8%-nál. De csak első ránézésre. Kereskedőnk csupán 8 egységnyit vesztett volna, amennyiben nem próbál meg másodjára is a trend ellen fogadni, ám így teljes vesztesége 11 egységre rúg.

Mik lehetnek a kiváltó okok?

               

                Tipikus kezdő kereskedői hibának számít, hogy az illető megpróbálja elkapni a hullám legtetejét/legalját. Sajnálatos módon pontosan fordulópontnál pozíciót felvenni szinte lehetetlen feladat, inkább arra kell kezdőként törekedni, hogy a hullám minél nagyobb részét sikeresen meg tudjuk lovagolni. Amennyiben kereskedőnknek nem sikerül elkapni a kívánt pontot és a piac még folytatja a trend megkezdett útját, úgy kereskedőnk megpróbálhatja újabb pozíció felvételek sorával jókor elkapni a forduló trendet

                A második fő ok a makacsság. Az "én úgy is jobban tudom, mint a piac" gondolatoktól igyekezzünk tartózkodni. Egyik oldalról a tőzsdei kereskedés azon ritka dolgok közé tartozik, ahol mindig a többségnek van igaza. Másik részről, hiába igazolnak minket a számok fundamentális vagy technikai elemzések alapján, minden annyit ér amennyit adnak érte. Ezen a ponton életbe lép az első szabály, hogy a többség mennyit ad érte.

                Önkép sérülése: ez is igen gyakori kiváltó ok. Míg nyereségeire általában büszke az ember veszteségeit igyekszik eltitkolni. Mivel a az alacsonyabb százalékos mutató jobban mutat egy kimutatásban sokan szándékosan és tudatosan hígítják veszteségüket, ezzel megőrizve az önmagukról kialakított képet, hogy ő alacsony veszteség ráták mellett képes kereskedni. Számukra azt tudjuk tanácsolni, hogy egy második alig veszteséges pozíció helyett inkább próbálkozzanak egy második nyereséges pozícióval, mivel a végeredmény nominálisan sokkal vonzóbb.

                Murphy-fóbia: nem is olyan ritka kiváltó ok, mint gondolnánk. A veszteségtől való túlzott félelem lehet a probléma gyökere. Alapvetően attól tart a kereskedő, hogy pont akkor vált a trend, amikor ő az előzővel ellentétes pozíciót venne fel, és ellenirányú ügylettel bebetonozná eddigi veszteségét. Alapjaiban ő is arra játszik, hogy a trend hamarosan úgy is fordul, ám egy inkább pesszimista, mint optimista meggondolásból. Másik ok, hogy csak egy irányba vesz fel ügyleteket, mivel ezzel növeli matematikai esélyeit, hogy számára kedvező pozíció alakul ki.

                Kereskedésünk során számos pszichológiai gátba ütközhetünk, mely növeli veszteségeinket. Igyekezzünk mindig tiszta fejjel gondolkodni, és végiggondolni, hogy mit miért cselekszünk. Amennyiben pszichológiai indíttatásból tennénk valamit mindig igyekezzünk racionális érvekkel is alátámasztani azt, így sokkal kisebb esélyünk van rá, hogy belecsúszunk olyan hibákba, mint a veszteség hígítás.

Felvásárlási buborék - a spekuláció melegágya

                Egy korábbi cikkünkben, amikor a P/E arány jelentőségét mutattuk be, rávilágítottunk a Tesla Motors, illetve egyéb vezető cégek túlárazottságára a NASDAQ kompoziton belül. Nos az állás nem változott, a relatív túlárazottság most is jelen van a technológiai szektorban, mostani cikkünk ezen túlárazottság egyik fő okát hivatott feltárni.

Újabb .com lufi?

                2000-2002 beszélhetünk a .com válságról az Egyesült Államokban. Az internetes cégek részvény indexei az egekbe lőttek, mindenki minden likvid eszközét ezekbe fektette, majd mikor elfogyott a vásárlóerő jött az összeomlás. A szokásos forgatókönyv. Ám egy erősen emelkedő piacon ne csodálkozzunk, ha eufórikus befektetői kedv lesz urrá a piacon, abban a fázisban már keveset tud tenni az ember, hogy megakadályozza a trend összeomlását, az már a végső stádium. A körültekintő befektetőnek még ezelőtt a gátszakadás előtt érdemes mérlegelnie, hogy valós növekedésről beszélhetünk e.

                A jelenlegi helyzetet nagyon sokan hasonlítják a .com válság előtti/alatti időszakhoz. Bár a helyzet még korántsem olyan súlyos, mint 14 évvel ezelőtt, a kitartott túlárazottság így is aggodalomra adhat okot. De mi is ennek a túlárazottságnak az oka? Az elmúlt időben számos nagyobb felvásárlás történt, a Google, Facebook és Apple is bevásárolt néhány kisebb technológiai cégből, ezzel az egekbe hajtva jónéhány részvény árát.

                Természetes piaci jelenség, hogy egy egy felvásárlás előtt a kereskedők megpróbálnak bevásárolni a részvényekből, mivel megemelkedett kereslettel lehet számolni a közeljövőben a felvásárló cég részéről. Ilyenkor maga a kereslet növekedésének várakozása növeli a keresletet, melyet a tényleges felvásárló vételi oldaról tovább erősít. Ez a két, nem teljesen elválasztható lépcső vezethet a bika piac illúziójához. Ha ilyet kitartóan és sűrűn adnak elő ilyen kisebb lökéseket egy bizonyos piaci szegmensben ,bekövetkezhet az eufórikus vásárlás, látván, hogy az indexek meredeken, csak felfelé mennek. Szerencsére a FED eszközvásárlás lassítása, illetve egyéb geopolitikai tényezők (pl. orosz-ukrán konfliktus) jelen helyzetben óvatosságra intik a spekulánsokat, így talán megelőznek egy új kisebb technológiai buborékot.

Jelzálog hitelek - kilátások és tényezők

    A napokban több biztató elemzés és adat is megjelent az ingatlanpiac tekintetében. A használatba vételi ésépítési engedélyek egyaránt visszapattantak történelmi mélypontjaikról és körülbelül 20% növekedést mutattak a tavalyi év azonos időszakát tekintve (első negyedéves adatokról beszélhetünk). A jelzálog alapú hitelezés is javítást mutat, melybe erősen közrejátszottak a folyamatosan csökkenő kamatszintek. A kamatszintek hatását már épp elég elemző és lap vizsgálta, mi most a lakásár indexek és jelzáloghitelek kapcsolatát fogjuk vizsgálni; hogyan képesek egy egész világgazdaságot romba dönteni, illetve hogyan képesek felpörgetni egy egész pénzügyi iparágat.

2008 Ingatlan buborékok - mitől pukkant ekkorát?

                A válságot első sorban az USA ingatlanbuboréknak köszönhetjük, mint azt már a legtöbben tudják. A túlzott hitelezés fújta ezt a buborékot. Olyan ügyfeleknek is folyósítottak pénzt a bankok, akiknek anyagi háttere nem felelt meg az elvárásoknak. Röviden ezeket hívjuk sub-prime hiteleknek, és ezen hitelek kapcsán beszélhetünk sub-prime válásgról. De vajon tényleg a sub-prime hitelek okozták e a válságot? Az ezekből a sub-prime és prime hitelekből álló ingatlan portfolio (melyet a bankokon kívül derivatívákon keresztül egy egész "domino rendszer" tartott) értéke szépen gyarapodott az évek alatt. Ha egy egy adós be is dőlt, nincs gond, hiszen a fedezetet, az ingatlant megkapta a bank és a lakásárak csak felfelé mehetnek. De amikor a piac telítetté vált, elfogytak a vevők, a bankok kezén lévő eladó házak pedig gyarapodtak ez a növekedés megállt és esésbe fordult át. Ám az esést erősítő hatásoknak még koránt sincs vége történetünkben. Mikor a prime hitel felvett adós kiszámolja, hogy 100 000 dollárt fizetett már a házáért és még 150 000 követel rajta a bank, ám a ház jelenlegi értéke nem éri el a 150 000 dollárt ő önként bedobja a törölközőt, a bank viszi a házat, ami már semmit nem ér. Egy egész piac lesz telítve olyan fedezeti árucikkel, ami hirtelen senkinek sem kell, és a prime hitelek is bedőlnek. Még nem a fizetésképtelenség, hanem az adósok racionalitása miatt. Innentől kezdődik a zuhanó repülés, mely nem csak a pénzügyi rendszeren, de a derivativákon keresztül mindenkin áthalad.

Hasonló buborékokat láthattunk még Spanyol és Írországban a 2009-2010 Euro válság alatt.

                A jelzálog mint olyan, mindig is az egyik legalapvetőbb biztosítéki forma. Magas és ami fontosabb valódi értékkel bír, ami bár néha hektikusan változik, fizikai haszna miatt mindig is a közgazdaság egyik alapvető pillére lesz. Épp ezért igen fontos tényező a hitelezésben. A fent elmondottaknak épp a fordítottja is igaz lehet egy gyógyuló gazdaságban. Ha az ingatlan árak felfelé mennek megnő a bizalom az ilyen biztosítékú hitelek iránt, a bankok újra elfogadják, mint elégséges fedezetet, a likviditás visszaáramolhat a piacokra. Ez nem feltétlenül jelenti újabb buborék fújását, amennyiben a jegybankok idejében visszaemelik az alapkamatszinteket a normális értékükre.

                Hazai kilátások: bár az átadott és építés alatt álló ingatlanok növekvő száma mindenképp egy pozitív hír, hiszen az építő ipar fellendülését mutatja, a lakásáraknak nem feltétlenül tesz jót. Vásárló erő híján megnövelni az kínálatot alacsonyabb árakhoz vezet, mely megrendítheti a jelzáloghitelekbe vetett bizalmat. Az FHB Jelzálogbank Nyrt. által publikált negyedéves lakásár indexek (legfrissebb adatok még mindig csak 2013 Q4) egyenlőre még mindig leszálló ágban vannak, mely nem utal a kereslet növekedésére. Igazi áttöréssel akkor számolhatnak az ingatlanpiaci befektetők, ha ez az index is visszapattan és elindul felfelé.

A monetáris szigorítás - előbb mint gondoltuk?

              A következő néhány soron egy olyan monetáris megszorításról beszélünk amelyet a válság évei alatt sikeresen használtak az nyugati bankrendszerekben és amelyet sokak figyelmen kívül hagynak, amikor a banki hitelek kamatait és ezek különbségét (kamat spread) vizsgálják. Természetesen ahhoz kétség sem fér, hogy a banki és bankközi kamatok alacsony mértékénél történelmi számokról beszélhetünk, de van egy pont, amit be kellett áldozni a stabilitás érdekében, és nem hogy lazítás helyett szinten tartás, de szigorítás volt szükséges. Ez a pont nem más, mint a bankok által használt tőkeáttétel csökkentése, tőkemegfelelésük javítása.

                A tőkeáttétel nem egy különleges tőzsdei vagy befektetői kifejezés. Egy egyszerű, nem pénzpiaci cégnél is beszélhetünk tőkeáttételről, mint könyvelési fogalomról. Ez egész egyszerűen a forrás oldalon a nem tőke osztályokhoz könyvelt egyenleg. Mint bank ezt a tőkeáttételt nyújtják számunkra a betétesek és a bankközi hitelek, melyekből eszköztranszformációs folyamatokon keresztül a kihelyezett hitelek tetemes mennyisége keletkezik eszköz oldalon. Mint tudjuk magasabb tőkeáttétel mellé magasabb tőkére vetített hozam várható.

Példa: bankunk 100 Ft tőkével, és 900 Ft betéttel rendelkezik, melynek teljes egészét kihelyezi hitelekbe (valóságban természetesen ilyen nem történhet meg, már csak likviditási problémák és jegybanki kötelezettségek miatt sem). A kihelyezett betétek után 10% kamatot szed a bank, míg a betétek után 5% fizet. Saját 100 Ft tőkéjén így 10 Ft-ot keres, míg a 900 Ft betétek kifizetése után 900*0,05 azaz 45 Ft tesz zsebre.  Mi van, ha egy új jogszabály miatt már csak 5-szörös tőkeáttételre van lehetősége bankunknak? Már csak 30 Ft keres, jövedelmezősége a felére majdnem csökkent. Ha fenn akarja tartani az korábbi szintet a kamat spread-et 5 %-ról 10%-ra kell emelnie, így a hitel kamatai 10 %-ról 15%-ra emelkednek.

                A tőkemegfelelési szabályok igazából erről a problémáról szóltak: csökkenteni a tőkeáttételt, feltőkésíteni a bankokat és egy stabil pénzügyi rendszer létrehozni. Mivel a jegybank közvetlenül csak a bankközi hitelezésbe tud belefolyni, a lakosságiba nem, a kamatvágás itt is kitűnő eszköznek bizonyult, míg legott csökkentette a tőkemegfelelés kamatnövelő hatásait is. A kamatvágással a betétesek igen jelentős hányada rakta át a pénzét más eszközökbe. A kérdés csupán annyi, hogy a kamatok növekedésével mit tesz a pénzügyi szektor, hogy a ne lépje túl a tőkeáttételi küszöbszinteket. Ez a szigorítás ugyanis már a válság első éveitől kezdve életbe lépett.

Inflációs várakozások - kinek van igaza?

                Napjaink egyik legmegosztóbb kérdése a monetáris lazítás. Igen nehéz manapság közgazdasági vitákba bonyolódni, több fő gondolati vezérfonál is megdőlt 2008-at követően, és a "sikeres" válság politikának még nem volt elég ideje, hogy megmutassa igazi hatását. A következő néhány soron ennek fogunk utána járni. Az két alapvető elmélet, ami a mai napokban terítékre kerül a neo-keynes-i iskola alapelve,akik , mint alapítójuk azt vallják, hogy az államnak és a monetáris szerveknek be kell avatkozni recesszió idején, míg Milton Friedman követői inkább a dolgok természetes lefolyása mellett teszik le a voksukat. Társadalomban élni természetesen bonyolult, így nem lehet teljesen beavatkozás nélkül hagyni egy egy gazdasági recessziót, ám körültekintőnek kell lenni, nehogy gazdasági anomáliákat okozzon a rendkívüli monetáris/fiskális politika. Utóbbi egyre kevésbé releváns, minek után a XX. század második felében megdőlt Keynes által alkotott teória, miszerint "az államok hitelképessége korlátlan". Bár a mai monetáris intézkedések próbálják ezt alátámasztani épp a fent említett anomáliákba csúsznak bele. A határok természetesen nem egyértelműek, gyakran összemosódnak, és mint az élet minden területén az arany középút megtalálása a cél, csak ez roppant körültekintő tervezést is kivitelezést igényel.

A pénznyomtatás

                Hogyan is kerül a piacokra az az elképzelhetetlen mennyiségű pénz, amit az utóbbi néhány évben a nyugati jegybankok (BoJ, FED) "nyomtattak"? Semmi más nem történik, mind a fiskális politika hitelezése, mellyel a kormányok igyekeznek többlet keresletet teremteni a piacokon. A jegybank nem tesz mást, mint államkötvényeket vásárol, ráadásul a jegybanknak megvan az az előnye az egyszerű polgárral szemben, hogy nem kell a fedezetnek a számláján lennie ahhoz, hogy vásároljon valamit. Így születnek a dollármilliárdok.

                A Phillips görbe az infláció, munkanélküliség és termelés összefüggéseit vizsgálja. William Phillips, az elmélet megalkotója azonban elfelejtett figyelembe venni egy igen fontos tényezőt a közgazdaságtanban: az emberi pszichét. A modell nem csak racionális alapokon múlik, és egyáltalán nem olyan stabil, mint amilyenre Phillips tervezte. A múltbeli trendek kivetítése már többször szóba került a blog cikkei között, mindig igyekszünk felhívni a figyelmet ennek veszélyére. Az emberi elme akarva, akaratlan rendszert próbál keresni még a káoszban is, és igyekszik felkészülni a jövőre, elkerülve az ismeretlent. Legalábbis ebben a hitben hozzuk meg döntéseink nagy részét, melyek közül később több önbeteljesítő jóslatként meg is állja a helyét.

                Milton Friedman kiegészítette az eredeti egyenletet és belevett még egy változót az infláció számításába: az inflációs várakozást. Recesszió idején a kereslet csökkenése hamar észrevehető lesz, a háztartások visszavágják fogyasztásuk, a cégek nem mernek árakat emelni a megnövekedett verseny miatt, lassul a fundamentális és várt inflációs ráta is. Itt jön a képbe a jegybank. Elkezdenek pénzt nyomtatni, hogy az állam átvehesse a háztartásoktól a fogyasztó szerepét. De az infláció csak nem kezd el növekedni. Ám a monetáris kommunikáció előbb utóbb célt fog érni, ha eleget nyomtattunk már elindul a pénztöbblet hatása és újra sínre kerül a gazdaságunk. Eddig minden szép és jó. A nem kívánt hatás ez után következik: visszatér a fogyasztói bizalom. Látván, hogy már más megoldotta a problémát és minden sínen van ideje nekünk, mint háztartásoknak is visszatérni a rendes kerékvágásba. Ekkor érezteti hatását a fundamentális elmélet: ha valamiből sok van csökken az értéke. Visszatértünk a kiinduló gazdasági szituációba, ám dollár milliárdokkal több van a piacokon. Mivel már értékpapírral fizetünk, nem valós pénzzel a vásárló erő és reál érték könnyen meginghat. Ha nem szállunk ki időben a lazítással áteshetünk a ló túloldalára.

                Mi a következtetés és a cikk célja? Mostanában az amerikai gazdasági adatok többször kerültek a figyelem középpontjába, hogy nem elég meggyőzőek, többször spekuláció indult el a piacokon, hogy talán a FED elnyújtja a lazítás kivezetését, ezzel komoly ralikat előidézve a tőzsdéken. A FED tudja, hogy amikor már elindult a bizalom növekedése ott kell kiszállni és nem erőltetni tovább a gazdaság élénkítését, és épp akkor lőhetnének egy hosszú távú öngólt ha tovább folytatnák a pénz pumpálását.

Bűvésztrükk?

                Egyetlen nyitott kérdésünk még így is van. Az infláció normális esetben egy tünet, a gazdaság

felülteljesítésének tünete. A kérdés az, hogy a pénznyomtatással valós célt érünk el, vagy csak tünetet generálunk, hogy az alany elhiggye magáról, hogy "beteg" (akár jó értelemben véve). Akárhogy is a közgazdaság mindig is a meggyőződések világa lesz, így bármelyik eset is forogjon fenn, amíg nem cáfol rá valami a növekedésre a két gyógymód egy orvosság lesz.