Német infláció – mi lesz az EKB lépése?

A júniusi német infláció 0,6% ról 1,0 % magasságába emelkedett, a csökkenő konszenzussal ellentétben. A piacokon azonnal spekuláció indult meg a hír hatására, hogy vajon mit lép erre az EKB, illetve hogy az EU legnagyobb gazdaságának árszínvonal emelkedése át tud e gyűrűzni az egész övezetre? Bár az árfolyamokat tekintve a német kötvény trendek még mindig emelkedő trendeket mutatnak a fundamentális alapok, például egy bejelentés az EKB-tól, hogy mégsem gondolkoznak mennyiségi lazításon, vagy visszahúzzák a betéti kamatlábakat pozitív tartományba, megfordíthatja a trendet.

                Az EU statisztikai felmérések szerint a YTD árszínvonal emelkedés egyenlőre 0,5% nál tart, azonban az övezet maginflációs mutatója a december 31. 0,7% értékhez képest is csak 0,8%-on áll (ami 0,1% emelkedés a májusi sorsfordító adathoz képest, melynek hatására kamatot vágott az EKB).

Az ING csoport Amszterdami elemzői szerint a gyenge euro zónás adat képes lesz nyomás alatt tartani a jegybankot, hogy az megőrizze dovish kamatpolitikáját; ez a csütörtöki sajtó konferencián majd kiderül mennyire igaz.

               

A Bloomberg egy jelenlegi felmérése szerint a közgazdászok 0,3 % bővülést jósolnak a második illetve harmadik és 0,4% bővülést a negyedik negyedévre, valamint a piaci konszenzus jelenleg nem várja az irányadó kamatlábak módosítását a július 3. EKB ülésen.

                Yves Mersch ,az EKB tanácsának tagja, aggodalmainak adott hangot a tartósan a jegybanki cél alatt tartózkodó inflációs adat kapcsán. Több makro elemző is attól tart, hogy az immár 9 hónapja a célsáv alatt tartózkodó infláció beépülhet a várakozásokba, hiába a jegybanki kommunikáció, így még hosszabbá és nehezebbé téve a gazdaság regenerálódását. A fent említett regenerálódás már így is kapott egy pofont, hiszen a fogyasztói bizalmi indexek estek június folyamán, illetve a munkanélküliségi ráta is 11,7 % környékén tartózkodik, amely rendkívül gyenge adatnak számít. 

USA kilátások és a fordított jelzálog

A napokban több kedvező adat is napvilágot látott az Egyesült Államok gazdasági kilátásait illetően. Az első negyedéves gyenge adatot már szinte minden egyes piaci szereplő elkönyvelte, mint az időjárás nem kívánatos mellékhatását. Az infláció és munkanélküliség megfelelően alakul, a FED folytatta eszközvásárlásainak ütemét újabb 10 milliárddal, így a havi ütem 35 milliárd friss ropogós dollárra zsugorodott. A kamatok emelését is csak 2015-re várja a piaci konszenzus. Továbbá érdekes hír lehet, hogy a FED nem tervezi eszközeinek leépítését rövidtávon, csak a bővülést lassítja, mely szünteti meg teljesen (tapering). Ez még jó ideig alacsonyan tarthatja a kötvények kamatszintjeit, valamint a várt hosszútávú növekedést is lefelé módosította a monetáris tanács legutóbbi ülésén, így a hosszútávú piaci kamatvárakozás is csak 1,125 %-on áll (alapkamatot vizsgálva, NEM kötvényeket).

                Az alacsony hozamszintek még jó ideig kedvezhetnek a hitelek felvevőinek. Mostani cikkünkben azt fogjuk megvizsgálni milyen hatással van ez a fordított jelzálog hitelekre (reverse mortgage). A jelenség maga igen ötletes, kezes, ám nálunk alig ismert és/vagy használt termék. Alapvetően meglepetés nincs benne, a neve pontosan fedi a jelentést: az ingatlanomat a bank megveszi részletfizetésre, ami nekem egy biztos havi megélhetési bázist biztosít, miközben még utcára sem kerülök. Személyesen szeretem egy Jancsi és Juliskás mézeskalács házhoz hasonlítani a jelenséget: minden nap török magamnak belőle egy falatot a napi betevőért.

                De jelzálog esetén mi nem a banktól vesszük meg, mondhatnánk. Szerződéseket tekintve, jogilag valóban nem, de ha jobban belegondolunk a bank pénzén veszünk egy lakást, amit ha nem fizetünk ki neki (törlesztve) akkor azt ő meg is tartja. Technikailag a baktól vesszük. Jelen helyzetben épp az ellenkezőjéről van szó. Elsősorban a termék az USA-ban terjedt el, a nyugdíjasok, akik életük során saját ingatlanjukba invesztáltak így ki tudják nyerni azt belőle költözés és egyéb nehézségek nélkül. Hol keres a bank? Természetesen, mint mindent, ezt is marzsolja bankunk, köznyelven szeret olcsón venni és drágán eladni, épp ahogy mindenki. Ingatlanunk várt piaci értékének ezáltal csak töredékét kapjuk meg. Itt jön a képbe a kamatszint és az ingatlanpiac prosperitásának kérdése.

                Egyik oldalról ha az ingatlan piac jól megy a várt érték valószínűsíthetően magasabb lesz, így a mi x százalékunk is többet fog hozni a konyhára. Másik oldalról, mint minden határidős vagy ahhoz hasonló befektetésnél diszkont árat számol bankunk a jelenérték meghatározásánál. A kamatszintek mint egy lehetőség költségként jelentkeznek, melyet remél visszanyerni a bank az ügyleten. Minél magasabb a kamatszint annál magasabb a visszanyerendő lehetőség költség, annál alacsonyabb a mi X-ünk. A módszer egyéb iránt hasonló az ingatlan értékének, mint fedezeti eszköz, kiszámításánál.

                Láthatjuk, hogy a jelenlegi ingatlanpiaci növekedési lassulás negatívan, illetve a tartósan alacsony kamatpálya pozitívan hathat a jelzálog, de főleg a fordított jelzálog ügyletekre.

Ingatlanpiac – a fellendülés kezdete

                Legutóbbi cikkünkben néhány sor erejéig kitértünk a fellendülő ingatlanpiaci kilátásokra. Bár évtizedes mélypont közeléből fordult vissza az ingatlanpiaci trend, és a hirtelen, magas százalékos megugrás az alacsony induló bázisnak volt köszönhető jelentős részben, nem szabad felednünk, hogy befektetőként a százalék a fontos. Emellett egyéb szerepe is van az ingatlanpiacnak, mint gazdasági indikátornak egy piac életében. Mostani írásunkban ezeket vesszük sorra.

 Bizalmi illetve konjunktúra index
 

A lakásvásárlás, volumene miatt, marketing szempontból a „high-involvement” csoportba tartozik. Ezt azt jelenti, hogy minden vevő kivétel nélkül jelentős energiát fektet a leendő tranzakció előzetes elemzésébe, többszörös környezeti megerősítés nélkül pedig aligha vágnak bele egy ilyen mértékű adás-vételbe. Az ingatlan, mint befektetési eszköz és magas fokú elemzéssel követelő áru kitűnő módja a piac bizalmának

mérésére.

Sokszor azonban itt is önbeteljesítő folyamatról van szó. A piac kedvező várakozásai megdobhatják az ingatlanpiaci illetve egyéb pénz és tőkepiaci keresleti szinteket, ami az árfolyamok szárnyalásához és a gazdasági teljesítmény illúziójához vezethet. Természetesen mindig ezeken a fellendüléseken lehet a legjobban keresni, de legyünk tisztában a helyzet határaival. Fundamentális elemzés esetén a valóságtól való túlzott elrugaszkodás esetén még korrekció előtt zárjuk pozíciónkat; ám sokszor ilyen helyzetben a technikai szintek elemzése is segítségünkre lehet. Ahogy szokták mondani a fundamentális dönti el, hogy mit, a technikai pedig hogy mikor adjuk el vagy vegyük meg az adott terméket.

Vagyonhatás

                A vagyonhatás már többször előkerült a blog lapjain, valószínűleg visszatérő olvasóink számára nem újdonság. A jelenség nem más, mint amikor a piac egy szereplője megtakarításai értékének növekedése hatására a fogyasztása felülsúlyozását választja, ezzel hozzájárulva  a gazdaság élénküléséhez. Természetesen ez fordítva is igaz: megtakarításaink gyors értékcsökkenése mellett hajlandóak vagyunk visszafogni fogyasztásunk és többet költeni megtakarítási tőkénk gyarapítására.

A két legfőbb indikáló jelenség mellett nem szabad azt sem felednünk, hogy az ingatlan szektor központi szerepe miatt rengeteg egyéb szegmensben is fellendülést hozhat (vagy döntheti romba azt), például az irodapiac, építőipar, bútorgyártás és nem utolsó sorban a jelzálog hitelezés.

Hazai növekedés?

A magyar sajtót mostanában rendszeresen elárasztják olyan politikai célú hirdetésekkel ami a magyar gazdaság prosperitására hívja fel a figyelmünket. Habár véleményem szerint kissé ízléstelen, hogy például egy MNB kampány reklám elé gyakorlatilag egy az egyben oda lehetne tenni, hogy „fizetett politikai hirdetésünket hallották/látták”, hiszen a jegybank normális esetben nem a kormány bábja egy normális piacgazdaságban, érdemes az ilyen „híreket” / információkat szakmai szemszögből is megvizsgálni.

MNB Növekedési Hitelprogram
 

                Maga a program meglepően józan intézkedés. Míg az angolszász világban sokkal elterjedtebb a piaci forrás bevonás kötvényeken keresztül a vállalati szektorban, addig a francia/német orientációban (ahová Magyarország is tartozik) az elsődleges forrás a kereskedelmi bankok betét állománya. Ezen témán hosszan lehetne elmélkedni, hogy vajon miért magasabb az angolszász kultúrában élők kockázatvállalási hajlandósága, illetve hogy milyen gazdaságpolitikai és gazdaságtörténelmi lépések vezettek idáig, ám akkor eltérnénk cikkünk fő témájától, így csak az alapvető kijelentést tesszük meg, egyenlőre. A fent említett ok miatt lehet azt mondani, hogy az elképzelés egy átgondolt, sajátos mennyiségi lazítás, hiszen az elsődleges cél az olcsóbb hitel, melyet hazai pályán a kötvényhozamok mélybe nyomásával nehezebben lehetne elérni.

                Az olcsó hitel létre is jött, 2,5 % kamaton lehet beruházási forráshoz jutni. A gond csupán annyi, hogy nem fogy annyira, mint kellene; a második hullám keretének kihasználtsága 8,75% körül mozog. A meghirdetett 2 000 milliárd forintos keretből május végéig 175 milliárdot folyósítottak. Bár vannak bizalmat gerjesztő számok is: a folyósított hitelek 97%-a új hitel, azon belül is 61 % beruházási célokra lett felvéve (nem forgóeszköz finanszírozásra). További optimizmusra adhat okot, hogy május végi 175 milliárd egy hónappal korábban még csak 126 milliárd körül mozgott. Mi okozta ezt a megugrást és összességében miért ilyen alacsony az össz kihasználtság?

                A megugrást az első negyedéves rendkívül pozitív adatoknak lehet tulajdonítani. De a propagandával ellentétben nem mi voltunk ilyen ügyesek. A magyar gazdaságot a világgazdaságon belül két szóval lehet jellemezni: kicsi és nyitott. Azon országok ismérve, melyek ezen kategóriába esnek, bármennyire is szeretné a jelenlegi kormány, kevés gazdasági szuverenitással rendelkeznek. A regionális fiskális politika „hatásköre” csupán az üzleti ciklusokra terjed ki, az általános növekedési pálya a nagyobb gazdaságok teljesítményétől és konjunktúrájától függ.

forrás: tradingeconomics.com

kék/jobb tengely: magyar GDP növekedés (%) ; fekete/bal tengely: német GDP növekedés (%)

                A fiskális politika azonban épp az ellenkezőjét teszi az MNB politikájának. A vállalti szektor adóztatása a személyi adók csökkentése mellett a terhek áthárítását jelenti a lakosságról a cégekre. Bár itt fontos kiemelni, hogy a cég nem fog éhen halni, csak a tulajdonosai, így mondhatjuk hogy a dolgozóról áthárítják a terheket a cég tulajdonosaira, vagy úgy is fogalmazhatunk, hogy a tőkésekre. Az egyetlen különbség a szocializmus és e között hogy előbbi legalább internacionalizmust hirdetett. A vállalati adóterhek miatt alacsony kamat mellett sem lehet gazdaságos a hitelfelvétel, valamint a belső konjunktúra is elmarad  a megfelelőtől. A hitelt gazdasági szempontból egy termelési inputként szokták jellemezni. Ha nincs kereslet a termékem felé nem veszek még több „alapanyagot”. A forgóeszköz, mint csökkenő értékkel bíró tétel viszonylag rossz befektetés, a hitelt is ide lehet sorolni, hiszen 2,5% veszteséget generál évente felhasználatlanul. Ha valami nem kell, ingyen is adhatják, akkor sem fogy. A KKV szektort ellenben nem terhelik magas adókkal, nem véletlen, hogy a kihelyezett hitelek 80,5 %-a (141 milliárd forint) ebbe a szektorba vándorolt. Ezt fel lehet fogni egy sajátos oszd meg és uralkodj politikának is, de erre ebben az írásunkban inkább ki sem térnénk.

                Utolsó említésre méltó témánk a „hihetetlen” ingatlanpiaci emelkedés. Amit itt említésre méltó az az, hogy történelmi mélységekből pattant vissza a legtöbb mutató, és egyről a kettőre jutni 100% növekedés, míg ugyan ez a növekedés 10 és 11 között már csak 10%; úgyhogy a propaganda százalékoknak érdemes először utána járni, illetve hogy mennyire fenntartható ez a növekedési ütem.

Miből lesz nyugdíjam? – reflexió

                Kedden a késő délutáni órákban volt szerencsém részt venni a Portfolio Klub legújabb előadásán, amely a „Miből lesz nyugdíjam?” címet viselte. Az előadáson a közismert demográfiai folyamatokról kaptunk rövid tájékoztatást (társadalom elöregedése, kivándorlási hullám), a nyugdíj rendszerben végbement változásokról, a választható termékekről; mely leginkább a szponzort volt hivatott népszerűsíteni; és hogy összességében mennyire fontos már korán elkezdeni a takarékoskodást. Az előadás fórum szekciójában néhány hozzászóló csalódását fejezte ki a közönség soraiból, mivel a címben feltett kérdésre a válasz elmaradt. Vagy legalábbis csak inverz módon azt tudhattuk meg, miből nem lesz nyugdíjunk. Mostani cikkünk az előadás néhány gondolatára kíván reflektálni, illetve leírni milyen apró trükkökkel lehet nyugdíjas korunkra felhalmozni.

„ A kamatos kamat a világ nyolcadik csodája. Aki érti, megkeresi, aki nem... az fizeti” – Albert Einstein

                Számos helyen láttam, hallottam, olvastam már a kamatos kamatról, mint ’a meggazdagodás lusta módja’. Habár a kérdéskör az előadáson is felmerült, úgy éreztem jelentőségét nem sikerült kellően kihangsúlyozni. Nem másról van szó, mint vagyonunk gyarapodási ütemének exponenciális pályára való állításáról. Az idő előrehaladtával óriási előnyre tehetünk szert a lineáris modellt követőkkel szemben, ami rendkívül jól érvényesül a nyugdíj takarékosságnál, mint hosszútávú befektetésnél. Különböző számok az előadáson is elhangoztak, ám az előadók próbáltak kevés konkrétummal élni, különböző okokra hivatkozva: nem fontos, az általános képlet vagy elmélet a lényeg, nem a számok, nincs két egyforma vagyoni helyzetű ember, kiszámíthatatlan a jövő. Ezen állítások többségével egyet is értek, azonban én úgy gondolom egy benchmark felállítására minden esetben szükség van, hogy vizualizálni tudjuk céljainkat és jobban el tudjuk képzelni az adott problémát.

Tegyük fel, emberünk 30 éves nyugdíj takarékossági programot tervez, havi 160 000 nettó átlag fizetéssel, mely reál értéken nem növekszik az évek alatt. Hozamként 3% reál hozam szintet szoktak megadni, amely reális és tartható. Emberünk netto fizetése 10% mindig félre rakja. Kamatos kamat számítással a 30. év végére 9 134 480 forint jön össze mai reálértéken, vagy úgy is mondhatnánk, hogy 57 havi netto fizetés (reál értéken). Ekkor még pesszimistán becsültünk, hiszen a karrier előrehaladtával ritkán nem emelkedik reál fizetésünk.

Ugyan ezen számokkal, de 40 évre számolva az összegünk 14 477 041 forintra növekszik. Érdemes kiszámolni, hogy míg az időtartam csupán 33,3 %-al nőtt, addig a spórolt pénzünk 58 %-al gyarapodott. Ekkor már több mint 90 havi, azaz 7 és fél évnyi megtakarítással rendelkezünk. Sajnálatos hír azonban, hogy a mai trendek szerint az emberek 15-20 évet élnek nyugdíjba menetelük után. Részleges megoldás lehet a problémára, hogy vagyonunkat fokozatosan éljük fel és a megmaradt tőkerészt továbbra is a kamatos kamat elvével gyarapítjuk. A fenti példánál biztosabb, jobb módszer jelenleg nincs a piacon.

Fiatalabban legyünk kockázat kedvelőbbek

                Gyakori tanács, az előadáson is elhangzott, hogy a szponzor bank önkéntes nyugdíj takarékossági programjában különböző kockázatú eszközlapokba lehet elhelyezni megtakarításunkat, melynek kiválasztásánál elsődleges szempontunk az életkorunk legyen. Azonban ha a kamatos kamat elvével számolunk más tapasztalunk: amit eleinte veszítünk azon 30-40 év kamatát is elbukjuk, míg a nyugdíjas éveink előtt befizetett összegeken ez a tényező elhanyagolható, ott inkább tőkénket féltsük.

                A tanácsot személy szerint pontosítanám: közvetlenül nyugdíj előtt NE tőzsdézzük el a pénzünket. Nem az eredeti tanács ellenkezőjét próbáljuk sugallni a kedves olvasónak. Pusztán azt állítjuk, hogy fiatal korban is érdemes mérlegelnünk a közgazdasági lehetőségköltség (opportunity cost) esetlegesen okozott veszteségét. ’A nem megkeresett pénz is veszteség’.

                Ugyanakkor kockázatosság terén az amúgy is hosszú távra javasolt részvény kitettséges is érdemes elgondolkozni. Ekkor valóban igaz, hogy érdemes korán kezdeni, így biztosítani pozíciónk átlag hozamát. Itt a jelszavaknak olyanoknak kell lenniük, mint: diverzifikáció (együttesen és részvény kitettségen belül is), jó minőségű (igyekezzünk blue chip részvényeket vásárolni, óvakodjunk az OTC piactól) és nyomon követhetőség (befektetési rendszerünk lásson el bővebb aktuális információkkal, ha esetlegesen rekonstrukcióra lenne szükség). Ezen módszernél azonban már többre lesz szükségünk pozíció építésünkkor, mint néhány tízezer forint havonta.

Hogy is állnak a jegybankok?

                A hét közepén az Európai Központi Bank újabb kamatvágás mellett döntött, illetve nyilatkozatuk szerint az eszközvásárlási programjukat is előkészítik ha továbbra sem javulnak a gazdasági mutatók az euró zónában. A nagy jegybankok közül (Federal Reserve, Bank of England, Bank of Japan és European Central Bank) az európai az utolsó aki ehhez az eszközhöz akar nyúlni, már a nem konvencionális eszköztárba esik a már bevezetett negatív kamatráta is a bankok által a jegybanknál parkoltatott pénzekre. Mostani kitekintőnkben azt nézzük meg, hogy milyen a jelenlegi monetáris helyzet a négy nagy gazdaságban, illetve hogy hol lehet a jelenlegi folyamatokból profitálni az egyszerű befektetőknek.

ECB

                Mint a bevezetőben írtuk többszörös kamatvágást hajtott végre a nyár első hetének közepén az Európai Központi Bank (ECB). Az irányadó kamatlábat 0,15%-ra, a bankközi kamatlábakat 0,4%-ra illetve a jegybanki betéti kamatot -0,1%-ra módosították. A negatív ráta elég nagy port kavart a szaksajtóban, Janet Yellen amerikai jegybankelnök piaci anomáliákra figyelmeztet, míg nagyon sokan a dán és svéd jegybankok korábbi döntésének sikerességével érveltek a határozat mellett.

                A döntés szükségszerűségét a továbbra is mélyen cél alatti, deflációs határhoz közeli inflációs mutatóval magyarázzák elsősorban. Az még kérdéses, hogy a bankok hajlandóak e áthárítani a negatív kamatokat ügyfeleikre, vagy a versenyben maradás érdekében tartják a pozitív kamatokat, ahogy az skandináv szomszédainknál megfigyelhető volt. Utóbbi a bankrendszer jövedelmezőségét nagyban alááshatná, mely esetben bekövetkezhet egy piaci korrekció a bankpapírok esetében, érdemes lesz a meghirdetett kondíciókra figyelni a következő egy-két hónapban, ha valaki nyugati bankok papírjaival akar kereskedni.

                Mint Magyarországon úgy az eurózónában is általános problémája a bankrendszernek a magas betéti és alacsony hitelkihelyezési ráták összeférhetetlensége. Egyszerűbben: mindenki a bankoknál akarja parkoltatni a megtakarításait, de hitelt senki nem akar felvenni, így a bankoknál pamlagon állnak óriási összegek, ahelyett, hogy ez a tőke a gazdasági felépülést gyorsítaná. A negatív ráták áthárításával ezt a problémát orvosolni tudná a szektor (a betétek apadnának a veszteség hatására, míg a hitel még olcsóbbá válna; utóbbi feltevés kérdéses: ha valamit a piac nem akar akkor ingyen sem kell neki). Ez új eszközök felé terelné a befektetőket (kötvények, részvények), és egy esetleges kötvény vásárlási program hatására egy az egyben a privát szektor finanszírozását szolgálnák ezek az összegek.

FED és BoE

                A két angolszász ország jegybankjai ugyan azzal a kellemes problémával néznek szembe: működött a lazítás. A kérdés már csak a kamatemelések „mikor”-ja. Bár egyenlőre mindkét jegybank vezetése erősen dovish nyilatkozatokat tesz a kérdés kapcsán, a makrogazdasági mutatók mást akarnak sugallni. Az Egyesült Királyságban megindultak a bérmutatók felfelé, mely igen komoly inflációs nyomás alá helyezheti a gazdaságot, ha kamatpolitika oldalán az ilyenkor kívánt hatás elmarad. Az USA-ban inkább kínálati oldalról mutatkozik az inflációs veszély, pozitív gazdasági mutatók jelentek meg a tavaszi hónapra vonatkozóan ( a téli akadozást már kivétel nélkül minden elemző az időjárás visznotagságainak tudja be), mely pozitív hírek enyhén elkezdték emelni a többek között egész USA pénzügyi válságért felelős lakáspiaci indexeket.

BoJ

                A távol-keleti szigetország gazdasága úgy tűnik gyógyuló félben van, a mag és egyéb inflációs adatok is kikerültek a negatív tartományból. Az egyetlen tényező itt, ami aggodalomra adhat okot az állam rendkívüli eladósodottsága, melyről több korábbi cikkünkben is szó esett már. Az infláció hatására emelkedő nominális hozamszintek komoly terhet jelenthet a japán fiskális politikára. Ha állami szinten ki is mászik japán az adósság csapdájából a szükségszerűen emelkedő kötvénypiaci hozamszintek miatt logikus lépés lehet a befektetők részéről a japán kötvények rövid távú eladása.

Mekkora is Kína?

                A kérdésünk egyszerű, ugyanakkor a válaszunk a kérdésre már kissé összetettebb. A legjobb kérdéssel válaszolni: kinek? Egy gazdaság nagyságára/prosperitására rengeteg különböző érdekcsoport lehet kíváncsi, de mindegyikük másik számot szeretne hallani. A szaksajtón belül rendkívül felkapott téma a „Kína hamarosan a világ legnagyobb gazdasága lesz” kérdéskör. Sajnos ez az állítás koránt sem állja meg a helyét. Az egyik mutató (vásárló erő paritáson vett össz GDP) valóban megközelítette az USA nagyságrendjét ( Kína 12 000 milliár dollár, USA: 15 000 Milliárd dollár), de még itt is évekbe telik (jelenlegi trendeket előre vetítve 2020-ra) megelőzni a mai világelsőt. Arról nem is beszélve, hogy az össz GDP PPP-n való mérése igen elterjedt, ám rendkívül haszontalan, hiszen világpiaci méretekben senkit nem érdekel, hogy te otthon mennyit keresel, csak az hogy mennyit tudsz költeni a közös piacon; ott viszont nem számít az otthoni árszinted. Most lássuk milyen számokról egyéb beszélünk.

Össz GDP nominális szinteken:

                Amikor a világ nagyhatalmait hasonlítjuk össze ez a legmegbízhatóbb szám. Mint a bevezetésben írtuk a vásárló erő paritáson vett GDP a világpiacokon nem számít, amikor épp réz vagy gabona beszerzéséről van szó a nominális összeg a mérvadó. Ugyan így, ha Japán azt nézi mekkora flottát képes kiépíteni a kínai szomszéd a vásárló erő paritásnak alacsony szerepe van az egyenletben. Egyszóval, ez a mutató alkalmas igazán a világpiaci súly meghatározására. Hol tart itt Kína? 8 000 és egy néhány száz milliárd dollárnál, szemben az USA továbbra is 15 000 milliárd dollárt számláló teljesítményével. Hiába a csodálatos növekedési ütem (ami nem mellesleg jelenleg úgy tűnik át fog állni egy fenntarthatóbb egy számjegyű pályára) itt még a 2020 is túl közeli dátum.

Egy főre jutó GDP nominálisan és PPP-n:

                Amikor mint cég fontolgatjuk az adott piacra történő belépést inkább ezt a kettő mérőszámot érdemes bevenni az egyenletünkbe. Nominálisan az átlag (medián) egyén vásárló erejét mérhetjük fel az export/import piacokon, míg PPP-n a belső piacon. Itt mindkét mutató fontos lehet, hiszen lehetséges, hogy 10 000 $ / év nominális és 20 000 $ / év PPP alapon vett mutatók mellett 1 000 $ import cikkekre és szolgáltatásokra költeni nem olyan megterhelő, mint pusztán a nominális szint sugallná, hiszen egyéb (hazai) termékekre még így is van 18 000 $-nyi vásárló erő paritáson vett kerete az illetőnek.

                Itt Kína jelenleg a 6 600$/fő/év nominális és 11 500 $/fő/év PPP adatokon áll, ami a nyugati szintek hatoda illetve negyede. Ami mégis rendkívül vonzó lehet a nyugati cégeknek, az az, hogy a középosztály rendkívüli mértékben bővül, és ezen osztályok már jobban nyitnak a nyugati márkák és szolgáltatások felé, illetve, hogy a felső 10 % (ami Kínában 160 millió fogyasztót takar) felelős a fogyasztás 30 %-áért, így az ő esetükben leegyszerűsítve 20 000 $ nominális és 34 000 $ PPP-n vett értékekről beszélhetünk, melyek már meg is haladják például a közép-európai régió (cseh, lengyel, szlovák, magyar) teljesítményét, valamint a fogyasztók száma is 160 millió a 65 millióval szemben.

Gazdaság és politika

                Egy május eleji bloomberg elemzés Kínát a politikai stabilitás miatt vállalkozás „barátabb” státuszba sorolta, mint az Egyesült Államokat. Ez valóban nyomós érv lehet egy üzlet felállításánál, ám számos negatív hatása is van az államberendezkedésnek. A kommunizmus bukása most ünnepli 25. Évfordulóját, világszerte népszerű téma a volt kommunista blokk és a máig szocialista Kína elmúlt huszonöt éve. Az 1989-es diák lázadás az egész világban mély nyomot hagyott, a Kínaiak sokszor hangoztatták a napokban, hogy mint ilyen ez egyszeri volt a történelmükben, jelenleg stabil az ország. De vajon tényleg az? Kína jelenlegi vezetője, Xi Jinping, korrupció ellenes harca során rengeteg nagyhatalmú ellenséget szerzett, párton belül is a The Economist tudósítója szerint. Az államvezetés már nem tűnik olyan egységesnek, mint anno, ám Jinping vasmarokkal tartja egyben országát egyenlőre, még a volt populista védelmi minisztert is elítéltette korrupció vádjával, nehogy veszélyt jelentsen az államhatalomra.

                Ha a belső bomlás nem volna elég a Világban napokban közzé tett tanulmánya szerint a gazdasági teljesítmény növekedésével párhuzamosan, és szinte egyenes arányban növekedett a társadalmi nyugtalanság okozta incidensek száma az elmúlt 20 évben. Előbbi 2 000 $/fő/évről 11 500 –ra (PPP), míg zavargások (melyek egyenlőre csak kisebb, lokális méreteket öltenek) 30 000/évről 180 000/évre. Ilyen politikai háttérrel kétséges, hogy mi lesz 2020-ra.

Mi romlott el az USA-ban? – avagy miért kell tisztában lenni az alapfogalmakkal?

                A 2008 pénzügyi válság a mai napig felkapott téma, hiszen mindenki, legyen az a magán vagy közszférában, a válság hatásaira hivatkozik, amikor meg kell indokolnia lépéseit. Habár kétségtelen, hogy a jelenség világméreteket öltött és mindenki életére kihatással volt, mint minden földrengésénél az epicentrum a legérdekesebb. Főleg azért, mivel a szóban forgó epicentrumot tartották a „kéreg” legstabilabb pontjának. Hogy bizonyulhatott mégis a leggyengébbnek? Számos film és tényfeltáró sorozat próbált utána járni a témának, elég csak Michael Moore, Capitalism: A Love Story (Kapitalizmus: Szeretem), vagy Charles Ferguson, Inside Job (Bennfentesek) című ikonikus munkáira gondolni. A konklúzió általában ugyan az, legyen szó dokumentum filmről, elemzésről vagy újságcikkről: kapzsiság, deregularizáció, sőt néhol még maga a kapitalizmus intézménye is.

                Habár az első kifejezés nagyon hangzatos, kiváló retorikai kifejezés; a második rendkívül tudományos, ám az egyszerű ember számára nem épp sokat mondó, a harmadik kifejezés hagy némi kívánnivalót maga után. Ugyanis ha jobban megvizsgáljuk a sokak által kifogásolt cégek viselkedését, láthatjuk: az elég messze áll a kapitalizmus elveitől. A kapitalizmus néhány hangzatos definíciója, olyanok mint a szabad verseny, profit orientáltság egyáltalán nem érvényesültek. Hogy lehet szabad versenynek hívni azt, ahol nem csak a pénzügyi, de minden szektorban 4-5 nagyvállalat irányít gazdasági és politikai erejük miatt? A profit orientáltság habár túlzottan is érvényesült egyes körökben, az első ismérv alapján ezt a fogalmat ki kellene terjeszteni a piac összes szereplőjére, melyet a monopolista vagy oligopolista piaci berendezkedés nem tesz lehetővé.

                Sokan mondhatnák, hogy az egyéni hitelek felvétele/fogyasztás felpörgetése szintén a profit orientált viselkedéskörbe tartozik, ám ez a kijelentés több sebből is vérezne. Első, és talán legobjektívabb ellenérv: az adósság egy főkönyvben (legyen az cégé, vagy magánszemélyé) sosem a profitot erősíti, akkor sem ha kezdetkor a pénzeszközöknek köszönhetően az aktívák is növekedtek. Kettes ellenérv: hacsak nem egyéni vállalkozóról van szó az egyéni profit nem tartozik a kapitalista profit orientáltság fogalmába. A profit orientált viselkedés mögött szükség szerűen kell valamilyen terméknek, szolgáltatásnak, de legkifejezőbben: HOZZÁADOTT ÉRTÉKNEK állnia. Ha csupán beteszünk a centrifugába egy zsák pénzt (értsd gazdasági körforgás) és megpörgetjük senki nem lett gazdagabb, csak egy halálos dominót építettünk fel (ahogy az történt 1980-2008 az USA-ban).

                Végül és nem utolsó sorban, az egyik legfontosabb alapelv sérült, amikor az amerikai kormány 700 000 000 000 dollárral a bankokat segítette ki. A magasabb hozammal magasabb kockázat jár, és vice versa. Kapitalizmusban ennek a két „árucikknek” a váltása 1:1 vagy közel 1:1-ben zajlik. Amikor a bankok a legmagasabb kockázati kategóriájú termékekkel: sub-prime-on alapló derivatívákkal kereskednek tőkeáttétellel (a kockázatosság orgiája), majd ráveszik a kongresszust, hogy fizesse ki őket dolláronként 100 centtel az elv két lábbal van a sárba tiporva. Ez nem csak közgazdasági, de alapvető elveket sért, többek között a „zero-sum game” (vagyis azt az ökölszabályt, hogy summa mindig = 0) illetve a nagy számok törvényét is egyszerre; lényegében: végtelen sok üzletet véve nem lehet a végén pluszban kijönni.

                Záró gondolatként egy személyes vélemény: minek után a mai társadalom odáig jutott, hogy képtelenség, hogy az egyén teljesen önálló legyen az egyénnek a társadalomban való éléshez specializálódnia kell egy bizonyos területre (ez lényegében az Adam Smith-i competetive advantage vagyis versenyelőny elv újraértelmezése). Mint ilyen, a pénzügy is egy külön terület, és létjogosultsága van egy modern, szofisztikált társadalomban, csak úgy, mint a tanárnak, kétkezi munkásnak, vagy orvosnak; a gond ott kezdődik ha az orvosom a halálomból akar hasznot húzni, vagy a tanár a megbuktatásommal jut egy kis extrához.