MNB lazítás - hol van a profit a kis halaknak?

                Izgalmas hete volt a magyar monetáris politikának. Több fontos bejelentés is történt az elmúlt héten, a deviza tartalékok esetleges csökkentésétől az MNB kötvények betétté alakításáig mindent lehetett olvasni. Minek után úgy tűnik a jegybank is belátta, hogy a kamatvágási periódus padlót ért új eszközök után néztek, amellyel egy kis pénz lehetne pumpálni a gazdaságba, azon belül is az államot olcsóbban finanszírozni. Utóbbi intézkedés egyáltalán nem idegen, a legtöbb jegybank hasonló politikát követett a válság után. Cikkünkben az intézkedések hatásait vizsgáljuk az egyszerű befektetőkre, ám először lássuk hogyan jutottunk el idáig?

Mi indokolja az intézkedéseket?

 

                Ahhoz, hogy megtaláljuk az ügyben rejlő lehetőségeket először az összképet kell átlátnunk. A kamatvágási periódus szemmel láthatóan véget ért, a jegybank mozgástere jelen helyzetben elfogyott. A gazdaság élénkítésén kívül volt még egy másik fontos szerepe (, talán egyesek szemében még fontosabb is), ami az olcsó állami finanszírozás volt. Mivel az utóbbi időben még nem rendeződött az állam (és magánszféra) külföldi adósságának helyzete a jegybanknak új megoldást kellett találnia; ez lett a kéthetes kötvények betétté alakítása. Ennek az állami finanszírozásra való hatását következő pontunkban vizsgáljuk.

Ki szorul ki ezzel a piacról?

               

                Elsősorban azokat a külföldieket szorítja ki a jegybank, akik kockázat mentes rövid lejáratú eszközökbe tették a pénzüket (külföldi intézményi befektetők), ezek a szereplők nem kevesebb, mint 800 milliárd forinttal (a magyar GDP ~ 2,6% megfelelő összeget) finanszírozzák a jegybankot. Náluk 3 lehetőség van: kivonulnak a piacról (és gyengítik a forintot), átrakják hasonló eszközbe a pénzüket (DKJ, rövid állampapír: csökkentik a hozamokat), vagy bármi egyébbe fektetnek nálunk. Utolsó lehetőségnek logikai és racionális okokból elenyésző hatása lehet.

                A másik szereplő a hazai alapkezelés. Számos hazai pénzpiaci alap tartotta MNB kötvényekben pénze egy részét, akiknél most a portfolio átalakítására lehet szükség. A legtöbb banki alapkezelőnél megvan a lehetőség bankon keresztül az MNB betétbe való áthelyezésre. Az országot ezek az alapok nem fogják/tudják elhagyni, így ez az opció itt nem él. Továbbá választhatják a rövid állampapír opciót is. Itt érdemes megfontolni még egy lehetőséget: a pénzpiaciból hazai kötvény alapba vándorló pénzek trendjének erősítését, amikor maga a kisbefektető ragadja meg a kezdeményezést és vált eszközosztályt. Bár a gondolattal érdemes eljátszani, és van rá esély, hogy látunk majd egy kisebb erősödést a trendben, összességében a hatás nem lehet erős, mivel (minden előítélet nélkül) Magyarországon a lakosság pénzügyi kultúrája alacsony, sokak észre se fogják venni, hogy ez a kérdés a pénzpiaci megtakarításokon keresztül őket is érinti.

Hogyan tovább?

                Ebben a kérdésben a piaci reakciókat vesszük sorra, mely trendekbe beszállva a kisebb befektetők is meglovagolhatják azokat.

Rövid kötvények: a kereslet várható megnövekedése emeli az árfolyamot, csökkenti a hozamokat. Ebbe a trendbe érdemes minél előbb beszállni, mivel a piac már előre áraz, illetve a rövid papírok természetéből fakadóan alacsony volatilitás miatt (erről itt olvashat bővebben) egy alacsony hullámra számíthatunk. Ha későn szállunk be lehet, hogy költségeinket sem fedezi az árfolyamnyereség.

Hosszú kötvények: itt is lehet mérsékelt hozam emelkedés, de gyengülés is elképzelhető, amennyiben az ÁKK nem méri fel megfelelően a keresletet. Ebben a trendben érdemes kivárni és az ÁKK kibocsátási volumenjét figyelemmel követni.

Forint: a kérdés itt már összetett. A külföldi tőkekivonás egyértelműen gyengítené a hazai fizetőeszközt. Az MNB-nek "nincs árfolyamcélja", ugyanakkor néhány napja adott ki egy nyilatkozatot, hogy óvatosan lehet csökkenteni a devizatartalékokat; melyek amúgy valóban magasak: a befolyó EU pénzek jelentős része a jegybankhoz kerül, a devizahitel törlesztések utáni banki bevételek egy része szintén a  jegybankot gyarapítja és éppen törlesztési lázban ég a gazdaság.

Mind a forint, mind a kötvények esetében érdemes figyelembe venni egy ellentmondásos kérdést, ami a magyar államadósság szerkezetének megváltozása. A kötvény eltörlés egyik célja, hogy a 800 milliárd forint átkerüljön állami finanszírozásba, mellyel csökkenne a szerkezet deviza része, az államháztartás kevésbé lenne sérülékeny. Rövid távon ez az adósságot növelné, középtávon viszont már el lehetne hagyni, vagy legalábbis visszavágni a devizás államkötvények kibocsátását, mely erősítené a stabilitást (ezzel a forintot és a kötvény kockázatok is csökkennének). 

A japán monetáris lazítás - van e új a nap alatt?

Az amerikai jegybankként funkcionáló FED lassan fél éve folytatja a monetáris lazítás kivezetését a piacokról, az Európai Központi Bank esetében csak találgatások folynak, lesz e érdemi lazítás, a pozitív jegybanki kommunikáció egyre kevésbé bizonyul hatásosnak, a piacoknak már bizonyítékra lenne szüksége, de úgy tűnik az még várat magára. Az egyetlen komoly pénzpumpa jelenleg a japán jegybank, vagyis Bank of Japan kezében van. Immár több mint egy éve folytatják a hihetetlen mértékű pénznyomtatást, mely úgy tűnik kezdi meghozni hatását és 2013 második felétől az infláció elkezdett felfelé kúszni a szigetországban. A legnagyobb nyertes kétségkívül a Tokiói Értéktőzsde volt, a Nikkei 225 index 2013 során 52,4% emelkedett. Mi vezetett ehhez az intézkedéshez, és merre tartunk jelenleg?

Rövid történelem

                A második világháborúból vesztesként kikerülő Japán gazdasága romokban hevert. A gazdasági regenerálódás azonban nem váratott sokat magára. A '60-as években 10%, 1970-es években 5%, míg az 1980-as években 4% volt az átlagos év/év alapon számolt reál növekedés. Ezt a hihetetlen mértékű növekedést elősegítette a tőkekiáramlás korlátozása, a védelmi kiadások csökkentése (< 1% a mai napig); a fejlett technológiák átvétele, adaptálása és fejlesztése, illetve a húzóágazatok magas állami támogatása. Természetesen az ilyen mértékű növekedés euforikus érzelmeket okozhat, amely egyenes út a buborékok kialakulásához. Az 1990-es években több ingatlan és tőzsdei buborék is kipukkadt, deflációt okozva ezzel, a növekedést pedig 0,5% visszaszorítva. Erre válaszként 2001-2006 között végbevitték az első monetáris lazítást a szigetországban, mely elhozta az újabb gazdasági bővülés hullámát 2002-2007. A válságot követően a fiskális politika lazításával próbáltak életet lehelni a gazdaságba, ám ennek az érának a 2011 tsunami katasztrófa vetett véget. 2012 végétől indult a második monetáris lazítási hullám, mely az idei év, 2014 végéig 1,4 billió dollárt hivatott a gazdaságba pumpálni. Hogy jobban átérezzük a program súlyát ez a FED pénzpumpájának 160%-a lenne a program végére.

Hatások

                A monetáris lazítás önmagában megosztja a politikusok és közgazdászok népes táborát. Az ellenzők azt vallják, hogy hiába a pénz pumpálása, ha a bankok és a háztartások nem akarnak részt venni a hitelezésben a fogyasztás sem fog elindulni. Jelen helyzetben ki szokták emelni a Japán kormány egyik legnagyobb gyengeségét is, ami nem más, mint a 224% GDP-hez mért államadósság. Az emelkedő infláció mellett az emelkedő kamatok olyan terhet rónának a japán költségvetésre, hogy gyakorlatilag minden bevételét a kamatok törlesztésére kellene fordítani, mely az adósság növekedését exponenciális pályára állítaná.

                A támogatók az eddigi eredményekkel szeretnek példálózni, a pozitív hatások megfigyelhetők voltak a szigetországban 2002 és 2007 között, illetve mintha az USA gazdasága is éledezne, a legutóbbi téli adatokat sokan csak az időjárás számlájára írják, mondván ez csak szezonális ingadozás volt és nincs mitől tartani. Természetesen a dovish Janet Yellen nyilatkozatok (kamatemelések eltolása) is a pozitív hangulatot segíti elő.

                A pénz és tőkepiaci eredmények azonban magukért beszélnek. A nikkei gyors emelkedése, a beinduló infláció, az alapok jó teljesítménye és a yen gyengülése mind azt mutatja, hogy középtávon a jegybank elérte célját.

A trend a barátom - hogyan használjuk ezt ki?

                Pénzügyi kereskedés során ha visszanézünk egy grafikont könnyedén kiválaszthatjuk a jó eladási vagy vételi pontokat. Ám ha a grafikonon a pont után nincs semmi, csak nagy fehérség már megállhat a kezdők tudománya. Számtalan módszer létezik, mely az állítja magáról, hogy az a legmegbízhatóbb és könnyen gazdagokká válhatunk néhány egyszerű szabály és számítás alkalmazásával. Ilyenek például a fundamentális illetve technikai elemzési módszerek, a ciklikussági teóriák (bizonyos visszatérő hullámok keresése és követése), de extrém esetekben még a személyes babonák is szerepet játszhatnak a "stratégia" kialakításakor. Ezeknél az alapot nem más adja, mint a matematika, rációk számításával, függvények vagy átlagok számításával vagy számmisztika (babonák) használatával próbálnak sikeresen kereskedni. Természetesen a közgazdaságtan javarészt matematikai alapokon nyugszik, ám a tőzsdei kereskedést, főleg a rövidtávút, sokkal erősebben befolyásolja a tömegpszichózis hatása. Ez nem jelenti azt, hogy fent felsorolt matematikai összefüggések nem működnek, sőt, sokszor nagyon is jól, önbeteljesítő mivoltuk miatt. Ha mindenki arra számít, hogy a 200-as mozgóátlagnál fordulni fog a trend akkor mindenki erre játszik, így meg is fog valósulni a várakozás. Ám ekkor is valójában pszichológiai jelenséggel találkozunk, a matematika csak másodfokon jön a képbe. Mostani cikkünkben egy inkább pszichológiai elemzési technikát fogunk bemutatni, mely inkább a kereskedelem és marketing terén ismert. A jelenség neve nem más, mint a termék-életgörbe modell.

Mi az a termék-életgörbe modell?

                Ez a modell a marketing területén az egyes termékek eladási volumenét hivatott meghatározni az idő függvényében. Magyarul ha a termék piacra dobása "T" időpontban valósul meg mekkora eladási volumenre lehet számítani "T + n" időben. Itt szeretném leszögezni, hogy mint olyan ez a becslés is pontatlan, nem száz százalékig megbízható, közelről sem. A cikk nem a módszer mellett hivatott kiállni a többi elemzési modell ellen szónokolva, csupán egy újfajta megközelítést kíván adni a kereskedők kezébe. Kezdő kereskedőként egyszerűbb bizonyos jeleket, morzsákat követni, mint bonyolultabb számítások és indikátorok segítségével kereskedni; melyek nagy részéről kezdetben azt sem tudja az ember mire jók.

Hogyan lehet ezt használni a pénzügyi kereskedés során?

                A modell néhány egyszerű megfigyelésen alapszik, melyek a tömegpszichózishoz köthetőek. Alapvetően 4 különböző életszakaszt különböztetünk meg: bevezetés, növekedés, érettség/telítettség és hanyatlás. A piaci trendeket figyelembe véve ugyan ezeket a szakaszokat rajzolhatjuk fel magunknak, illetve az egyes szakaszok főbb szereplőit érdemes megkülönböztetnünk és figyelnünk ha jó irányba akarunk elkapni egy egy trendet.

A bevezetés szakasz szereplői az innovátorok, a legkockázatvállalóbb szereplők, akik hajlandóak az újat kipróbálni. Ez egyszerű termékek esetében is így van, nem kell kötelezően piaci kockázatokra gondolnunk. Ezek a szereplők nem mások, mint a nagyobb alapkezelők vagy befektetési guruk, akik már csak piaci súlyuk miatt is képesek elindítani egy emelkedő vagy csökkenő trendet. Ebbe a szakaszba csak a jószerencsénknek köszönhetően vagy bennfentes információval tudunk beszállni, utóbbi viszont törvénybe ütközik így azzal ne próbálkozzunk.

Amikor az első sajtó értesülések megjelennek, hogy mely eszközöket adják vagy veszik a "nagyok" már a növekedés szakaszáról beszélhetünk. Akik itt becsatlakoznak azok a korai adaptálók, vagyis akik elsőként veszik fel az innovátorok által már felvett pozíciókat. Ez a szakasz tartogatja a legjobb esélyeket a kezdők számára, és a trend elkapásához elegendő a piaci híreket illetve az egyszerű árfolyam grafikont figyelni. Utóbbihoz, hogy valós képet kapjunk, olyan beosztású grafikont válasszunk, ami megfelel kívánt befektetési időtávunknak (day-trade esetében ne az éves grafikont vizsgáljuk például).

Érettség: a kései adaptálók időszaka, a trend kezd gyengülni, kiszállási ponthoz közeledünk. Leggyakrabban itt szállnak be a nagy tömegek. Zsiday Viktor egyik írásában találkozhatunk a "háziasszony effektus" kifejezésével, amikor már a pénzügyekhez alig vagy egyáltalán nem értő ember is beszállnak a trendben közel a vég, ugyanis hamarosan már nem lesz aki vegyen/eladjon ezzel erősítve a kialakult trendet.

Hanyatlás: csak azok kötnek az egykori trenddel egyirányú ügyletet, akik későn ébredtek, rend szerint ekkorra már a pozíciót felvett emberek kerülnek többségbe és a trend hanyatlásba kezd.

Ezen szakaszok megkülönböztetésével viszonylag könnyedén kereshetünk magunknak beszállási illetve kiszállási pontokat. Természetesen a módszer alkalmazásával sosem tudjuk pontosan elcsípni a hullám alját vagy épp tetejét, de az alapvető trendkövetéses módszernek kiváló alapja lehet a termék életgörbe alkalmazása pénzügyi trendekre.

Neo-merkantilizmus - modern rabszolgaság vagy buborék?

                Folytatjuk makroökonómiai sorozatunkat, most is a külkereskedelem, államközi hitelezés és folyó fizetési mérlegek lesznek a központban, csak kissé általánosabb kontextusban. A vizsgált elv, ahogy a címből is kiderül, a neo-merkantilizmus névre hallgat, amely több fejlődő ország politikáját és gazdasági hozzáállást határozta meg az elmúlt néhány évtizedben. Az elv maga az egyik legelső közgazdasági elvből a merkantilizmusból ered, mely még a XVII-XVIII. századokban örvendett hatalmas népszerűségnek a korai "közgazdászok" körében, és amelynek akkori elsődleges célja a nemesfém felhalmozása volt. Az elvet Adam Smith "Wealth of Nations" című műve kérdőjelezte meg először, amivel elindult a klasszikus közgazdaságtan iskolája.

                A modern merkantilizmus elsődleges célja a pozitív külkereskedelmi mérleg elérése (nagyobb export mint import), és ezáltal a külföldi devizák ("modern aranytartalékok") felhalmozása. A sarkalatos pont ennek elérésekor a kompetitív előny megteremtése a világpiacon, mely a feltörekvő országoknál az alacsony bérszintek miatt általában sikerül is, ha csak rövid távon is olykor. Nem csoda, hogy több ország ezt az elvet követte a 21. század kezdetén és az azt megelőző évtizedben (India, Kína, Brazília, Oroszország), ha működik akkor jónak kell lennie. Az elv ott kezd el rosszul működni, amikor a belső jólét megvalósul és az emelkedő bérszinteknek köszönhetően az egykori kompetitív előny elkezd erodálódni. Ekkor lép általában életbe a klasszikus közgazdaságtan, melynek egyik legfontosabb alapelve továbbra is a kompetitív előny, de egy merőben más megvilágításban. Adam Smith szerint minden gazdaságnak azt kell gyártani, amiben a legjobb a világgazdaságban, ezzel biztosítva a javak legbővebb ellátását. Utóbbi esetre tökéletes példa Japán a második világháború és az 1980-as évek "beérése". Míg kezdetben a könnyű és nehéz ipari ágazatok teljes skálája megtalálható volt a Japán gazdaságban fejlődése során csak az igazán erős húzóágazatok maradtak meg (elektronika, járműgyártás), melyek azóta is az első helyen szerepelnek a Japán gazdaságon belül.

Miért fenntarthatatlan a neo-merkantilista politika?
 

                A rövid válasz írásunk címében rejlik: ha végtelenítve lehetne csinálni vagy a modern rabszolgaság egy formáját kapnánk, vagy egy óriási buborékot (mely lehet az első eset következménye is). Hogy miért? Ahogy előző, Kína és az USA kapcsolatát vizsgáló cikkünkben is rávilágítottunk, mint minden mérleg egy gazdaság fizetési mérlege sem lehet egyensúly nélkül. Amely pénz az egyik csatornán bejön annak a másikon távoznia kell. A külkereskedelmi mérleg pozitív állása tőkekivitelt von maga után, míg a magasabb import tevékenységet csak külső forrásból, tőke behozatallal lehet fedezni. Egyszerűsített példánkban csupán két ország alkotja az egész világgazdaságot. "A" ország export többlettel rendelkezik, míg "B" ország külső forrásokat kénytelen bevonni (jelen esetben csak "A" országtól tudja ezt igényelni), hogy fedezze import többletét. "A" ország saját pénzét kapja vissza, hiteleken keresztül. A rabszolgaság ekkor többféleképpen is érthető. Egyik részről az import többlettel rendelkező ország dolgoztatja a másikat, ám ezt csak hitelekből teheti meg, tehát egy pont után ők minden pénzüket hitel törlesztésre kell hogy költsék, hogy kikerüljenek az adósság spirálból. Ha nem törlesztenek minden szereplő óriási veszteségeket szenved el. A hitelező nem képes tovább gyártani, a hitel felvevő nem tud árut vásárolni. Ha tovább folytatódik a játszma, és "B" ország törleszt onnantól csak "A" országbeli hitelezőknek robotolnak. Ez a modell természetesen többszereplős világgazdaságra ugyan így áll.

Miért releváns ez a kérdés ma?

                Egyik részről Kína eddig a fenti példa "A" országának szerepében volt, ám lassan a belső jólét növekedésével kénytelen lesz átállni a klasszicista gazdaságok sorába és eldönteni mely iparágakba érdemes invesztálni. Második indok a Brazil gazdaság, melynél a külkereskedelmi többletet nyújtó bányászati ágazat nem fenntartható módon működött és egy egész ország lett kizsákmányolva saját maga által. Ebbe a csoportba tartoznak még a túlzottan fosszilis nyersanyagokra támaszkodó gazdaságok (Arab olajexportőrök, Oroszország), melyek a tartalékok elfogyásával kénytelenek lesznek átállni egy fenntarthatóbb gazdaságpolitikára.

                A harmadik szereplő Japán, aki a másik oldalról közelíti meg a kérdést. Túlzott hitelfelvétele (200 % GDP arányos államadósság) lassan a fizetésképtelenségig hajszolja az országot. Jelenlegi 1% kamatszintek mellett a költségvetés 23 %-a megy el a kamatok törlesztésére. Mint a számok mutatják ha a hozamszintek 3%-al növekednek úgy közel az egész költségvetés hiteltörlesztésre mehet el. Ez szintén aktuális kérdés, minek után a jegybank -1%-ról 2%-ra akarja emelni az inflációt, mely pont az ominózus +3% emelkedést idézheti elő, ha a befektetők ragaszkodnak a jelenlegi reálkamat szintekhez. Az adóssághegy pedig egyenlőre még növésben van.

Kína - az USA legnagyobb hitelezője

Kína az elmúlt néhány hétben a figyelem középpontjába került, sajnos a negatív fejlemények miatt, melyek egyenlőre csak fokozottan hatnak ki a világgazdaság többi szereplőjére. A beszerzési menedzser indexek és a kínai ipar termelékenysége zsugorodott az utóbbi hónapokban, mint azt az első negyedéves adatok kimutatták; de ami talán ennél is meglepőbb az az, hogy a kínai kormány úgy nyilatkozott nem terveznek kisegítő intézkedéseket tenni az ügyben. Elindultak a találgatások a nyilatkozat kapcsán, lehetséges e, hogy a kínai kormány a piacgazdaság irányába kíván tenni lépéseket? Az egyik legnagyobb kérdés a kínai pénzt, a jüant övezi, mely jelenleg mesterségesen alacsony áron van tartva. Amennyiben egy fokozottan vagy sávozottan lebegő árfolyam mellett döntene a kormány úgy a bankközi piacokon hatalmas sokkokkal kéne megbirkózni a kereskedőknek és bankároknak. Mostani cikkünk ezt a problémakört járja körül részletesebben.

 

Alacsony jüan és a külkereskedelmi mérleg
 

                Az mesterségesen alacsonyan tartott hazai fizetőeszköz a kínai gazdaság egyik legfontosabb mozgatórugója. A gyenge deviza mint tudjuk jótékony hatással van a külkereskedelmi mérlegre, az exportot ösztönzi, míg az import tevékenység kevésbé vonzó lesz általa. Az így kialakult külkereskedelmi többlet egy ország gazdaságában forrásként jelenik meg, és mivel mint az egyszerű könyvelési szabályoknál állami szinten is ami jelentkezik forrás oldalon annak eszköz oldalon is meg kell jelennie. Ez az eszköz nem más, mint a kínai gazdaság illetve kormány deviza tartaléka, amit mára már milliárd dollárokban mérnek. Mivel jüanra átváltani a folyamatosan befolyó összegeket nem volna célszerű (jüan erősödést idézve elő) a kínai kormánynak egyéb eszközök után kell néznie, amibe ezt a tömérdek pénzt fektetni lehet. Ez az eszköz nem más, mint amerikai államkötvények.

A Kínai hitelezés és egy esetleges nyitás hatásai

                A kínai állam a teljes USA államadósság 21,8 % (1273,5 milliárd USD) részét birtokolta 2014 januárjában a legfrissebb adatok szerint; mely saját GDP-jük körülbelül 10%-ának felel meg. A számok magukért beszélnek, a vilg két legnagyobb gazdaságának sorsa mondhatni egybe fonódott. Egy esetleges világpiaci nyitás a kapcsolatot igencsak deformálná. A legvalószínűbb, hogy a fejlett piaci befektetők többsége egyszerűen kivetítené a múltbeli teljesítményt a jövőre és elkezdené vásárolni a kínai értékpapírokat, erősítve ezzel a jüant. Lebegő árfolyamnál Kína veszítene ezzel versenyképességéből, mely még jobban visszavethetné a Kínai gazdaságot ezzel súlyos veszteségeket róva a befektetőkre. Amennyiben intervencióval fenn akarnák tartani a gyenge árfolyamot úgy pénznyomtatásba kéne kezdeni, dollár vásárlással és jüan eladással stabilizálni az árfolyamot, mellyel még jobban felpörögne a dollár alapú államközi hitelezés. Ez a "holland betegség" egyik torz formája lehetne.

FED Buborék – Miért nem szabadott volna bekövetkeznie?

2014 rázós évnek indult a feltörekvő piacokra nézve. Alig az első FED tapering után a főbb piacok mind estek (indiai, indonéz, török, argentin, brazil, orosz (bár itt az ukrán politikai feszültség is besegített) 6-8 % estek január folyamán); a  feltörekvő piaci devizák leértékelődtek, több helyen a kamatemelés is szükségessé vált a deviza árfolyamok kordában tartásához (Törökország, India, Dél-Afrika). Izgalmas első negyedévet tudhatnak maguk mögött ezek piacok, és a tőkekivonás csupán lassulni látszik, a trend még nem fordult.

                Végső soron anomáliát okozott a piacokon a rengeteg ingyen pénz, amit a FED monetáris lazítási politikája öntött a piacokra, így mondhatjuk, hogy ez az első negyedéves korrekció nem is olyan meglepő. Persze utólag mindenki könnyen okos, ezért a mostani cikkünkben azt vizsgáljuk miért nem szabadott volna bekövetkeznie, és hogy mi hatott ezek a mechanizmusok ellen?

A deviza és gazdaság önszabályozó mechanizmusa

                A következő néhány soron egy rendkívül egyszerű és sokat használt közgazdasági elvet/mechanizmust fogunk bemutatni, mely mint egy önszabályozóként működik a piacok között. Első körben egy igen fontos, ám a nagy tömegek (tömegek = választópolgárok; nem közgazdászok) által nem ismert, nem megértett elvről ejtünk szót. Ez nem más, mint hogy egyes gazdaságok teljesítményét, bármely meglepő ez az egyszerű embernek nem a benne forgó pénz mennyisége, hanem a megtermelt javak mennyisége tart fent. Ha egy évben 10 egységnyi áru készül és 100 forint forog benne, nagyon leegyszerűsítve a szemléltetés kedvéért 10 Ft lesz egy egységnyi áru. Amennyiben a gazdaságba belenyomunk még 100 Ft-ot 10 egységnyi árura 200 Ft jut, 20 Ft lesz egy egység ára; az infláció 100%-ra szökött, mely később a deviza keresztekbe is beárazza magát.

Tegyük fel, hogy X és Y deviza keresztárfolyama kimozdul egyensúlyi szintjéből, X fel illetve Y leértékelődik. Ekkor egy egységnyi X-ért több egységnyi Y devizát kapunk. Mivel az árak nem változnak olyan gyorsasággal, mint a deviza keresztek X gazdaság szereplőjének relatíve olcsóvá válik Y piacon megvenni az adott terméket. Ahhoz, hogy mindezt megtegye el kell adnia X devizát és Y-t kell vásárolnia, mellyel X árfolyamot lefelé, Y felfelé hajtja; vissza az egyensúlyi pozíció felé.

Az elmélet természetesen fordítva is működik. Erős külföldi deviza mellett kevesebbet importálunk, hiszen több egységnyi hazai fizetőeszközt kell adnunk ugyan azon ár kifizetésére devizában; illetve a másik piac számára rendkívül attraktívvá válik a mi piacunk, és újból az egyensúlyi helyzet felé haladunk.

FED Tapering

                A fenti két elvet most egyesítjük, és megnézzük milyen hatással kellett volna lennie a FED monetáris lazításának a piacokra. A FED semmi mást nem csinált monetáris lazítás címén, „csupán” havi 85 milliárd dollárnyi pénzt öntött az Egyesült Államok piacára. Hogy hogyan tette ezt? Kötvényeket és jelzálogleveleket vett a bankoktól és a pénzügyi szektor egyéb szereplőitől. Hogy ez miért pénznyomtatás? Az a különbség a között, hogy én vagy a FED ír egy csekket, hogy az én számlámon kell hogy legyen fedezet. A jegybankok esetében ez egyáltalán nem kritérium. És bumm, kész is a friss, ropogós több milliárdnyi számlapénz.

                Bár a keresletet ez a rengeteg plusz pénz stimulálja, de csak hosszú távon, így rövid távon mindenképp a deviza gyors leértékeléséhez kéne vezetnie. Amennyiben a hazai deviza relatíve gyenge a külföldihez képest, a külföldi eszközök (javak és értékpapírok egyaránt) drágulnak a hazai fogyasztó/befektető szemében így nem vesz azokból. Legalábbis ez lenne az elmélet. Mert gyakorlatban természetesen a rengeteg friss pénz a feltörekvő piaci indexeket is új csúcsokra repítette, az egyensúly nem hogy helyreállt volna, de még nagyobb szakadék képződött a tényleges és ideális helyzet között.

Forrás: finance.yahoo.com 

Miért történt ez meg?

                A mesterségesen alacsonyan tartott USA kamatszintek, illetve minden USA gazdasági érdekeltség közös célja, a gyenge USD, tette ezt lehetővé, ezáltal egy buborékot vagy anomáliát képezve a feltörekvő piacokon, mely semmi másra nem alapult, csak arra a bizalomra, hogy a FED tovább önti a pénzt a piacokra ezzel biztosítva a kellő likviditást az indexek emelkedéséhez. Ahhoz az emelkedéshez, ami mögött nem állt akkora tényleges piaci növekedés, mint ahogy azt az indexek indikálták, bár meg kell hagyni elég nagy löketet adott a piacoknak a plusz likviditás, a reál GDP adatok magukért beszélnek a feltörekvő régiókban.

Természetesen ez a plusz likviditás, itt már részben piaci árazás szintjén a kamatszinteket is elmozdította a reális szintekről (alacsonyabbra, mint az ideális), amely később kiigazításra került a sorozatos alapkamat emelések által Törökországban, Indiában és Dél-Afrikában. Mindenesetre azt kijelenthetjük, hogy a tapering és a buborék fújás addig nem lesz befejezve, amíg a FED nevetségesen alacsony szinten tartja a kamatokat, ami mint a legutóbb megjelent FED jegyzőkönyvből kiderült mégsem a közeljövőben lesz. Úgyhogy öveket becsatolni, még lesz egy rázós utunk.

Faktoring - a hitel egy más formája

Legutolsó kötvényekkel foglalkozó cikkünkben (a cikket itt találja) részletesebben foglalkoztunk a közgazdasági jelenérték számítással. Most a vállalti pénzügyek szintjén folytatjuk vizsgálódásunk ezen a vonalon. A jelenérték számítás leggyakrabban a faktoring ügyletek esetén bukkan fel a vállalti vagy wholesale ügyleteknél.

Mi is az a faktoring?

                A faktoring nem más, mint mikor a bank az ügyféltől megveszi egy harmadik fél tartozását. Például "A" cég eladott 100 egységnyi árut "B" cégnek 10 000 Ft/db áron, tehát "B" cég tartozik "A" cégnek 1 000 000 Ft-al, melyet egy előre meghatározott jövőbeli időpontban kell kifizetnie. "A" cég tehát birtokol egy 1 000 000 Ft-os tartozást, melyet faktoring ügylet keretében el tud adni "A" banknak. A kérdés már csupán annyi, hogy mennyiért?

                Itt jelenik meg a jelenérték számítás a folyamatban. Tudjuk, hogy a követelés egy jövőbeli időpontban mennyit fog érni, a hátralévő futamidőt, illetve az aktuális kamatszintekkel is tisztában vagyunk. Mondjuk, hogy a fizetés 90 nap (1/4 év) múlva esedékes, az aktuális kamatok pedig 5% éves szint körül mozognak. Ekkor a jelenérték 1 000 000 / (1 + 0,05 * 0,25) = 1 000 000 / 1,0125 = 987 654 Ft. Természetesen ez csak egy egyszerű számítás a mechanizmus szemléltetésére, valóságban a bank a kamatok ingadozását is figyelembe veszi (emelkedő kamatszintek mellett se fizessen rá az ügyletre), az adós fizetőképességét is belekalkulálja, illetve a bank is kapitalista elveken működik, ergo szeretne keresni is az ügyleten, így általában plusz marzsot is ráterhel a faktoring vevőjére.

Miért jó ez a cégeknek?

                Lehetséges, hogy a cég, akinek tartoznak, új beruházásba akar kezdeni, így szükségessé vált kintlévőségeinek behajtása. Ilyenkor egyrészről kötheti a szerződés, vagy az adott szó (verbális szerződés); vagy egyszerűen csak nem akarja felborítani a kialakított jó viszonyt vevőjével. A "hitelezés" feladatát ekkor átadja a banknak faktoring formájában (hiszen a késleltetett fizetés eleve a két cég közötti áruhitel fogalmát merítette ki).

                Másik ok lehet, hogy további kereskedelmi ügylet bonyolításához van szüksége a pénzre ( készletek feltöltése, új áru vásárlása); ám forgóeszköz hitelre nem jogosult gyenge pénzügyi helyzete miatt. Ezen esetekben lehet a leginkább kihasználni a faktoring nyújtotta lehetőséget. Egyik oldalról faktoring esetében nem a hitelező, hanem az adós cég pénzügyi helyzetét mérlegeli a bank (fenti példában "B" cég), így ha hitelező cégünk nem is juthat hitelhez, faktoring ügyleten keresztül megkaphatja a szükséges működő tőkét tevékenysége folytatásához. Ez természetesen hátrány is lehet, hiszen gyenge pénzügyi partner esetén nem fogom tudni faktorálni annak tartozását. Második előnye ezen helyzetnek a faktorálás utáni erősebb pénzügyi helyzet, mely akár alkalmassá teheti a céget hitel felvételére is. Ezt az első példával egybe fűzve (új beruházás teszi szükségessé az adósságok behajtását) láthatjuk, hogy nagyobb beruházások esetén ez rendkívül előnyös lehet egy faktoring ügylet, mivel az önrészt és a felhasználható tőkét is növelni tudtam (önrész + elérhetővé vált hitel)

Faktoring hátránya

                A piacinál magasabb kamatok számításával a bank "megrövidít" minket néhány százalékkal, így minden esetben kevesebb pénzt kapunk vissza, mint az adósság lejáratig való tartása esetén kaptunk volna. Még az összeg elhelyezése (befektetése) esetén sem garantált az eredeti összeg elnyerése, hiszen "biztos" kamatok mellett csak a piaci szinteket érhetjük el, azon felül pedig már plusz kockázatokat kell vállalnunk, tehát akár kevesebbel is távozhatunk, mint kezdtük. Ezt az összeget fel lehet fogni, mint a faktoring szolgáltatás díja.

Bináris opció – modern lóverseny

                Többször kerestek már meg ismerősök azzal a kéréssel, hogy tanítsam meg őket a tőzsdézés alapjaira. Az első, amit mindig közlök velük, az a várható haszon, illetve veszteség. Amikor meghallják, hogy az igazi profi alapkezelők is átlag 15-20% csinálnak évente átlagban azonnal elmegy tőle a kedvük, és közlik, hogy akkor inkább a szerencsejáték, ott legalább egy duplázásra van esély. Azt természetesen elfelejtik, hogy a hivatásos kereskedés igen messze áll a kaszinózástól, de a duplázás lehetőségével igen nehéz versenyre kelni. A mai világban azonban erre is van lehetőségünk a pénzpiacok világában; az eszköz ami lehetővé teszi ezt számunkra nem más, mint a bináris opció. A következő néhány soron ezen pénzügyi termék működését mutatjuk be nagyvonalakban.

                A bináris opció, mint minden opció, rendelkezik egy lejárati időponttal, létezik vételi és eladási oldalon is és árfolyamát a várt és valódi árfolyamok határozzák meg. Működése ügyfél szempontból viszonylag egyszerű. Egy index várt árfolyamára akarok spekulálni; jelenleginél magasabb akkor vételi, jelenleginél alacsonyabb akkor eladási ügylettel. Tegyük fel, hogy az S&P 500 index 1850 ponton áll, a mi várakozásunk 1900 feletti egy hét múlva, így hát vételi oldalon nyitunk egy pozíciót bináris opcióval. Az opció maximális értéke 100, minimális 0, mi valahol a kettő között tudunk pozíciót nyitni, az aktuális várakozásoknak megfelelően. Az árfolyam nem más, mint a kedvező eset (1900 pontnál magasabb árfolyam) bekövetkezésének lehetősége százalékos skálán mérten. Amennyiben lejáratkor az S&P 500 1900 vagy magasabb értéken áll 100 % kifizetésre kerül sor; amennyiben alatta elbuktuk opciónk értékének egészét, azaz az értéke 0.

                A termék „futamideje” alatt az árfolyam a várakozásoknak megfelelően változik. Előző példánknál maradva tegyük fel, hogy 70 ponton vettük meg S&P 500 call (vételi) opciónkat 1900 pontra számítva 1850 spot árfolyam mellett. Amennyiben az mindenkori árfolyam várakozásunkkal szembe megy opciónk rétéke csökken, kedvező mozgás mellett nő, de 1900 pont felett sem éri el a százat, hiszen az, hogy aktuálisan kedvező helyen áll az index nem garancia, hogy lejáratkor is kedvező végkimenetelt kapunk.

Magasabb kockázatért magasabb hozam
 

                A kockázat növelésével növelni tudjuk potenciális nyereségünk, illetve veszteségünk. A bináris opció esetében ez kissé kifacsarva igaz csak. Tegyük fel, hogy 10 árfolyamon vásároltunk egy bináris opciót. Lejáratkor kedvező esetben érhet 100-at, ami 900 % hozam, illetve érhet 0-t ami „csupán” 100 % veszteséget jelent. 90 árfolyamon kedvező esetben 11,11 % hozammal távozhatunk, kedvezőtlen végkimenetel esetében 100 % a veszteségünk. Természetesen lehetőségünk van lejárat előtt is kereskedni opciónkkal, mely esetben a minimum és maximum hozamok között kereshetünk vagy épp veszíthetünk.

A nagy számok törvénye

                A lényeg, mint mindenhol a pénz és tőkepiaci kereskedés világában, a szakértelemben rejlik. Kaszinózáshoz a termék tökéletes, hiszen míg egy kaszinóban alapvető szabály, hogy a végén mindig a ház nyer, itt matematikai esélyeink kielégítőbbek, hiszen nagy valószínűséggel nullára jövünk ki a nagy számok törvénye alapján. 5 árfolyamú opciókat vásárolva 100-ból 5-ször találjuk el a helyes irányt. Ez 95 * 5 egység veszteséges illetve 5 * 95 egység nyereséget jelent. Általános matematikai összefüggéssel leírva: x + y = 100; x árfolyamon történő üzletkötés esetén: y * x egység veszteség, illetve x * y egység nyereség. Természetesen nem csak szerencsejátékra használható ez az eszköz.Mind a derivatívák legtöbbje, úgy a bináris opció használható kockázat kezelésre, illetve fedezeti ügyletek bonyolítására.

A Skóciai függetlenedés gazdasági kérdéseiről

                Mint valószínűleg már egyesek értesültek róla idén szeptemberben Skócia népszavazást tart, hogy elszakadjanak e az Egyesült Királyságtól. Természetesen, mint oly sok politikai vitánál itt is a gazdasági, pénzügyi kérdések kerültek a probléma középpontjába. Bár az önálló Skócia gazdasági felépítésére rengeteg terv és elmélet született, néhány pontban találunk egyezést. Mostani cikkünk ezekkel a pontokkal fog foglalkozni.

Az Északi olaj

                Skócia egyik legjelentősebb természeti kincse az Északi tengerben található olajkészlete. Bár viszonylag korlátozott mennyiségben van csak jelen (jelenleg 20-30 évre becsülik a készlet élettartamát), az meghatározó eszköz lehet egy önálló skót költségvetés kezében. Természetesen az elszakadás mellett érvelők általában az első indokok között sorolják fel az önálló olajkészleteket, ám ugyanakkor elfeledkeznek egy igen fontos tényezőről ilyen esetekben, ami nem más, mint a "Holland betegség".

                A Holland betegség nevét az 1960-as évek holland gazdasági helyzetéről kapta. 1959-ben nagy mennyiségű földgáz találtak Hollandia terültén, melyet azonnal el is kezdtek kitermelni és értékesíteni a nemzetközi piacokon a következő egy néhány évben. Ez a nyersanyag export sajnálatos módon olyan jól sikerült, hogy az akkori Holland Forint árfolyama az egekbe emelkedett és elsorvasztotta az export piacot majd később ennek hatására az ipar is hanyatlásba fordult át. Sokak tartanak tőle, hogy egy önálló skót államnál ugyan ez a helyzet következhetne be. A helyzet megítélése ugyanakkor koránt sem egyszerű.

                A rengeteg nyitott kérdés között szerepel a monetáris unió problémája, miszerint a skótok többsége szívesen maradna monetáris unióban Angliával; mások inkább az Euro bevezetését sürgetik. Bár a nagyobb gazdaságokhoz mérten relatíve alacsony lenne az olajbevételekből származó exporttöbblet, nem is beszélve arról, hogy valószínűleg "belföldön" (UK, EU) értékesítenék fekete aranyukat, egy esetleges önálló skót devizát igencsak megviselhetne a túlzott olajexport. Szerencsére a mai monetáris politikának mára már erre is van eszköze, ami nem más, mint a deviza tartalékok és pénznyomtatás bevonásával gyengítik a hazai fizetőeszközt, ahogy az a Dán, Norvég és Izraeli jegybank is teszi.

Kevés húzóágazat

                A skót gazdaság második fő problémája alul diverzifikáltsága lehet. Jelenlegi formájában 7 szektor adná a skót GDP 85-90%, mely rendkívül volatilissé és sérülékennyé teheti a skót költségvetést. A két kiemelt szektor az olaj, melyről fentebb már értekeztünk, ám itt külön érdemes megjegyezni, hogy az olaj, mint világpiacokon gyakran kereskedett termék egymaga képes volatilissé tenni az olajexportból származó bevételekkel a gazdaság teljesítményét, illetve amely képes lenne még jobban elsorvasztani a termelő szektorokat; a másik a pénzügyi szektor, melynél az egyik legnagyobb szereplő, az RBS (Royal Bank of Scotland) még mindig ~70% tulajdona az angol állam kezében van, ami csak tovább fokozza a függetlenedés okozta feszültséget. Bár ha idén meg is szavazzák az elszakadást az csak 2016-tól következik be végérvényesen.

Demográfia és adózás

                Az Egyesült Királysági átlagnál gyorsabban öregedő társadalom szintén fontos problémákat vet fel a jóléti állam kérdésében. Jelenleg az EU-n belül dobogós helyen álló Skócia (a juttatások és segélyek kiutalása a termeléshez képest) számíthat az angol költségvetés kisegítő erejére a jóléti intézmények fenntartásakor. Az adórendszer kialakítása szintén kérdéses; jelenlegi számítások szerint többet kapnak az angol költségvetésből, mint amennyit az Angliába vándorló adók elvisznek, tehát a jelenlegi fél-autonóm skót állam ezen a ponton mindenképpen veszítene egy önálló kormánnyal szemben. Az angol költségvetésnek és társadalomnak van még egy hatalmas előnye a skótokkal szemben, ami nem más, mint a rengeteg bevándorló, akik javítják az angol korfa összképét (fiatalok kivándorlása, keleti bevándorlók sok gyerekes család modellje), 21,5 milliárd fontos többletet képeztek az angol egészségügyben, az ott születettek ~610 milliárdos deficitjével szemben, illetve a megnövekedett kínálattal a munkaerő piacon lefelé nyomják a béreket, ezzel versenyképesebbé téve a gazdaságot a nemzetközi piacokon.

Ezek csak a legfelkapottabb kérdéskörök a Skóciai függetlenedés kapcsán. Természetesen a viták folyamatosan zajlanak, rengeteg elképzelés (és ennek megfelelően rengeteg különböző számítás!) létezik jelenleg; annak megfelelően kihangsúlyozva a dolgokat ki mit akar bebizonyítani. Az reális valóságot és összképet valószínűleg csak 2016 után kapjuk meg.