14 július 2014

Risk: ON?

      Hétfő reggel egy enyhe risk on hangulat uralkodott el a piacokon. Az arany árfolyama 1,38% került lejjebb, az ezüst pedig 1,57% esett. Az olaj világpiaci ára szintén esett azon várakozásokat követően, hogy a Líbiai illetve Iraki ellátások talán mégsem fognak olyan mértékben akadozni, ahogy azt várták. Az igazi nagy fellélegzés olaj téren a június közepén kezdődött, 115 dolláros hordónkénti lokális csúcspontjáról 106,85 esett vissza hétfő reggelig. A Brent indexben lehet egy vételi lehetőség, mindkét fontos indikátor (RSI, S Stoch) erősen alul vett tartományban van, ami a trend megfordulását vetítheti előre, azonban a 104,2 támasztól még messze van az árfolyam. Az olaj esetében azonban érdemes figyelemmel követni a közel-keleti eseményeket.

       A nemesfémek árának csökkenését a kedvező részvénypiaci index emelkedéseknek lehet betudni, délelőtt emelkedtek az kínai és japán indexek a kedvező termelési adatok hatására, amit követett az európai és észak-amerikai indexek határidős árfolyamának növekedése, még a piacok nyitása előtt. Az európai index (Stoxx 600) esetében hozzá kell tenni, hogy a mozgás nem trendszerű, múlthéten 3,2% került lejjebb az index jegyzése. Az amerikai részvénypiacon a héten indul a bank és tech szektor gyorsjelentési szezonja, ami megmozgathatja a piacokat. Makro szinten kínai és japán adatok jönnek a héten, a piaci konszenzus stagnálás, épp ezért bármi eltérés jelentősen megmozgathatja a piacokat. Ezen felül az EU infláció lehet jelentős, ami szintén a héten lát napvilágot.

        Az állampapír piacokon inkább menekültek a befektetők a hét első kereskedési napján. Az amerikai papírok hozamai csökkentek, míg az európai kötvények hozamai emelkedésbe kezdtek, miután egy portugál bank csődközeli állapota múlthéten felkavarta az EU pénzügyi stabilitásával kapcsolatos aggályokat.

         A risk on hangulat a forint piacát sem kímélte, reggel az EUR/HUF árfolyam átlépte a 310 pszichológiai szintet és közelít a 308,6 támaszához. Az indikátorok jelzései nem változtak a hétvégéhez képest: MACD 0 közelében, bár kissé csökkent, a Slow Stochastic és mozgóátlaga is enyhén alul vett tartományban van, míg az RSI csökkent és felülről közelít a semleges zónához. A csütörtöki Matolcsy megszólalás után az is világossá válhat, hogy mit akar az MNB a forinttal és az alacsony inflációra mit lép. Itt amúgy a piac további 0,1% vágást vár.