És nem csak a
második leértékelődésre, és ennek turbulenciájára gondolok. Némileg az még
érthető is, miutána dollárhoz kötött
árfolyam a külkereskedelmi partnerek devizáinak kosarához mérve idén eddig 13
százalékot erősödött, követve az amerikai kamatemelési várakozásokat.
De hogy is jutott
igáig Kína? A kínai gazdaság (eddigi) alapja: 47 százalék befektetés, 4-6
százalék külkereskedelmi többlet az globális üzleti ciklustól függően, a
maradék pedig belső fogyasztás a köz és privát javaknak. A nyugati világ 22
százalékos átlagos befektetési rátáját jócskán meghaladják, így nem túlzás azt
állítani, hogy még mindig a gazdaság fejlesztése és a nyugati gazdaságok
táplálása köti le a kínai erőforrások legnagyobb részét.
Mindenek mellett ezekkel a számokhoz egy
csupán 23-24 százalékos megtakarítás ráta tartozik. Miért fontos ez? Azok az
erőforrások, amiket befektet egy gazdaság beruházásokba, avagy külföldön
értékesíti mind az ő potenciális fogyasztását csökkentik. Ami ily módon lejön a
fogyasztásból tekintjük közgazdasági megtakarításnak. Ergo, ha a megtakarítási
rátám nem éri el a nettó export és beruházások együttes értékét a maradékot nekik
is kölcsön kell kérni valahonnan. Nem csoda, hogy ezzel a gazdasági modellel a
kínai gazdaság folyamatosan külső finanszírozásra szorult a növekedés éveiben.
A
világgazdaságra, folyamatos finanszírozási igényen túlmenőleg, ez a gazdasági
modell azt jelenti, Kína ahelyett hogy részt venne az adok-kapok játékban, csak
a kapok oldalon szeretne állni. Egyszerűbben, míg kínálatban dúskál a
világgazdaság, és szűkölködik fogyasztásban a kínai vezetés erre még rá is
erősít devizájának leértékelésével. Az új, fenntarthatóbb modellt egy a saját
belső keresletre támaszkodó Kína jelenthetné, egy olyan növekedési pályával,
ami inkább fogyasztás orientált, az export helyett.
A kapacitások
bővítése a világ harmadik gazdaságában már szinte felelőtlenségnek minősül,
hiszen kinek fogok vele gyártani, ha a velem egyenrangú felek már így is köszönik
jól vannak, én pedig nem akarok fogyasztani. Elsősorban nem a külvilággal, de
magukkal szemben tartom felelőtlenségnek.
Hosszú távon így
a deviza leértékelés sem fog tartós megoldást jelenteni. Bár a
versenyképességet visszaállítja, így kiszoríthat másokat a piacról, akik
ezáltal nem tudnak olyan aktivitással részt venni a világgazdasági
folyamatokban. Amennyiben nem tudok értéket teremteni úgy fogyasztani sem
tudok, így előbb utóbb a kereslet is elapadhat a világpiacon. Bár sokan a
gazdaság motorjaként emlegetik Kínát, a nagy kínai versenyképesség, és a
növekedési mutatókhoz való makacs ragaszkodás könnyen visszavethet ezáltal a
világ növekedéséből. A magasabb életszínvonal és tartós kínai fogyasztás inkább
katalizálhatná a gazdasági növekedést meglátásom szerint.
