Cikkünkben a mai befektetési
világ egyik gyakrabban emlegetett jelenségéről, a tőkeáttételről tudhatunk meg
többet. Ezen jelenség többek között felelőssé tehető a 2007-2008-as
ingatlanválságért is az Egyesült Államokban, de a történelem során több
válságért is felelős volt, a XVIII. századi Angliában odáig fajult az általa
okozott pénzügyi krízis, hogy egyenesen betiltották a befektetési hitelek
nyújtását, ám az élelmes korabeli befektetők és spekulánsok így is megtalálták
a módját a tőkeáttételes kereskedésnek.
A tőkeáttétel formái
Két
alapvető módszer létezik tőkeáttételes kereskedés kialakítására. Az első,
rendkívül kézenfekvő módszer a befektetési hitel felvétele, illetve nyújtása.
Ekkor befektetőnk felvesz egy bizonyos összegű kölcsönt, mellyel saját tőkéjét
kiegészítve pozíciót tud nyitni, természetesen saját pénznének sokszorosáért.
Természetesen ekkor a hitel kamatai is hozzájárulnak az ügylet költségeihez,
így minél tovább tartjuk pozíciónkat annál alacsonyabb profitot realizálhatunk.
Emellett természetesen a hitel nyújtása sem épp a legbiztonságosabb befektetés
így igen magas kamatmarzsokkal terhelik meg a kalandvágyó befektetőt.
A
másik lehetőség az, amikor csak letétet kell elhelyeznünk egy instrumentum
megvásárlásához, ám teljes áron adhatjuk el azt. Ilyen ügyletekkel
találkozhatunk a határidős és opciós piacokon, bár az ilyen körülmények között
forgó kontraktusok egyre ritkábbak és egyre szigorúbb szabályozás alatt vannak.
Ám van még egy, egyre elterjedtebb termék, ami ezt a módszert alkalmazza, ez
nem más, mint a CFD. Ekkor egy bizonyos letét mellett (ami a mögöttes terméknek
csupán töredéke) spekulálhatunk az árfolyamok mozgására, majd a pozíció
zárásával a teljes vételi és eladási ár közötti különbséget elszámolják nekünk
vagy épp rajtunk. Természetesen a brókerháznak ilyenkor is le kell fedeznie, ha
olykor nem is a teljes, de a netto kitettségét így a termék díjaiban és
jutalékaiban a tőkeáttételnek megfelelő "hitel" kamatait meg kell
fizetnünk.
Példa: Egy 100 dollárt érő papírt akarunk megvenni, de csak 20 dollárunk van. Vagy felveszünk még 80 dollárt (egyszerűség kedvéért 0% kamaton) vagy keresünk valakit, akinél 20% letét mellett kereskedhetünk. A papír árfolyama 110 dollárra emelkedett, eladjuk. Első esetünkben visszafizetjük a 80 dollárt majd 30-al távozunk, így lett a 10% emelkedésből 50% profitunk vált 5-szörös tőkeáttétel mellett. Letét esetében a brókerház kifizeti nekünk a különbözetet (10 dollárt), majd visszakapjuk letétünket és szintén 30 dollárral távozunk.
Kamat mellett fenti példánk módosul annyiban, hogy 80 + kamatot fizetünk vissza hitelezőinknek, illetve második megoldásunkban a pozíció tartása költségessé válik.
Veszélyforrás - figyelem, fogyassza mértékkel
Sokszor
hallani, hogy napfelkelte előtt van a legsötétebb. Több történelmi példával is
alá lehet támasztani, hogy ennek a fordítottja is igaz, mindig a legnagyobb
zuhanások előtt látjuk a legfényesebbnek a dolgokat. A forgatókönyv viszonylag
egyszerű. Kedvező piaci környezet mellett a hitel kamatlábak elkezdenek süllyedni,
egyre olcsóbbá téve az önerő nélküli vásárlást, legyen az fogyasztási vagy épp
befektetési termék. Amíg a tőzsdén még van vásárlóerő semmi akadálya a az erős
bika piacoknak, ám amikor már az utolsó centet is elköltöttük onnan már csak
lefelé van. Több történelem során bekövetkezett válság (ha nem az összes)
összefüggésbe hozható azzal az egyszerű jelenséggel, hogy a piacról elfogyott a
likviditás és mindenki eladni kényszerült.
Egyik
korai példánk az 1830-1840-es évek vasúti mániája az Egyesült Királyságban.
Annyira jól sikerültek a kezdeti beruházások, hogy néhány éven belül mindenki
vasúti cégek részvényeibe akart fektetni. Mindenki, és mindenki nagyobb erővel,
mint amennyit megengedhetett magának, eleinte hitelből finanszírozva, később az
optimista hangulatnak köszönhetően már csak letét elhelyezésével. Hiszen a
részvények ára csak felfelé mehet, melyet még a hitelezők sem tudtak
megcáfolni, így nem volt ritka, hogy vasúti részvény volt a felvett befektetési
hitel mögött álló fedezet is. Ismerősen cseng? Mintha hasonló történt volna a
közelmúltban az Egyesült Államokban, valamikor 2001-2007 környékén és ha nem
csal emlékezetem sub-prime hiteleknek hívták őket. Innentől egyszerű a
forgatókönyv: a likviditás hiánya miatt a kamatok emelkednek, a vételi erő
elfogy, az árfolyamok elindulnak lefelé, a hitelek bedőlnek, de még a fedezet
sem ér egy fabatkát sem. Hihetetlen óriási mennyiségű pénz semmivé lesz a
piacon, a gazdaság deflációs nyomás alá kerül, a fogyasztás esik és a
pénzpiacok végleg besülnek. A korabeli Angliában még súlyosabb helyzet állt elő,
ugyanis a vasúti részvényekbe fektetett összeg magasabb volt mint a korabeli egy
éves GDP, így Anglia évekig csak vasutat épített.
Erre
a jelenségre volt válasz a 2008-9 óta folyamatosan tartó, mostanában csökkenő pályára álló monetáris lazítás, mely az elveszett likviditást és tőkét hivatott
visszapumpálni a gazdaságba. A kérdés már csak az, hogy ez megoldás, vagy csak
a probléma elodázása? Sokat használt közhely, hogy az őröltség ismérve az, hogy
újra és újra ugyan azt csináljuk mégis más eredményt várunk. Stabilizáljuk a
gazdaságot az olcsó hitellel, vagy csak fújtunk egy újabb buborékot?
