12 január 2016

Érdemes lehet figyelni...

A német tőzsde index, illetve az olaj árfolyama is érdekes szinteken táncol. Mind a két termék esetében csak röviden felhívnám a figyelmet a lehetséges jövőbeli folyamatokra.

DAX Index

Szilveszter óta kimondottan negatív a hangulat a világ tőzsdéin. A fundamentumokban semmi sem változott, a sztorik ugyanazok: kínai lassulás, amerikai kamatemelés, szenvedő nyersanyagok és a geopolitikai konfliktusok sora.

Az újévben a német tőzsdeindex közel 10 százalékos esése után elképzelhető, hogy a következő napokban egy kisebb felpattanásnak lehetünk a szemtanúi. A shortosok zárhatták a pozícióikat, így ezeken a szinteken már érdemes lehet beszállni az indexbe.

Hetes időtávon látszik, hogy 2011 vége óta egy emelkedő trendvonal segíti a német index emelkedését. Amennyiszer az árfolyam megérintette ezt a trendvonalat, egy komolyabb erősödés következett be, amire most is nagy valószínűség van.

DAX - heti

 Napos időtávon szintén egy erős támasz zónát lehet azonosítani a 9760 és 10060 pont környékén. Amennyiben a jelenlegi támaszokról sikerülne felpattannia az árfolyamnak, akkor ismét a 11000 pontos szintek környékére juthatna a DAX.

DAX - napi

Olaj – Brent

Hát hova eshet még?! A fekete arany havi grafikonjára tekintve, látszik, hogy sorról-sorra törnek a szintek, semmi nem tudja megállítani az eladókat. Tavaly elesett az 1999 óta képződött emelkedő trendvonal, idén meg a 38,5 dollár környékén lévő támasz szint is letörésre került.

Brent - havi
Jelenleg a 32,7 dollárnál található támasz alatt táncol az árfolyam, ami ha szintén tartósan elesik, akkor valóban tapintható közelségbe kerülnek a 20-23 dolláros árak.

Nem olyan egyszerű az!!

Ha rálesünk a napi chartra, akkor észrevehetjük, hogy az RSI indikátor mozgása már nem követi az olaj árfolyamának az esését - ez a lemaradás már a havi távon is látható. Ezeken a szinteken a fekete arany erősen túladottá vált, függetlenül attól, hogy a fundamentumok mit mutatnak.

Brent - napi
Úgy vélem, a következő napokban egy kisebb korrekció történhet az olaj árfolyamában, amit többféleképpen lehet értelmezni. Egy kisebb emelkedést is jelenhet, ami egészen a 123 százalékos Fibonacci-vonal által kijelölt 36 dolláros árig tarthat, illetve az árak kis idejű stagnálása is már egy korrekcióval érhetne fel.

Összefoglalva, rövidtávon most nem ajánlom az eladási pozíciók felvételét, inkább kivárnék, ameddig nem történik egy kisebb megnyugvás az olaj árfolyamában. Később középtávon ismét el lehet gondolkodni a shortokon, egészen a 26 dolláros szintekig (168 százalékos Fibo-vonal mutat napi távon), illetve a hetes távon látható 23 dolláros árakig.


Ezek most inkább technikai jellegű ötletek, természetesen a piaci híreket, és a helyzet változását mindig érdemes figyelni, és ahhoz igazítani a terveket. Az olaj kereskedésének esetében a legújabb fontos info, hogy a Reuters forrása szerint az OPEC országai egy rendkívüli ülést terveznek a következő két-három hónapban, hogy megvitassák a stratégiájukat. Ki tudja mi lesz belőle...