„Elnézést Virág elvtárs, ez az ítélet”
Körül belül egy fél éve történhetett, hogy egy ismerősöm
tőzsdei manipulációkkal kapcsolatos tanulmányába fogott, melynek készítésébe,
elhanyagolható hányadban ugyan, de volt szerencsém nekem is belefolyni. Az
említett ismerős svéd származású, így szerencsétlenségére nem láthatta a Tanú
című filmet, és a koncepciós perek fogalma is csak távolról volt ismerős neki.
Említett tanulmányhoz keresett forrásokat és egyik nap
örömmel mesélte, hogy az internet egy nem is annyira rejtett bugyrában
aranybányára akadt: a 2015 júniusi kínai részvénypiaci összeomlást követően
csak úgy hemzsegett a piac a manipulátoroktól. Hát igen, kommunista (legalábbis
politikailag) berendezkedésű államban akkor is találnak felelőst, ha nem volt.
Egy az állam által közvetetten gerjesztett (2014 novemberében még mindenkit
tőzsdézésre biztattak) buborékot mégsem lehet beismerni.
A történet idén januárban folytatódik, csak épp a jüannal.
Kúszó leértékelés van, minden bizonnyal erősen kozmetikázzák a növekedési
számokat, a külkereskedelem zuhanó repülésben (habár a többlet stagnál, ami fundamentálisan erősítené a jüant!), az
állami cégek csak segítséggel maradnak életben, a tőzsdei összeomlásokról pedig
ne is beszéljünk. Elemzői számítások szerint reálisabb a 4-4,5 százalékos
bővülés 2015 utolsó negyedévében, de hivatalosan minden rendben van.
A fundamentumok csak úgy kiabálnak a jüan részéről, hogy
shortolásra érett. Ezt próbálva kompenzálni a
kínai vezetés verbális intervencióval próbálkozik, és az állam
ellenségeinek nevezi, aki a szomorú valósággal fenyeget: a fizetőeszköznek
esnie kell.
De miért fáj ez ennyire? 2015 során rekord mennyiségű ~500
milliárd dollárral apad a kínai devizatartalék (jelenleg 3 330 milliárd
dolláron áll a megmaradt tartalékok szintje), amelynek egyik legfőbb oka a tőke
menekülése a gazdaságból. Aki vagyona elértéktelenedésétől tart az még inkább
menekítené pénzét, további eladói nyomás alá helyezve a jüant, és kész is egy
ördögi kör. Politikai okok szintén lehetnek, hiszen a kínai kormány valamit megmond,
annak úgy kell lennie, rosszul venné ki magát, ha akaratuk ellenére gyengülne a
valutájuk.
További probléma, hogy Kína, mint sok más gazdaság már a
történelemben, próbálkozik a lehetetlen szentháromság (impossible trinity) (nyitott tőkepiacok mellett a
kamatszintek ÉS a devizakereszt szabályozása) feloldásával. Minden gazdaságnak
jól megy a dolog, amíg devizája erősödne, hiszen a kamatokat szabályozza,
külföldre meg végtelen mértékben képes pénzt nyomni, hogy kielégítse a
kereslete. Az első gazdasági zökkenőnél azonban a devizatartalékok
felemésztésére kényszerülnek a saját valutájuk védelmének érdekében, azonban
külföldi tartalék csak véges áll rendelkezésre.
Jelenleg Kína is hasonló cipőben jár: a belső fogyasztás
ösztönzése érdekében lazítani kellene a monetáris feltételeken, ez azonban
leértékelődéssel jár. Eddigi megoldás volt a tartalékok égetése, plusz a
jegybanki repo programon keresztüli likviditás pumpálás a bankrendszerbe; ám
ezek egymásnak feszülő erők, így a kettőt nem lehet sokáig tartani. Legalábbis
nem nyitott tőkepiaccal.
Személy szerint elképzelhetőnek tartom, hogy a szentháromság
feloldása érdekében a nyitottság lesz az, amit felad a távol-keleti ország,
eleinte szigorúbb tőkekorlátozásokkal, esetlegesen a teljes piac lezárásával.
Ezzel egy több éves politikai ambíciót, a jüan világpénzzé tételét kellene
feladni; ám könnyen hihető, hogy a belső politikai stabilitás érdekében ezt lelkiismeret-furdalás
nélkül készek feladni.
Az elképzelésem nem csak ’mi lenne ha’ alapon léteznek,
egyes szigorító korlátozások már most megjelentek: Kína kapujának számító Hong
Kongban a bankoknak már
tilos jüan kölcsönöket adni, így elvágva a shortolási lehetőséget a spekulánsoktól.
Ezt likviditás hiányt az offshore jüan piac már hűen tükrözi.
