Az árversenyekről az első és legfontosabb, amit a kezdők is egyből bevágnak, hogy az a legrosszabb, ami történhet egy iparággal. Senki nem nyer rajta (legalábbis középtávon nem), valószínűleg lesz aki elvérzik, és igen bizonytalan helyzetet szül az egyes szereplőknek. Úgyhogy ez a legutolsó, amihez a szereplők nyúlnak. Nem kell aggódni, semmi OPEC vagy olaj nem lesz, ígéretemhez híven. Ellenben a jegybankokról és a bankszektorról ejtenék néhány szót. Amennyiben pusztán a fent írtakat vesszük alapul, azaz az árverseny bizonytalansága miatt ez az utolsó eszköz, úgy talán azoknak kell hinnünk, akik szerint valóban itt a vég.
Itt kis közbevágással megjegyezném, hogy nem óhajtok egy „örök medve” lenni. Sokan választják ezt a taktikát pályafutásuk során, talán így javul az olvasottság, mindenki szereti a rémtörténeteket, nem tudom, nem akarok találgatni. Ezek az emberek általában tízből negyven összeomlást aztán meg is jósolnak. Személyes meglátásom szerint egyenlőre a fent is említett instabil fázisban vagyunk, ahol még kétséges a végkimenetel… és lesz aki elvérzik. Egyenlőre a feltörekvő piacok ezt a szerepet nagylelkűen magukra vállalták, kérdéses, hogy fertőző lesz e a jelenség.
A fejlett piacokat tekintve azonban szintén beszélhetünk árháborúról, a devizák (és kamatok) közötti leértékelési versenyben értve mindezt. A vezető jegybankok infláció generálásának egyik eszköze a saját valuta alóli kamatok kivágása, melyekre a gazdasági szereplők más, carry devizák felé fordulnak. Azonban itt volt egy nagy fordulat az elmúlt években: divergencia az USA és a többi fejlett gazdaság között. A dollár erősödik, ez bántja a feltörekvő piacokat és nem mellesleg az USA gazdaságát is. Japán és Európa pedig egymás alá ígér kamatokban, így a szereplők máshol néznek hozamok után. A feltörekvő para miatt viszont az egyetlen jelenlegi megoldás az Egyesült Államok (és az Egyesült Királyság, ahol szintén épp kamatot terveztek emelni). El is készült az ördögi kör. A Fed természetesen látja ezt, és ha hihetünk a jelzéseknek, akkor meg is hátrálnak a további emelések elől. Az ördögi kör megszakad, de beindíthat egy másikat.
Amennyiben a helyzet nem javul kénytelen lesz a Fed is visszaszállni a pénznyomtatós, negatív kamatos buliba, ahol a devizapiaci erők egymást oltják ki. A vesztesek ebben a körben potenciálisan nem a nyersanyagkapcsolt, feltörekvő piacok lennének, hanem a fejlett bankrendszer. Ha a pénznyomtatások/alacsony kamatok miatt a hozamgörbék kilaposodnak, ez eleve nem jó a pénzügyi szektornak. Ezt még negatív rövid oldallal megfejelve a helyzet majdhogynem katasztrofális. Miért?
1.) A bankrendszer nem hárítja át a negatív kamatokat a betétesekre. Még ha rendszerszinten meg is történne, a készpénz még ott van alternatívának a betétes számára, így nem csak a piaci verseny az akadály. A negatív kamatok áthárítása egy klasszikus bankrohamot idézne elő, ahol mindenki ki akarja venni a pénzét. Ez bármely bank halálával egyenlő. Így a forrásoldalon nem tudja kompenzálni a rendszer a negatív bevételeket.
2.) Bevétel oldalon a helyzet nem csak a jegybanki tartalékoknál romlik. Rengeteg kihelyezett hitel bankközi kamatlábakhoz van kötve, így azok süllyedése magával húzza a reálgazdaságba kihelyezett eszközök hozamait is.
Ergo a negatív kamatok csökkentik a bevételeket, amiket kiadási oldalon nem lehet kompenzálni. Egészséges bankrendszer és tőkepiacok nélkül pedig, bármit is állítanak egyesek, nincs növekedés.
Amiért a fent felvázolt csöbörből vödörbe, kettős ördögi körös helyzetet nem tartom még az vég kezdetének: nem egyértelmű, hogy szükség van a Fed politikájának 180 fokos fordulatára. Elképzelhető, hogy elegendő egy, a tervezettnél lassabb kamatemelési ciklus. Másrészt van egy kevésbé fájdalmas megoldás, amivel még élhetnek a jegybankok, és nem kerül pénzbe senkinek. Ez az inflációs várakozások emelése.
A beruházási kedv a reálkamatoktól függ, amazokat a jegybanki iránymutatás formálja. Egyik oldalon a jegybank meghatároz egy nominális kamatot, másrészt egy inflációs várakozást, avagy célt. A kettő különbsége lesz a várt reálkamat. A jelenlegi nulla kamatkörnyezet és két százalékos inflációs cél mellett mínusz két százalékos a reálkamat várakozás. A csigalassúságú növekedés azt indikálja, hogy ez nem elég. Menjünk lejjebb, de ne a nominális kamatok vágásával és a bankrendszer, bocsánat, szivatásával. Abból nem lesz növekedés, csak újabb pénzügyi válság lehetősége. Emeljük meg az inflációs célt 3-4-5 százalékra helyette.
Azonban mindezek fényében rossz azt hallani Mario Draghi Európai parlamenti meghallgatásán, hogy tartják a két százalékos célt, azt is alulról szeretnék súrolni
