Egyik korábbi
cikkünkben már rávilágítottunk a távol-keleti szigetországot fenyegető egyik
legnagyobb veszélyre, ami egész egyszerűen a nominális kamatok megemelkedése.
Ezt a veszélyt nem más idézi elő, mint a „sikeres” monetáris politika. Az
infláció megemelkedése magával húzza a nominális kamatokat, a reál kamatok
szintet tartásának érdekében, ezzel plusz terhet róva a kormány
költségvetésére. Japánban olyannyira komoly a helyzet, hogy ha elérik a
megcélzott 2% inflációs rátát a megemelkedett hozamok a költségvetés 100%
emésztenék fel! A válságot követően azonban nem csak a Japán, de nyugati
gazdaságok is hasonló csapdába estek.
Miért kellett igazán a lazítás?
Persze a jegybankárok
és politikusok szeretnek arra rámutatni, hogy a megnövekedett pénzkínálat a
fogyasztás és hitelezés beindítását szolgálja, ami kétség kívül fontos
szempont, de van egy, még ennél is fontosabb faktor. Ez nem más mint a kormányok
költségvetésének kordában tartása. A válságot követően a termelés
visszaesésének következményeként a költségvetési keret is megcsappant, épp
amikor a legnagyobb szükség lett volna rá az állami intervenciók
véghezviteléhez. Ezt az apró problémát, és az elkövetkező évek
hitelfelvételeinek problémáját orvosolták többek között a hozamok nevetségesen
alacsonyra nyomásával. Így a kormányok továbbra is fenn tudták tartani a megszokott
kiadási szinteket, illetve olcsón jutottak forráshoz a válság kezeléséhez is.
Az egyetlen probléma,
hogy az adósság halmozásánál a kamatok változásának hatása (csak úgy, mintha
piaci tőkeáttételről beszélnénk) multiplikálódik. Úgy lehet ezt legkönnyebben
elképzelni, mintha egy magas falú alacsony alapterületű edényt kellene megtöltenünk.
Ha alacsonyabbra vesszük a falat ugyan annyi folyadékkal szélesebb edényt is
megtölthetünk. A gond ott kezdődik, amikor a falat (kamatszintek) már nem
tudjuk tovább csökkenteni, az alapterület (felvett tőkeösszeg) pedig már
óriásira nőtt. Ez az alacsony kamatszint ugyanakkor az inflációt is felpörgeti
előbb-utóbb, amikor is a kamatszintek emelésére lesz szükség. Ám egy nagy
alapterületű edénynél a fal kis emelése mellett is rengeteg folyadékra van
szükség, hogy feltöltsük a kívánt szintig edényünket (visszafizessük
tartozásunk).
A japán piacon kívül
ugyan ezekkel a kihívásokkal szembesül az Egyesült Államok és az Egyesült
Királyság is. Mindkét ország jegybankjának monetáris tanácsában előkerült már a
kamat emelésének kérdése (az Egyesült Királyságban az ingatlan piac húzza
magával az inflációs rátát, míg az USA-ban inkább a béremelkedések dominálnak
az egyenletben). Az egyetlen hátulütő az utóbbi bő fél évtizedben felhalmozott
óriási adóssághegy lehet, melynek költségeinek emelkedése óriási terheket róhat
a köz és magánszférára egyaránt.
