Előző
cikkünkben a választási ígéretek adózási oldalát vizsgáltuk, illetve azok
lehetséges gazdasági következményeit. A most következő néhány soron tovább
boncolgatjuk a témát, maradunk az államháztartás makroökonómiai oldalánál, és a
következő ciklusok egyik buktatójára hívjuk fel a figyelmet. Vizsgálódásunk
során továbbra is maradunk az egyszerű modellek használatánál, pontos számokat
ugyan nem kapunk, de a fő irányelveket fel tudjuk vázolni, valamint igyekszünk
a közérthetőséghez minél közelebb maradni.
Mostani
cikkünk központi témája a túlzott adóztatás a gazdaságban és annak hosszú távú
következményei, illetve megismerhetjük a mai állam(ok) legnagyobb hitelezőjét. A
legfontosabb amit ilyenkor kérdezünk, hogy beszélhetünk e túlzott adóztatásról?
Bár a válasz összetett; bizonyos értelemben, a korábbi trendeket figyelembe
véve túl van adóztatva a gazdaság.
Forrás: data.worldbank.org
A fentebbi ábrákon az
államháztartás bevételeit a mindenkori GDP százalékában, felvett külső források
nélkül kékkel láthatjuk, illetve ezt kiegészítve pirossal az
év/év alapon mért GDP növekedést szintén százalékban kifejezve. A
rendszerváltást követő közvetlen időszakról sajnos nem áll rendelkezésünkre
adat az államháztartást illetően. 1995 óta viszont megfigyelhetünk egy stabil
gazdasági növekedést, illetve ezzel párhuzamosan az államháztartás zsugorodását
a GDP százalékában mérten. A 2006-ig tartó ciklus során stabil 4% növekedés
láthattunk, míg az államháztartás 42 %-ról 38 % közelébe tudott süllyedni a
GDP-hez mérten. Ezek után egy enyhe emelkedés, a Bajnai kormány ideje alatt
enyhe csökkenés, majd 2010-2011 között 39% közeléből 48%-ra emelkedett az
állami bevételek súlya. Ez legnagyobb részben a válság adóknak és az
államosított nyugdíjpénznek volt köszönhető. Miért volt erre szükség? A válság
kezelés alatt jelentősen (8%-al) nőtt a GDP-hez mért államadósság. A FIDESZ
kormány a zsugorodó gazdaság mellett fenn akarta tartani a magas költekezési
szintet, illetve csökkenteni az államadósság mértékét. Utóbbi az adatok alapján
nem sikerült.
Forrás: data.worldbank.org
Miért káros a túlzott állami forrásbevonás hosszútávon?
Bruttó
fizetésünk alapvetően három felé oszlik meg: adó, megtakarítás, fogyasztás. Cégek
esetében is beszélhetünk ezen három kategóriáról, mely esetben a fogyasztás származtatott
fogyasztás módján jelenik meg; amit a cég profitjából nem adóra költ, illetve
nem megtakarítja az osztalék/bérek formájában a háztartásokhoz kerül. A
fogyasztás a gazdaság motorja, mint tudjuk. Ennek növelésével, akár szervezett
(állami kiadások) útján, növelni tudjuk gazdaságunkat. A továbbiakban egy
egyszerű példával élve mutatjuk be mi történik az adó szintek emelésével.
Az egyszerűség kedvéért tegyük
fel, hogy a cég adózás utáni eredményét teljes egészében kifizeti
alkalmazottainak/tulajdonosainak. Így nem kell különbséget tennünk céges,
illetve magán megtakarítások között, egy könnyebben átlátható modellt kapunk.
Második feltételezésünk, hogy az állam nem képes külső forrás bevonására.
Átlagosan valaki 100 forintot keres példánkban.
Ennek 20% befizeti az államnak, mint adó, 20% félreteszi megtakarítási célokból
(késleltetett fogyasztás, nyugdíj) és a maradék 60% elkölti. Ekkor az állam 20
forintot tud költeni, emberünk 60 forintot költött és 20-at takarított meg.
Most emeljük az adó mértékét 30 %-ra. Ekkor emberünk vagy fenntartja 3:1
fogyasztási/megtakarítási modelljét, mely esetben 52,5 forintot költ és 17,5
forintot takarít meg, vagy ami még valószínűbb, hogy továbbra is 60 forintot költ
és már csak 10-et rak félre. Mindkét esetben csökkent a megtakarítási szint, és
növekedett az össz fogyasztás (magán + állami). Bár a jelenlegi
keresleti/termelési görbét emelni tudtuk, hosszú távon a kevesebb megtakarítás
miatt visszaeshet a kereslet (késleltetett fogyasztás elmaradása, vagyonosodási
hatás).
Miért fontos ezt belátnunk?
Makroökonómiai egyszerű szorzót
alkalmazva: ΔY/ΔG = 1 / 1-C' ; ahol ΔY a GDP növekedés, ΔG a kormány kiadások
növekedése, C' pedig a fogyasztási hajlandóság (fenti példánkban 0,6); illetve ΔY/ΔT
= - C' / 1 - C' (ahol ΔT az adóbevételek változása) . Mivel C' kisebb mint egy: 1 / 1-C' > C' / 1-C', tehát ha
100 forintot beszedek adóban és egy az egyben kormány kiadásra költöm a kiadás
növelése erősebben hat a gazdaságra mint az adók negatív hatása elvesz;
gazdaságunk bővül. Honnan ez a többlet pénz? Nem, a közgazdászok és
pénzügyminiszterek nem mágusok, nem a semmiből teremtették. Ez az összeg
pontosan az, amit a megtakarítások csökkentésével (első eset, ahol megmarad a
X:Y fogyasztási/megtakarítási arány!!! és megtakarításaink magasabbak)
elvettünk a privát szférától. Fenti példánkat kicsit átalakítva: 20 Ft adó,
52,5 Ft fogyasztás és 17,5 Ft megtakarítás mindkét esetben adott, a maradék 10
Ft a sarkalatos pont. Alacsony adók esetén ebből 7,5 fogyasztás/2,5
megtakarítás; magas adók mellett mind a 10 Ft (állami) fogyasztásra megy el.
Ilyen esetben saját jövőbeni énünktől vettünk fel hitelt! a jelenkori kiadások
finanszírozására. Tehát aki meg fogja ezt fizetni mi magunk vagyunk X év múlva.
A
nyugdíjak államosítása ennél is szemléletesebb módon "vett kölcsön" jövőbeni
magunktól. Ha nem is azok akik nyugdíjba mennek, vagy azok akik épp akkor
aktívak a munkaerőpiacon, vagy az állam külső forrás bevonásával, de mi magunk
fogjuk megfizetni valamilyen módon. A közgazdaság nem csodafegyver. Azt kell eldöntenünk
hogyan osszunk fel különböző szereplők között egy bizonyos összeget, nem csak
egy időben, de idő kontinuumokon belül is! Mert valaki mindig fizetni fog.
